Part 36

Köszönöm nektek, akik olvasták a blogomat...

Köszönöm nektek, akik hajlandók voltak kivárni az utolsó részt...

Köszönöm nektek, akik miatt érdemes volt befejezni ezt a sztorit...

És köszönöm nektek, hogy folyamatosan kommenteltetek...

Itt az utolsó rész remélem tetszeni fog :)) Ez utoljára írom ki...:))

-Itt hideg van- dörzsöltem össze a két kezemet.

- Ez van, kellett neked fogadni velem – mondta Erik.

- Nem vagyok hajlandó levetkőzni! – feleltem és összehúztam magamon a kardigánomat.

- Jó akkor nem kell levetkőzni csak üljünk és beszélgessünk valamiről – húzott le a földre Erik.

- És miről?

- Nem tudom, bármiről. Nagyon régen nem beszélgettünk…

- Jah… - mondtam és közben a cipőfűzőmet birizgáltam. – De csak pár hete ismerjük egymást így nem is volt, olyan sok időnk egymással beszélgetni.

- Hála Rockynak, hogy megismerhettelek… - mosolygott Erik.

- Isten áldja Rockyt ezért – nevettem.

- Rockyt te honnan ismered? – kérdezte.

- Igazából Tomin keresztül – feleltem, - Első nap, mikor ide értünk a nyaralóba 2 vadidegent hívott ide. Az egyik Ádám volt a másik Rocky.

- Akkor Ádámot is ezen a nyáron ismereted meg? – kérdezte és közben átkarolt a fél kezével.

- Igen – feleltem, majd másra tereltem a témát.

-Viki, Viki kelj fel – bökött meg Erik.

- Mi van? – kérdeztem, és közben feleltem – a valószínűleg irtó kócos –fejemet.

- Elaludtunk – mondta, mire körbe néztem és láttam, hogy még mindig a strandon vagyunk.

- A francba – motyogtam és hagytam, hogy Erik felhúzzon.

- Gyere menjünk vissza a nyaralóba – nevetett és elindultunk. – Holnap mind haza megyünk?

- Igen, de még nincs vége a nyárnak… Te hova mész még nyaralni?

- Törökországba, rokonokhoz. Te merre?

- Úgy volt, hogy mind elmegyünk Görögországba, de asszem ez nem fog összejönni – feleltem.

- Mért nem? – kérdezte Erik.

- Szerintem ez a csapat csak 4 hetet bírt ki együtt és ez pont elég is volt.

- De biztos fogtok még találkozni – mondta Erik.

- Mátéval és Boldival biztos, mert őket már nagyon régóta ismerem. A többiekkel is biztos fogok még az életben találkozni- talán még Tomival és Lizzel.

- Én Rokyt meg Jess-t még biztos fogom látni, meg talán téged, ha nem utáltál meg nagyon, de a többiekkel nincs olyan jó viszonyom – mosolyodott el Erik.

- Nicsak, kik tértek vissza köreinkbe – ölelt át Boldi mikor beléptünk a kapun.

- Mit ünneplünk? – kérdeztem és a pezsgőre böktem az ujjammal.

- Ezt a 4 hetet – felelte Ádám és adott nekem is egy poharat.

- Oké – mondtam, majd koccintottam mindenkivel. – Éljen ez a 4 hét – nevettem.

- Csak 4 hét lett volna? – kérdezte Boldi, mikor leültem mellé.

- Gyorsan eltelt, mi? – mosolyogtam.

- Minden nyarunk ilyen gyorsan telt el…

- Igaz, de ez csak 1 hónap volt kb.

- Ahhoz képest, hogy vagy már 16 éve együtt nyaralunk, ez más volt – vigyorgott rám Boldi. – Felnőttél Viki.

- Kénytelen voltam….

- Amikor pár éve nyaraltunk, olyanok voltunk, mint egy nagy csapat. Együtt mi voltunk a CSAPAT, csupa nagy betűvel…

- Annak már rég vége… Mind felnőttünk…

- Jah…Semelyikünknek nem volt más választása.

- Ez van – vontam meg a vállamat.

- Jaj, Vikikém, olyan hülye vagy – ölelt át fél kézzel Boldi.

- Bagoly mondja verébnek…

- Újra be  merlek dobni a Balatonba.

- Efelől nincs kétségem – mondtam, majd levettem a pulcsimat.

- Amúgy merre voltál?

- A parton aludtam – feleltem. – Hisz ez mégis az utolsó előtti éjszakánk…

- Igaz- nevetett Boldi. – Holnap úgy leisszuk magunkat, hogy a nevünkre se fogunk emlékezni.

- Én nem iszom – mondtam és közelebb húzódtam Boldihoz.

- Gyere velem  -húzott fel Ádám Boldi mellől, majd együtt bementünk a fürdőbe.

- Te komolyan Erikkel aludtál? – kérdezte.

- Mért? – kérdeztem és ráültem a kád szélére. – Úgy értem te mért nem Erikkel aludtál?

- Mert én veled járok, és úgy érzem ez kötelez arra, hogy ne aludjak pasival – mosolygott és mellém ült.

- Ezt vegyem célzásnak? – vigyorogtam vissza rá.

- Ha szeretnéd, nyugodtan…

- Szerinted, mi ketten… mi…úgy értem ketten… örökre? – dadogtam nehezen.

- Fogalmam sincs Viki. Lehet, hogy ez csak egy nyári la”mour, de nem biztos…

- Hah, oks – feleltem. – Én…

- Vikiiiiii – kiáltotta Máté, majd ránk törte az ajtót- Jössz velünk deszkázni??

- Ööö, én nem is tudom – mondtam, de már Máté ki is rángatott a házból.

- Nem kocsival megyünk? – kérdeztem és a kék fordra mutattam.

- Nem, tessék – nyomtam a kezembe a gördeszkát Dal. – Meg ez is – mondta, majd lehajolt a térdemhez és rám tett egy térdvédőt, majd egy könyökvédőt a kezemre.

- Rád nem kell védő cucc?

- Max tőled kell, hogy megvédjen valami – bökött oldalba Dal.

- Annyira nem vagyok közveszélyes – mondtam, majd felálltam a deszkára…

… és pár pillanat múlva már a földön fetrengtem.

-Nem csak közveszélyes vagy hanem ön-és közveszélyes – nevetett Dal, amikor segített felállni. – Nem akarsz inkább egy görkorit? – kérdezte Jess, akin szintén az volt.

- Oks, az csak könnyebb – mondtam és felvettem egy görkorit. – Segíts – nyújtottam felfelé a kezemet, Ádámnak.

- Biztos, hogy ez jó ötlet?  - kérdezte, amikor magához ölelt.

- Hát persze, hogy. Nekem nagyon jó az egyensúly érzékem – dicsekedtem, majd ellöktem magamtól Ádámot és megitn seggre estem.

- „nagyon jó az egyensúly érzékem” – parodizált Ádám és megint felhúzott.

- Fáj a seggem – simogattam az említett testrészemet.

- Megnézzem? – kérdezte Ádám, és mögém sétált.

- Fogjál – kaptam a keze után, de ő nem volt ott ezért megint elestem, csak most Ádámot is magammal rántottam az utolsó pillanatban.

- Na, most közeli kapcsolatba kerültél a seggemmel – mosolyogtam Ádámra.

– Ugye nem fáj semmid? – kérdeztem, és megpróbáltam felállni, de megint elestem, amiatt a szar görkori miatt.

- És most nem fáj semmid, ugye? – érdeklődtem és hagytam, hogy Jess felhúzzon.

- Csak egy kicsit fáj – nyögte Ádám és közben öhm… ott fogta a gatyáját

- Egy nagyon kicsi pont – nevetett Dal.

- Annyira sajnálom – mondtam, és oda akartam gurulni Ádámhoz, de a térdemmel megint eltaláltam.  – Uramisten! Ádám, én….

- Nincs, semmi baj Viki – nyöszörögte Ádám.

- Huh, Viki tényleg közveszélyes vagy – vágott hátba Dal.

Csakhogy mi épp egy lejtőn álltunk, és ahogy hátba vágott elkezdtem gurulni lefelé.

-Áááááá- sikítottam és csak gurultam lefelé, egyre gyorsabban.

- Vigyázz – mondta valaki, majd éreztem, hogy valaki jól belebokszol az oldalamba aztán szépen eldőlök és végig horzsolom az egész jobb oldalamat.

- Kösz – nyögtem és végig húztam a kezemet a hasamon. – Legalább a térdvédőnek hasznát vettem – mosolyodtam el.

- Tisztára megérte – vigyorgott Jess. – Látod én profibb vagyok, mint te görkoriban.

- De csak abban – tettem hozzá.

- Hol fáj? – kérdezte Jess és lehúzta rólam a görkorikat, majd felhúzott.

- Sehol – mosolyogtam és elkezdtünk vissza sétálni a többiekhez.

- Viki, Viki – szaladt oda hozzám Dal. – Bocs.

- Semmi gond – csaptam hátba őt is, ugyanúgy, ahogy ő is engem az előbb.  Csak ez nem volt, olyan hatásos, mivel rajta nem volt görkori.

-Itt is? – kérdezte Ádám, amikor megvizsgálta a sebeimet, a hálószobában-én az ágyon feküdtem- és meglátta a combomat.

- Ezek szerint – mosolyogtam és lapoztam egyet a magazinban.

- Jobb lenne, ha levennéd a pólódat, és akkor fertőtlenítem a sebeket – mondta és óvatosan segített levenni a pólómat is.

- Nagyon fáj? – kérdezte Ádám.

- Ühöm, igen szerintem is – feleltem és még egyet lapoztam.

- Viki – szólt rám Ádám és kikapta a kezemből az újságot.

- Most meg mi a baj? – kérdeztem és közben felkönyököltem az ágyon.

- Ha nem figyelsz ide…

- Akkor semmi nem lesz – mondtam és visszaszereztem az újságomat.

- Akkor, nem tisztítom ki a sebeidet és akkor elfertőződnek és levágjuk a lábadat.

- Arra is van engedélyed? – kérdeztem és megkerestem azt az oldalt, ahol tartottam az újságban.

- Még arra sincs, hogy összevarrjalak – mosolyodott el miközben egy újabb adag bedatint tett a lábamra.

- Akkor, amikor Dorina felszakította az arcomat nem is volt rá engedélyed, hogy ezt – mutattam a képemen lévő varratokra – csináld.

- Lehet, de jobb, ha én varrlak össze, mint ha egy tapasztalatlan vagy esetleg amatőr varrjon össze egy…

- Kórházban? – kérdeztem felháborodva.

- Igen – állt fel ingerülten. – De ha nem bízol bennem, akkor tudod mit? Menj be egy francos kórházba…

- Hé Ádám, ne csináld már… - húztam vissza. – Én nem hiszek az orvosokban, de téged szeretlek- mondtam, de amint kiejtettem a számon ezeket a szavakat

- Hoppá, csak nem szeretsz Kepner Viktória?

- Meglehet – mosolyogtam rá.

- Én is téged – suttogta a fülembe.

- Akkor befejezed a sebeim tisztítását – nevettem, majd visszamásztam az ágyra és visszavettem az újságot, amit olvastam.

- Ha ilyen szépen kéred…

- Légyszi, Ádámka…

- Ádámka az anyád…

- Nem Anyukám Ildikó – mondtam nevetve. – Hmm, éhes vagyok!

- Ettél már mogyoró krémes és dzsemes pirítóst?

- Nem, még nem és asszem… - mondtam, de ő közbe vágott.

- Akkor csinálok neked – vágta rá és kiment a szobából.

- Mit csinálsz? Hmmm? – jött be Dal a szobába.

- Semmit – mondtam és magamra kaptam egy takarót.

- Beszállhatok?

- Pfuj, menj innen – löktem le az ágyról Dalt.

- Ha ilyen szépen kéred, szerelmem – ölelt át Dal. – Jössz GTA-zni?

- Persze – mondtam és lelöktem magamról a takarót.

- Hah, láttalak pucéran! – mutatott rám Dal.

- Van rajtam fehérnemű – mondtam, de közben megint magamra kaptam a takarót.

- Hát jó, te tudod…

- Itt van, tessék – nyomta a kezembe a tányért Ádám a pirítósokkal.

- Köszönöm – vettem el.

- Edd meg – vigyorgott rám Ádám. – Harapj bele.

- Hmm, - mondtam, majd egy mély levegőt vettem és beleharaptam. – Fhincsi.

- Nyeld le!

- Oké – nyögtem, majd lenyeltem és egész finom volt. – Nem rossz.

-Csináljak még? – kérdezte Ádám, amikor a nyolcadiknál tartottam.

- Csak hármat – mondtam és tovább zabáltam.

- Viki biztos jó ez neked? – kérdezte, de valószínűleg, olyan csúnyán nézhettem rá, hogy inkább szó nélkül kiment és csinált még.

- Most már igazán felvehetnél valamit!

- Mért? – kérdeztem Jesstől. – Zavar?

- Nem, sőőőt…

- Kapd be – mondtam és bementem a szobába a ruhámért.

- Itt van Viki – nyújtotta felém a tányért Ádám, amin az uzsonnám volt.

- Szerintem elég volt neked ennyi!

- Nem, add ide – kaptam ki a kezéből az egyik pirítóst. – Köszönöm.

- Nem ehetsz többet – húzta el a tányért előlem.

- De, és add vissza nekem a kajámat – mondtam és felálltam az ágyra.

- Viki elég volt.

- NEM – kiáltottam és ráugrottam Ádám hátára.

Este a tábortűznél pedig, olyan jó volt. És tudtam, hogy ennek vége. Soha nem lesz ilyen jó nyaram, mint ez volt.

-Hé, játszunk, olyat, hogy felelsz vagy felelsz! – kiáltott fel Rocky.

- Oké, én kérdezek először – kaptam észbe. – Rocky neked mi tetszett a legjobban ebben a nyaralásban?

- A verseny – vágta rá Rocky. – Imádok, úgy versenyezni, úgy hogy tudom, hogy nyerek.

- A túrára gondolsz vagy az utazásosora?

- Mindkettőre! Mindkettőt imádtam!

- Oké, neked Máté? – kérdezte Boldi?

- Nekem a mai nap! – felelte a kis hülye.

- És mért?

- Mert ma végre újra összejöttem életem szerelmével: Dorinával! – vigyorgott én meg kiköptem az Ádámtól kapott sörömet.

- Gratulálunk – mondta nyersen Ádám.

- Neked Ádám?

- Nekem az, hogy összejöttem életem szerelmével – ölelt át kedvesen. – Neked Barbi?

- Nekem az. hogy megismerhettem ezt a sok-sok embert.

- Ezt neked öröm volt?- kérdezte Tomi és ő is átkarolta élete szerelmét: Lizt.

- Egy maradandó élmény – nevetett Barbi. – Neked Hajni?

- Nekem az, hogy 1 napig járhattam Ádámmal – mosolygott gúnyosan felém a boszi. – Neked Boldi?

- Nekem az, mikor bedobtam Vikit a Balatonba – röhögött fel Boldi. – Neked Liz?

- Azt hiszem ez volt életem legszebb és legmaradandóbb nyara. Imádlak titeket azért, hogy segítettek nekem ebben az egész esküvő mizériában. Köszönöm nektek, hogy ott voltatok mellettem mindig- mosolygott Liz és könnyek gyűltek a szemében. És nagyon örülök, hogy nektek mondhatom el legelőször a nagy hírt:…

- Csak nem terhes vagy? – vágott közbe Rocky.

- Rocky, de izé vagy!- szólt rá Liz.

- Köszönjük Rocky,hogy életünk legszebb hírét te mondtad el nekik – röhögött fel Tomi..

- Neked mi tetszett a legjobban Tomi? – kérdezte Jess.

- Nekem az, ahogy az utolsó pillanatban estetek be az esküvőmre- mondta fenyegetően Tomi.

- Erről nem kellett volna tudnod! – nevetett fel Ádám. – Neked Jess mi vagy esetleg mi tetszett ezen a nyáron?

- Viki! – vágta rá Jess. – Neked Dal mi tetszett?

- Nem az, az arc, amit Viki vágott, mikor lelöktem a lejtőn…

- De szemét vagy Dal! – nevettem fel. Erik?

- Nekem az a túra tetszett, amikor megismertelek titeket. Egy maradandó élmény lesz ez a nyár. Örökké emlékezni fogok mindenre, ami ezen nyaralásón történt és ez az utolsó esténk, így együtt.

- Last night togethet – nevetett Ádám. – Jaj, Viki! Téged nem is kérdeztünk: neked melyik dolog fog megmaradni ebből a nyaralásból?

- Az emberek. Én rátok fogok mindig emlékezni!

- Jah, mi is mindig emlékezni fogunk a bénaságaidra! – nevettek fel mind egyszerre.

- Miről beszélsz? – kérdeztem sértettem.

- Amikor legurultál a dombról, a kiránduláson? – kezdte Máté.

- És, mikor az arcodon egy gyűrű által okozott seb volt?

- Amikor bevágtad a lábadat a stégbe?

- És amikor…?

- Jó, elég lesz – kiáltottam. – Bele fognak mindannyitoknak az emlékezetébe ezek a képek a bénaságaimról.

- Jól van Viki…

 Még pakolni kell gyerekek – kiáltott fel Tomi, majd felpattant és felsegítette Lizt, és együtt bementek a házba.

-Vikiiiiiii!! Ez az utolsó közös reggelünk Viktória és te megint elaludtál! – ugrott valaki az ágyam szélére.

- Na és akkor mi van?- kérdeztem és elvettem tőle a pirítóst – dzsemmel és mogyorókrémmel.

- 5 perc múlva indulunk. Már minden össze van pakolva- lépett be Liz a szobába. – Mind kocsival megyünk mivel pont beférünk, mert egyesek tök kevés cuccot hoztak – prédikált Liz, de én befutottam előle a fürdőszobába, hogy átöltözzek.

- Hiányozni fog ez a hely – lépett ki Ádám a zuhanyból.

- Nekem is – mosolyogtam rá.

-Viki gyere már – szólt rám Máté, amikor már mindenki bepréselődött a kocsikba.

- Egy pillanat – kiáltottam és gyorsan becsuktam magam mögött a kaput.

Egy óráig tudtam volna bámulni a házat, de tudtam, hogy várnak rám. A házra amiben életem legszebb nyaralását töltöttem.

És eszembe jutott valami, amit már annyiszor hallottam: Ne bánd, hogy elmúlt, örülj, hogy megtörtént.