Part 9

2010. 06. 25

- Ha már túl vagy a traumán, akkor elmondod, miért rohantál be kétségbeesett arccal, amikor Barbi kijelentette, hogy szereti Ádámot? – kérdezte Boldi, másnap a konyhában. Tegnap miután már kialudtuk magunkat Boldival, ő lezuhanyozott, én meg úgy gondoltam, hogy mivel Liz Tomival enyeleg a sátorban ma én, készítek reggelit. És mivel csak leveles tészta és virsli volt a hűtőben meg egy kis sajt, ezért a leveles tésztába betekertem a virslit és néhányba sajtot is tettem. Boldi is segített, bár a nem épp egy konyhatündér volt, ezért neki csak annyit mondtam, hogy készítsen croasonokat.  

- Nem azért rohantam be, mert Barbi azt mondta, hogy szereti Ádámot, hanem azért, mert meguntam a játékot, és úgy gondoltam, hogy Liznek is ki kéne próbálnia a tollast. – hazudtam egyszerűen. Ránéztem Boldira, aki nagy gonddal vágott ki háromszögeket a tésztából. Egész helyes volt, ahogy a szőkés haján csillogtak a zuhanyzás utáni cseppek és a zöld szeme is szinte ragyogott ma reggel.

- Persze elhiszem. – mondta, mire én megrúgtam az asztal alatt, erre meg ő felnyögött.

- Reggelt. – jött be Jess a konyhába, és körül nézett majd belemarkolt a kosárba, amiben a már kész ételek voltak.

- Héé. – csaptam rá a kezére, Jessnek. Ő meg reflexszerűen visszacsapott, mire Boldi csapott rá Jess kezére, erre Jess csapott Boldiéra, amiért rácsapott az övére, én meg rácsaptam még egyszer Jessére, mert ő is rácsapott Boldira. Mikor mindenki abbahagyta a csapkodást egy pillanatra, mind megálltunk és szinte egyszerre nevettünk fel, hogy milyen gyerekesek vagyunk.

- Kajaaaa. – jött be a konyhába Máté, köszönés nélkül és ő is belenyúlt a kosárba, de én rácsaptam a kezére. Sóhajtva felálltam és megengedtem Máténak, hogy leüljön helyemre, aztán fél perc múlva már egy szabad hely sem volt az asztalnál.

- Hú, Viki ez valami isteni. – kiáltott nekem Tomi, én meg szerényen elmosolyodtam, mert láttam, hogy milyen képet vág Liz.

- De én nyomába, se érek Liznek. – mondtam, mire mindenki felnevetett, csak Liz pirult el Tomi mellett.

- Ma megyünk mind, vagy csak mi megyünk valahova? – kérdezte valaki mögülem, mire én megfordultam és láttam, hogy Ádám és Barbi állnak ott, egymás kezét fogva.

- Ha ti igen, akkor én biztos, hogy nem. – vágtam rá, és ledobtam a konyhapultra a kötényemet, amit csak azért hordtam, hogy ne legyen koszos, a ruhám, ha sütök. Bementem a fürdőszobába és bemásztam a fürdőkádba, elhúztam a függönyt, és így úgy éreztem, mintha csak lennék ebben a házban. Pár perc múlva hallottam, hogy nyílik az ajtó és két fiú lép be a fürdőbe és mily meglepő- rólam, beszélgetnek.

-… nem, szerintem a padlásra ment, de hagyjuk. Kell neki pár perc vagy óra még ezt a hírt, feldolgozza. – mondta Rocky, és felröhögött.

- De ezen, neki mit kell feldolgozni? – kérdezte Ádám és neki dőlt a szekrénynek, amibe a gyógyszereket tároljuk, és onnan kis híján rám látott.

- Ja, hogy neked még nem is mondtam, hogy ő megkérdezte, hogy te… - kezdett bele Rocky, de nem akartam, hogy végig mondja, mert úgy éreztem, hogy a vége nekem nem tetszene. Elhúztam a függönyt és felpattantam a kádból.

- Hello, Rocky. Ádám. – biccentettem feléje a fejemmel. – Beszélhetnénk?

- Igen. – vágta rá Ádám, pont akkor, amikor Rocky azt, hogy nem. – Oké akkor beszéljetek, csak. – mondta Rocky és elindult kifelé a fürdőből, de a keze után kaptam.

- De én veled akartam beszélni. – mondtam, mire ő csak elmosolyodott.

- És ez hol érdekel engem? – kérdezett vissza, és kiment a fürdőszobából, így csak ketten maradtunk Ádámmal.

- Én nem tudok mit mondani, hiszen nem veled akartam beszélni. – jelentettem ki 1 perc kínos csönd után és elindultam az ajtó felé, de ő utánam szólt.

- Nem lehetne elfelejteni az egészet? – kérdezte, mire én visszafordultam és kérdően néztem rá.

- Mármint azt, hogy... – kezdtem bele, de ő félbe szakított.

- Mindent. – vágott közbe, én meg egy pillanatra lefagytam és csak utána értettem meg, hogy mire céloz.

- Oké, felejtsük el. – suttogtam és kiléptem a fürdőből, hogy átmenjek a nappaliba, de valaki beugrott elém. – Háh, de kis szellemes itt valaki. – mondtam, és röhögve kikerültem Rockyt.

- Na mit beszéltetek? – érdeklődött, de én csak megvontam a vállamat. – Jó igazából csak udvariságból kérdeztem, kintről is mindent tökéletesen hallottam. Olyan romantikus volt, hogy ti ketten most „mindent elfelejtetek”.  – mondta és közben a levegő idézőjelet rajzolt a kezével.

- Kopj le. – vágtam vissza és bementem a szobánkba, és elindultam az ágyunk felé, de megbotlottam egy emberben, aki a földön aludt épp egy hálózsákban és hasra vágódtam. – Bocs. – mondtam, de az a valaki megragadta a lábamat és nem akarta elengedni. – Hé. – kiáltottam és rúgtam egyet, de még mindig nem engedte el a lábamat az illető.

- Tudtam, hogy te kis agresszív malac vagy, de hogy ennyire. – hallottam meg Dal álmos hangját a takaró alól.

- Bagoly mondja verébnek. – vágtam vissza, mire nevetve elengedte a lábamat.

- Jaj, azért nem kell annyira üvölteni. – mondta Dal picit rekedtesebb hangon, amikor felült. – Akkor ma bobozni megyünk? – kérdezte és közben lassan felállt.

- Nem tudom, kimegyek megkérdezni valakit. – suttogtam neki, ő meg rám vigyorgott és együtt mentünk ki az ajtón. Bementem a nappaliba, ahol mindenki ott ült, és éppen azon vitatkoztak, hogy hova menjünk ma.

- Bobozás az ezerszer jobb, mint hülye hegyeket mászni. – sipítozott Barbi Ádám öléből. – Amúgy is, körömcipőben kirándulni? – kérdezte vinnyogva.

- Jó, akkor szavazzunk. – jelentette ki Máté. – Viki hoznál a konyhából papírokat és tollakat? – kérdezte, és közben próbált csábosan rám vigyorogni- hát nem sok sikerrel.

- Neked bármit. – mondtam, és elindultam a konyhába, ahol kihúztam a szekrény legfelső fiókját és kivettem belőle a dolgokat. Bevittem a nappaliba és mindenkinek a kezébe nyomtam egy papírt meg egy tollat, ekkor már Dal is ott volt a nappaliba és nagyban osztotta arról az észt, hogy mennyivel jobb a túrázás, mint a bobozás, mert a bobozás közben ülsz egy helyben, és sétáláskor meg erősödik minden izmod.

- Oké, akkor mindenki leír egy szót. Vagy azt, hogy túra vagy azt, hogy bob. – mondta Máté, és elkezdett vadul írni a lapra. Mikor már mind kész voltunk az írással bedobtuk középre, és felolvastam őket.

- Oké, 14-en vagyunk, és ebből 6-an szavaztak a bobozásra és 7-en a túrázásra, így akkor túrázni fogunk. – mondtam, és angyali vigyort küldtem Barbi felé.

- Hát akkor asszem egyértelmű, hogy én vagyok a főszervező. – kiáltott Dal, és felállt a kanapéra cipővel.

- Legyél csak főszervező a földön. – jelentettem ki és meglöktem a lábainál fogva. Hú, hogy annak a gyereknek milyen reflexei vannak, úgy kitette a kezét maga elé, hogy még egyet se pislogtam.

- Akkor mindenki fog egy táskát tesz bele vizet, egy szendvicset és napellenző sapkát meg Viki hoz naptejet. – vezényelt Dal, és csodák csodája 5 perc múlva már mindenki készen állt a felszerelésével a kocsiknál.

- Merre menjünk kapitány? – kérdezte Tomi feszülten Daltól.

- Ti még csak a strandra. Mi ketten Jessel előre megyünk felmérni a terepet és kigondoljuk a csoportokat. – irányított minket Dal mire hozzászegeztem a nyilvánvaló kérdést.

- A miket gondoltok ki?

- Csoportokban fogunk túrázni. Tizennégyen vagyunk, vagyis vagy két 7 fős csoport lesz vagy lesz 2 három fős csoport és két 4-es. – mondta Dal és beszállt a kocsiba. – Jess! – ordított rá Jessre aki épp valamelyik lánnyal beszélgetett.

- Mi, van? – ordított vissza Jess.

- Te jössz velem terepszemlére. – kiabálta Dal, mire Jess unott képpel bemászott vele a kocsiba. – 1 óra múlva próbálunk itt lenni.

- Oké, hát akkor menjünk a strandra. – mondta Ádám, mire Barbi felnyögött.

- Végre, egy jó ötlet. – mondta, Barbi sóhajtva és elindultak a strand irányába.

- „Végre egy jó ötlet” – utánozta Rocky és megfogta a kezemet pont úgy, mint Barbi Ádámét és mi is elkezdtünk a strand felé menni. Mikor odaértünk Máté felüvöltött.

- Verseny a mólóig. – mire mindenki eszeveszetten rohant a víz felé – beleértve engem is. Mikor már a derekamig ért a víz bele tettem a fejemet a vízbe és beúsztam a mólóig.

          - Lúzerek vagytok mind! – kiáltottam nekik vissza, és felmásztam a létrán a mólóra. Amikor felértem, láttam, hogy mégse én nyertem, mert Ádám állt a mólón önelégült képpel.

- Na, ki is a lúzer? – kérdezte, és felém, nyújtotta a kezét, én meg hálásan érte nyúltam, de ő ahelyett, hogy felhúzott volna, csak meglökte a vállamat, aminek következtében, hátra estem és végig horzsoltam a lábamat a létrán. Kijöttem a vízből és láttam, hogy már mindenki beért és a mólóról ugrálnak a vízbe. Felmásztam én is hozzájuk és már ugrottam is volna, amikor valaki megfogta a kezemet.

- Mi történt a lábaddal? – kérdezte, Máté és arra a helyre mutatott a lábamon, ahol a létrának a nyomai látszottak.

- Semmi, csak bénán léptem, és lehorzsoltam. – válaszoltam, és magammal rántottam a vízbe. Belecsobbantunk a vízbe és elkezdtem úszni valamerre, de valaki megragadta a vállamat és annál fogva felhúzott. – Engedj el. – vetettem oda Ádámnak.

- Én csak… - kezdett bele, de pont ezt a pillanatot választotta Barbi arra, hogy Ádám nyakába csimpaszkodjon.

- Jujj, játszunk megint lökdösőset. – kérlelte Ádámot, aki egy pillanatra még szerintem felém nézett, de én ekkor már Rocky nyakába ültem, felkészülve a harcra.

- 3, 2, 1… - üvöltötte alattam Rocky én meg befogtam a fülemet, hogy ne süketüljek meg. Odamentünk Barbiék mögé, - akik épp Máté nyakából próbálták meg lelökni az egyik csajt,- és jól meglöktük a vállainál fogva, így ennek következtében Barbi előre bukott és szinte megfojtotta Ádámot.

- Hé, ti kis semmirekellők ott a mólónál. – üvöltötte nekünk Dal a partról. – Elkészült a pálya, indulhatunk.

- Verseny a partig. – kiáltotta Máté, ugyanúgy, mint amikor befelé rohantunk a vízbe. Mikor kiértünk Dal odalépett hozzánk és beosztotta a csoportokat.

- 1. csapat a nevük: Ugató kutyák.  – jelentette ki Dal, mire mindenki felröhögött. – Hé, ezek fantázia dús nevek, úgyhogy nem  röhögtök. Szóval az Ugató Kutyák tagja: Kristóf, Rocky és Liz. Kaptok egy térképet, egy naptejet, egy iránytűt, három esőkabátot, három 1 literes vizet, hat szendvicset és még 3 táskát. – mondta, Dal és Jess kiosztotta a cuccaikat. – Ahogy nagyobb lesz a csapatoknak a sorszáma annál kevesebb dolgot, kapnak ők. Akkor 2. csoport a Csipogó Csibék tagjai: Tomi, Hajni, Boldi és Dorka. Ők már nem kapnak iránytűt. 3. csoport a Nyávogó Macskák tagjai: Barbi, Máté, Balázs és jómagam, hogy emiatt ne érezze a többi csapat hátrányba magát, nekünk ne lesz térképünk sem, és iránytűnk sem. – mikor ezeket a neveket és szavakat kimondta Dal, rájöttem, hogy én Ádámmal és Jessel leszek, iránytű, térkép és még valami nélkül. Oda akartam rohanni Dalhoz, de Jess megfogta a kezemet.

- Várd, meg amíg végig mondja. – mondta, nekem.

- És a 4. csoport az Üvöltő Aligátorok tagjai: Viki, Ádám és Jess. Ők iránytű, térkép és esőkabátok nélkül lesznek. – mondta, Dal és Jess nekünk is kiosztotta a cuccainkat. – Jah, és a versenynek az útvonalán mi kocsival mentünk végig és az, tartott 1 óráig, igaz megállásokkal, de akkor is. Szorozzátok meg az 1 órát úgy 9-el, és akkor megkaptátok a negyedét annak amennyit gyalogolni fogtok. – közölte velünk Dal furcsa vigyorral az arcán.

- Köszi, Dal. De lenne egy kérdésem. – mentem oda hozzá. – Muszáj Ádámmal lennem egy csoportba? – kérdeztem, mire nagyon csúnyán nézett rám.

- Igen. – vetette oda nekem szárazon és odafutott a saját csapatához.

- Oké, menni fog ez nekem. – gondoltam magamban. – Nem hagyom magamat. - Visszamentünk a nyaralóhoz és beszálltunk a kocsikba. A nagy kocsinkkal ment a két négy fős csoport és Ádámék kocsijával ment a két 3 fős csoport, az, az mi és Kristóf, Rocky és Liz.

- Elmondom, hogy ülünk. – jelentette ki Rocky. - Hátulra beszáll Kristóf, neki az ölébe ül Liz, melléjük ül Viki, mellé ül Ádám mi, meg előre ülünk Jessel.

- Nem lehetne, hogy én ülök Kristóf ölébe, mellénk Liz és mellé Ádám? – kérdeztem, mire Kristóf vigyorogva rám nézett.

- Ennyire szeretnél az ölembe ülni? – érdeklődött, én meg csak a könyökömmel oldalba vágtam.

- Felőlem, lehet. – mondta, Rocky és beült a vezető ülésre.

- Szállj, be. – utasítottam Krist, és ráültem, mellénk Liz és mellé, Ádám. Háháhh – gondoltam magamban -1: 1. Nem volt sok idő az út, és amikor megérkeztünk mindenki kiugrott a kocsiból.

- Oké, létszám ellenőrzés. – üvöltötte Dal, mire rögtön reagáltam.

- Dal, ki veszhetett el egy kocsiút közben?

- Ugató kutyáknál teljes a létszám, akkor ugassanak. – mondta Dal, mire Rocky csapata felől -valamilyen ugatásnak nem igazán hangzó – hangok jöttek. – Oké, akkor, ha a Csipogó Csibéknél is teljes a létszám, akkor csipogjanak. – kiáltozott Dal, mire Tomi csapata kezdett el csipogni. – Jó, ha az én csapatomnál – az, az a Nyávogó Macskáknál minden ember meg van, akkor nyávogjanak. Gondolom Barbi neked, megy ez a legkönnyebben. – közölte Dal, erre Barbi nagyon durcás képet vágott. – Jó, akkor az Üvöltő Aligátoroktól Viki üvöltsön egyet, ha náluk is minden ember épségben meg érkezett.

- Mért pont én? – kérdeztem, de Jess rálépett a lábamra, aminek következtében felsikoltottam, és mindenki rajtam röhögött.

- Jó, hát Viki ez nagyon nőies üvöltés volt. – cikizett ki Dal, és elkezdett megint üvöltözni. – Akkor csapatok, felkészülni… vigyázz… kész éééés rajt. – ennek a néhány szónak következtében, mindannyian elkezdtek rohanni, mint az őrültek az ösvényen, csak az én csapatom állt még mindig nyugodtan.

- Öööö… - kezdtem, bele a még számomra is ismeretlen mondatba. – Talán elindulhatnánk?

- Hát nem ártana. – mondta, Ádám és mi is elindultunk az ösvényen… felfelé.

- Áhh, az oldalam. – mondtam, 2 óra múlva mikor elértük a domb felét, és épp ellenőriztük a holmijainkat.

- Megvannak a vizek, a szendvicsek a naptej és a táskák. – közölte velem Jess.

- Oké, akkor ide a vizet és a kaját.

- Tessék. – nyújtotta felém, amiket kértem, Jess.

- Köszi. – mondtam, és gyorsan beleittam a vízbe. - Áááh, mindjárt jobb.

- Jó, akkor most? – kérdezte, Jess, mikor befejeztük a kajálást és indulásra készen álltunk.

- Eddig 8 jel mellett haladtunk el a 34-ből. – mondtam, és neki dőltem egy fának.

- Akkor talán tovább mehetnénk. – találta ki Ádám, a logikus megoldást.

- Nem rossz, ötlet. – mondta, Jess és elindult tovább felfelé a dombon. Én rögtön utána mentem, hogy egy pillanatra se maradjak kettesben Ádámmal, mert nem akartam, hogy bocsánatot kérjen, amiért lelökött. Talán pont azért, hogy tudjam, hogy még később is lesz beszédtémánk, ha most nem mond nekem semmit. De az, az ötletem, hogy pontosan Jess mellett megyek, sajnos nem jött össze, mert Jess – erőre kapva a kajától – olyan tempóban ment föl a dombra, hogy én nem tudtam követni, így kettesben maradtam Ádámmal, aki rögtön meg is ragadta volna az alkalmat és bocsánatot kért volna, ha véletlenül – de tényleg, véletlenül- meg nem rúgom a lábammal a bokáját.

- Bocs, nem direkt volt. – mentegetőztem, de ő rá se hederített, hanem megragadta a két vállamat és azoknál fogva fellökött.

- Ezt most mért kaptam? – kérdetem, miközben felálltam és megint belerúgtam, de most direkt. – Arról még sohasem hallottál, hogy nem szabad lányokat megütni?

- És te azt nem hallottad, hogy úrinő nem emel kezet senkire? – kérdezett vissza, és közben lökött rajtam egyet és ennek következtében elvesztettem az egyensúlyomat és elkezdtem hátra felé dőlni, és csak ekkor vettem észre, hogy egy lejtőn vagyunk-, mondjuk én is nagyon okos, vagyok, hisz egy dombot próbálunk körbe túrázni- és elkezdtem visszafelé gurulni a lejtőn, de eközben végig horzsoltam a kezemet, a lábamat és minden egyes testrészemet. Mikor vagy már 20 métert gurultam lefelé, akkor fogtam meg egy fának a törzsét, és szerintem ennek következtében kiment a vállam is.

- Viki, jól vagy? – szaladt oda hozzám Jess, aki gondolom, hallotta a sikításomat és arra rohant le.

- Nem. – nyögtem ki, és erre már Ádám is odaért.

- Mi történt? Miért gurultál visszafelé, mikor már csak 30 jel volt hátra? – érdeklődött, Jess mire én nagyon csúnyán néztem rá.

- Biztos csak megbotlott. – vágta rá gyorsan Ádám, és a karjába kapott. – Forduljunk vissza, aztán majd holnap befejezzük a túrát. – ajánlotta fel Ádám, és ezt az ötletet mind a ketten nagyra értékeltük.

- De nem kell vinned. – mondtam Ádámnak, mire lerakott és megpróbálta megfogni a kezemet, de én elkaptam előle.

- Nehogy, azt hidd, hogy ezzel minden rendben van. – vetettem oda neki, és előre akartam futni Jesshez, de belenyilalt a fájdalom a lábamba. – Ávuu. – kiáltottam, mire Ádám rögtön oda kapta a fejét és megint felemelt volna, de nem engedtem neki. – Túlélem. – mondtam, neki, ő meg elengedett, de léptem egyet és megint elhúztam a számat, mert hát tényleg nagyon fájt a lábam.

- Na, jó viszlek. – mondta, és megint felemelt és most már nem se erőm, se kedvem tiltakozni ellene. Vitt vagy fél óráig a karjaiban, de utána átadott Jessnek. Útvégéig felváltva vittek a kocsiban meg már tudtam ülni.

- Szóval, vagy irtó béna vagy, vagy igaza van Rockynak. – mondta, Jess mikor a kocsiban épp a maradék szendvicseinket ettük.

- Nem vagyok béna, és Rockynak sosincs igaza. – feleltem, de ekkor hallottam meg, hogy az ösvény felől hangok jönnek és kipattantam, volna, a kocsiból, hogy üdvözöljem őket, de a lábam még mindig rohadtul fájt, de mivel a kezemben volt egy nyitott üveg, abból a víznek a fele kiment az ülésre.

- Hát ti, hogy, hogy már itt vagytok? – érdeklődött Dal, és megnézte az óráját, aztán futólag rám pillantott és rögtön megértette.

- Nem baj, holnap is túrázni fogunk akkor talán ti nyertek, de most egyelőre ti vagytok az utolsók. – közölte velünk Dal, széles vigyorral az arcán. Egy fél óra múlva megérkezett a másik két csapat is, így elindulhattunk a nyaraló felé.

- Most én vezetek, de Vikinek is elől kell ülnie, mert hátul biztos fájna a lába. – jelentette ki Ádám, én meg nagyon csúnyán próbáltam rá nézni.

- Nem, nekem tökéletes hátul. – mondtam, és beültem Kristóf ölébe.

- Oké, nekem 8. – felelte Ádám, és bevágódott a vezető ülésbe. Az úton most nem kínos csend volt, hanem üvöltött Rocky kedvenc együttese a rádióból, így kis híján megsüketültünk az út végére. Mikor megérkeztünk, megpróbáltam viszonylag gyorsan kiszállni a kocsiból – hát nem sok sikerrel – és gyorsan berohantam a házba, azon belül meg a fürdőbe, ahol a nyaram 90%-át töltöm. Fél percig ülhettem egyedül a sötétben, mikor valaki vagy valakik bejött/bejöttek az ajtón.

- Én ezt nem értem, mért kell Hajninak olyan undok békának lennie? – kérdezte, Barbi és gondolom a villanykapcsolóért nyúlt.

- Ne kapcsold fel. – szólt rá Dal, és ekkor valami undorító cuppanást hallottam. – Őszintén örülök, hogy egy csapatba raktam magunkat, mert egyébként soha nem jöttünk volna össze.

- Hát még én. Azt a hülye Ádámot könnyebb átverni, mint bárkit. – nevetett fel Barbi, én meg úgy gondoltam ideje feltűnés nélkül távoznom, ezért elkezdtem az ajtó felé menni, és meg is fogtam a kilincset, és lenyomtam, de ekkor beszűrődött a fény és, így minden látszott. Az is, hogy Dal és Barbi csókolóznak és az is, hogy én bent vagyok a fürdőben, és ezt látom.

- Öööö… bocsi, én nem láttam semmit. – mondtam, halovány hangon és kirohantam a nappaliba, ahol mindenki volt.

- Viki, Viki, Vikiiiiii. – kiabált utánam Dal, és utánam futott.

- Nem vagyok itt. – kiáltottam vissza, és fel akartam ugrani a kanapéra, de megint elkezdett fájni a lábam ezért csak ledőltem rá.

- Figyelj, nem tudom, mit láttál, de ha valamit láttál, az nem azt jelenti, hogy az, az, amire gondolsz. – mondta, mire mindenki elég furcsán nézett rá.

- Oké, értem. – feleltem és közben próbáltam nem Ádámra nézni, akinek a pillantása lyukat fúrt a hátamba. – Akkor ne mondjam el senkinek, hogy mit láttam az előbb a fürdőben?

- Igen. – válaszolta, Dal és könyörgően nézett rám.

- És mit adsz cserébe? – kérdeztem.

- Puszit? – kérdezett vissza, mire én csak Ádám felé pillantottam és ő rögtön levette a reakciómat. – Mármint, nem is tudom. Mit kérsz cserébe?

- Jaj, van egy szuper ötletem. – mondtam, felálltam és odamentem mellé, hogy a fülébe súghassam. – Kérd meg Jesstől, hogy forduljon meg mindenki előtt. – súgtam, és közben elégedetten leültem a kanapé karfájára. Ennek az ötletnek csak azért volt értelem, mert Jess gatyája csupa víz, attól a víztől, amit a kocsiban az ülésre borítottam.

- Oké. – felelte Dal, bár egy kicsit fura képet vágott. Odament Jesshez és ő neki is a fülébe, súgta. Jess erre elvigyorodott és valamiért felém közeledett.

- Érdekes kívánság, de Dal miatt megteszem. – mondta, és gyorsan az arcomhoz hajolt és szájon csókolt mindenki előtt.

- Ezt… most… miért kaptam? – kérdeztem, kábultan.

- Jah, hogy forduljon, és nem csókoljon. – csapott a fejére Dal. – Ezer bocs. – mondta, mert látta a fejemet. – Én azt hittem, hogy azt mondod, hogy csókoljon és nem azt, hogy forduljon meg mindenki előtt. – ezt a pillanatot választotta arra Ádám, hogy kivonuljon a szobából, de még hátra fordult.

- Viki, csak egy pillanatra beszélhetünk? – kérdezte. Én meg csak csendben utána mentem. – Te lány vagy, és biztos tudod, hogy tetszene ez egy, olyan lánynak, mint amilyen te vagy. – mondta, ezt már a fürdőben, és egy nyakláncot nyújtott felém. Ekkor esett le, hogy ezt Barbinak vette, aki épp Dallal csalja meg őt.  De a nyaklánc ettől függetlenül, gyönyörű volt.

- Igen. – nyögtem, ki nagy nehezen. – Biztos tetszene.

- Akkor jó. – mondta, és futólag megölelt. – Én tényleg sajnálom, ezt az egészet, a mólós dolgot meg a dombos dolgot is. Tudod Viki, én tényleg hülye vagyok. – jelentette ki, és kiment a fürdőből. Csak fél perc után esett le az a béna duma, amit mondott.

HOGY ÉRTI AZT, HOGY NAGYON HÜLYE?????