Part 10

2010. 06. 25

Már vagy egy perce bámultam mereven magam elé, mikor Dal nyitott, be a fürdőbe.

- Hogy lehet félre hallani a fordulni szót, csókolninak? – kérdeztem rá, ő meg nagyon elvigyorodott erre.

- Bocs, béna vagyok. – mondta, és tovább vigyorgott.

- Letörlöm a képedről a vigyort, egy véletlenül kimondott mondattal Ádámnak. – vágtam lazán, oda neki, mire a képéről lehervadt a mosoly.

- Jól van, na. Nem vagy álmos? – érdeklődött Dal.

- Picit, jaj most jut eszembe, holnap folytatjuk a túrát? – kérdeztem, tőle.

- Először válaszolj az én kérdésemre, és utána tudok csak választ adni a tiédre. – mondta, Dal, de én a mondat végére már egészen összezavarodtam.

- Oké, nem vagyok álmos, most akkor válaszolj az én kérdésemre.

- Nem akarod velem megtervezni, most a holnapi kirándulást? – kérdezte, de rögtön hozzá tette. – Ugyanazok a csapatok lesznek, mint ma csak a pálya meg a téma lesz más.

- Téma?

- Mármint az, hogy most az lesz, hogy innen minden csapat elindul vonattal és leszállnak egy megadott állomáson. Kapnak egy térképet és egy adott felszerelést. 3 napos a túra, ott alszunk, ahol van hely. Valószínűleg sátorban vagy a szabad ég alatt. – osztotta meg velem Dal, a „témát”

- Oks. És most indulnánk feltérképezni a helyeket? – kérdeztem, mire Dal csak bólintott. – Hát akkor nyomás. – mondtam nagy bőszen és elindultam a kocsik felé.

- Ha maga mondja főnök asszony. – jött utánam Dal. Beszálltam előre és ekkor vettem észre, hogy Jess ül hátul.

- Mindjárt jövök, csak hozok még egy térképet. – mondta, Dal az ablak túl oldaláról.

- Én nem azt kértem, hogy csókolj meg, hanem azt, hogy fordulj meg. – fordultam hátra Jesshez.

- Jó, valahogy sejtettem. – felelte, és kinézett az ablakon.

- Oks. – motyogtam magam elé. Beszállt Dal mellém a kocsiba és elindultunk. – Pontosan hova megyünk?

- Pontosan, nem tom’. – felelte Dal, vigyorogva. Utaztunk vagy 10 percet, mikor Dal leparkolt a vasút állomáson. – Kiszállás bamba nép – kiáltott, mire mindketten kipattantunk a kocsiból.

- Mit akarunk itt? – kérdezte Jess.

- Interjút készíteni az esély egyenlőségről. – közölte velünk, rideg arccal Dal.

- Jó, és komolyan mit csinálunk itt?

- Menetrendet nézünk. – mondta Dal az értelemszerű választ. Elindultunk az információs pulthoz és Dal komolyan nézte a menetrendet.

 - Mindenki innen indul, és úgy szállunk le, hogy először az Ugató Kutyák utánuk a Nyávogó Macskák, aztán a Csipogó Csibék és utánuk az Üvöltő Aligátorok. – jelentette ki Dal, mi meg értetlenül pislogtunk rá. – Rocky, Kristóf és Liz először utánuk Barbi, Máté, Balázs és én, aztán Tomi, Hajni, Boldi és Dorka utánuk meg ti Ádámmal. Nah, vágjátok?

- Igen, és most mindenki ugyanazt kapja?

- Igen. – sóhajtotta Dal, és unottan nézett vissza a menetrendre. – Holnap reggel 10-kor indul mindenki.

- Oké, most már mehetünk? – érdeklődtem, mert engem halálra csíptek a szúnyogok.

- Igen, nah akkor gozzunk innen!

- Hogy mit csináljunk? – kérdeztem vissza.

- Gozzunk! – ismételte meg magát Dal. – Tegnap a kezembe került egy Bravo, amiben azt írták manapság ez egy nagyon „menő meg trendi” kifejezés. Mekkora lúzer vagy, hogy te nem használod.

- Jaj, majd holnap bepótolom a „menő meg trendi” kifejezéseket egy Bravoból. – vágtam oda, gúnyosan, de Dal csak legyintett.

- Még venni kell szenyákat meg üdcsiket, jah meg egy térképet. – mondta Dal mikor elindultunk a  kocsihoz vissza, de ennek a mondatnak hallatán megmerevedtem. – Mi van? – nézett vissza Dal.

- Mit is mondtál az előbb?

- Térképet. – magyarázta értetlenül Dal.

- Nem, hanem azt, amit előtte mondtál.

- Mondtam már, hogy te non le vagy maradva csajszi. – vetette oda lazán Dal. – Bezzeg én már, non laza vok.

- Jah, olyan laza, hogy mindjárt szétesel. – szólt közbe Jess, ekkor már a kocsiba szálltunk be. – Am most hova megyünk?

- Szenyákat, üdcsit és térképet venni. – válaszoltam, és próbáltam gúnyos hangsúlyt megütni- nem sok sikerrel.

- Jaj, de csudi- szupcsi csajszi már te is vágod ezt a stílust. – mondta Dal, én meg megint meg merevedtem.

- Ezt gyorsan hagyd abba, mert minimum belenyomlak a Balatonba. – figyelmeztettem Dalt. Ezek után csendben utaztunk még 5 percet a sarki kis éjjel-nappaliba.

- Beugrok, addig maradjatok itt. – szólt be gyorsan még az ablakon, miután kiszállt a kocsiból.

- Amúgy, a csók nem volt rossz. – szólalt meg hirtelen Jess, mire megrázkódtam.

- Mi? – kérdeztem.

- A csókunk, a nappaliba. Tudod amit…

- Ja, igen. – szakítottam félbe, mert közben leesett. – Nem volt rossz, de nem is volt jó. – ekkor ugrott be nekem, hogy miért is csókolt meg Jess. Az egész Dal, miatt van, és muszáj elmondanom valakinek, mert már nagyon kikívánkozott belőlem.  – Dal és Barbi járnak. – bukott ki a számon, de pont ebben a pillanatban jött meg Dal a boltból, és mindent hallott.

- Mi van? – dörögte a mélyebbik hangján.

- Semmi, semmi. Csak… csak… én… nem. – kezdtem bele dadogva, abba a mondatba, aminek még én se ismertem a folytatását.

- Én megtettem azt, amit te kértél, de te… - mondta vörös képpel.

- Én csak a te legjobb barátodnak mondtam el, szóval elvileg nem lehetsz dühös rám. – próbáltam mentegetőzni.

- Azt ugye tudod, hogy halott vagy? – kérdezte, és az arca minden egyes szónál egyre vörösebb lett.

- Ti most miről beszéltek? – szólt közbe Jess. – Mert azt már rég tudom, hogy ti jártok Barbival, sőt azt is tudom, hogy te is jársz Ádámmal. – nézett felém Jess.

- Hogy mit tudsz? Én Ádámmal? – kérdeztem fennhangon, de ők ketten nagyon lenézően néztek rám, így inkább ennyit mondtam. – Soha nem tetszett, most sem tetszik és nem is fog nekem tetszeni az a...aa.a… szóval soha nem fog nekem tetszeni Ádám. – jelentettem ki.

- Persze, én meg Vilmos herceg vagyok. – mondta Jess, és visszadőlt az ülésre, mert Dal beindította a motort.

 Mikor vissza értünk a nyaralóhoz, már hajnali 3 volt.

- Na, nyomás aludni, mert holnap azt akarom, hogy a mi csapatunk nyerjen. – kiáltotta Jess, de ránézett a lábamra, amin volt a seb, amit az esésem okozott. – Mármint minimum, elérjük a célt.

- Kac, kac… - mondtam, és kinyitottam a bejárati ajtót. Bent a házban csend volt, csak a nappaliból lehetett halk hangokat hallani. Bementem a hálószobánkba és felkaptam a kezembe egy pólót és egy törülközőt. Elindultam a fürdőbe és már ott el is kezdtem levenni a ruháimat, mikor valaki megszólalt a kád irányából.

- Szia, merre voltál?

- Jaj, szia Boldi. – kiáltottam fel, ijedtemben. – Csak megvettük a kajákat holnapra.

- Akkor jó. Már kezdtünk aggódni értetek. – mondta, csalfa vigyorral. – Tudod, holnap hosszú nap lesz.

- Igen, tudom. – leültem mellé a kád szélére és a szemébe néztem. – Menj aludni. – kértem, és ő meg közelebb hajolt picivel az arcomhoz.

- Csak veled. – suttogta.

- Oké, lezuhanyozok, és utána mehetünk aludni. Jó lesz? – kérdeztem tőle, úgy, mint egy 3 évestől, mert az volt a sanda gyanúm, hogy picit részeg. Beléptem a kabinba és onnan dobáltam ki a ruháimat. Ekkor halk nevetést hallottam és egy ajtó csukódást. Elhúztam a függönyt és láttam, hogy sehol nincsenek a ruháim, a törülközőm és még Boldi se. A kis barmok…De nem érdekel, lezuhanyozok – gondoltam és megeresztettem a vizet- és utána… Na, ez jó, mi lesz utána? A ruháim sehol, de a többiek alszanak vagyis… Jaj, ne! Ezt előre kitervelték, mindenki ott van, gondolom a fürdő előtt és arra vár, hogy kilépjek meztelenül, ők meg gondolom, lefotóznak… Bele se akarok gondolni. Kiléptem a fülkéből és elkezdtem kutatni a fiókokban. Kinyitottam egyesével őket, és találtam egy kis törülközőt meg egy ócska melltartót. Jaj, de jó. A derekam köré tekertem a törülközőt és felvettem a fekete melltartót. Jó, akkor jöjjön az aminek jönnie kell. – gondoltam magamban és lassan lenyomtam a kilincset. Kiléptem az ajtón, és előttem állt Dal, Jess, Máté és természetesen Boldi - a ruháimmal a kezében.

- Hülye barmok vagytok mind. – próbáltam túl kiabálni a röhögésüket.

- Most mért Vik, jól áll! – közülte velem Ádám, akit csak ekkor vettem észre.

- Szemét disznó. – vetettem oda, Boldinak és kitéptem a kezéből a ruháimat. Bementem a hálóba, ahol Rocky, Balázs, Tomi és Kristóf volt – micsoda mázli, hogy a lányok kint alszanak a sátorban. – Ti is azok vagytok. És most… - mondtam, és körbe hadonásztam az ujjammal, hogy forduljanak már meg. Ők nagy nehezen meg is tették ezt, ekkor gyorsan magamra kaptam a pólómat és a rendes fehérneműmet és bebújtam az ágyba.

- Nem lennék a helyedben haver. – csapta meg Ádám, Máté hátát.

- Hát én se az övében. – gondoltam magamba, de ekkor mindenki felém fordult és azt sejtettem, hogy talán hangosan is kimondtam. – Vagyis jó éjt mindenkinek. – suttogtam vörös képpel és magamra húztam egy hálózsákot. Fél perc múlva elnyomott az álom.

 „- Jó reggelt, édesem. – ébresztett fel Ádám, édes hangon. – Kérsz reggelit? – nyújtott felém egy tányért, amin rántotta volt.

 - Igen, köszi. – vettem el tőle és élvezettel elkezdtem habzsolni a tojást. – Milyen napod van?

- Eddig jó, csak Dal nagyon ideges, mert mégis ma kell mennünk.

- Hogy? – visítottam fel éles hangon. – Ne menj el, kérlek Ádám. – könyörögtem neki, és a tányért odébb dobtam és magamhoz rántottam Ádámot a pólójánál fogva. – Szeretlek Ádám, ne hagyj itt. Szeretlek, nagyon szeretlek. – és ezzel megcsókoltam. Amikor elhajoltam tőle, még ennyit súgtam neki: Nagyon szeretlek Ádám.”

- Viki, Viki. – ordította valaki a képembe. Kinyitottam a szememet és Máté arcát pillantottam meg.

- Mi van? – kérdeztem, és ekkor jöttem rá, hogy csak álmodtam. Anyám, csak álmodtam. – Jaj, Máté úgy szeretlek. – mondtam és örömömben megpusziltam az arcát. – Jaj, mért vágsz ilyen fura képet? 

- Fél perce azt állítottad, hogy nagyon szereted, Ádámot. – közölte szemrebbenés nélkül, és nekem meg minden beugrott.

- Hány óra? – tereltem el inkább a témát.

- 10 most indulunk ki a vonathoz. Csipkedd magad, vagy nem ti nyertek. – ugratott mosollyal az arcán, felállt az ágyról és kiment a szobából. Gyorsan magamra kaptam egy gatyát és még kettőt a kezembe vettem meg a fürdőruháimat és 4 pólót. Hú, ez aztán spontán pakolás volt. Kinyitottam az ajtót és ott állt előttem Jess.

- Reggelt, boszi. – köszönt rám, Jess és a kezembe nyomott egy hátizsákot. – Tedd bele a cuccaidat, az alap felszerelés már benne van. Képzeld a szüleid, küldtek pénzt, így könnyebb lesz a túra, de a vonat, úgy is csak fillérekbe kerül. Ééés irány Örvényes. 60 perc vonatút mi megyünk harmadiknak. – üvöltötte, a fülembe. – Tessék, kaja. – nyomott a kezembe egy tegnapi szendvicset. – Nyugi, mindenki ilyet evett reggelire és semmi hatása nincs. Na, gyere. – mondta és a hátára kapott, mert nem mozdultam. – Nem leszünk utolsók, miattad.

- A kulcsot is hozni kéne. – szólaltam meg halovány hangon.

- Már minden csapatnak van egy. – közölte velem mikor bezárta az bejárati ajtót és letett a földre. – Fuss a kocsihoz, Ádám már ott van. – én így tettem, és tényleg ott volt Ádám a vezető ülésen.

- Reggelt. – mondta, és áthajolt az anyósülésen, hogy kinyissa előttem az ajtót. – Hogy vagy?

- Szia, köszi jól. – feleltem, és ekkor vettem észre, hogy egy kocsival kevesebb van, mint tegnap volt. – Többiek?

- Az első csapat már elindult, mert nekik van a legmesszebb a településük. Dal enyhén szólva túlpörgött. Tomiék voltak az első csoport, mert Fösvényesre mennek. Utánuk jönnek Dalék, akik Balatonudvarira mennek, aztán mi jövünk, és mi megyünk Örvényesre az utolsók, - az, az Rockyék - pedig Aszófőre mennek.

- Cool. – mondtam, és ebben a pillanatban elindultak Dalék is, meg Jess beszállt a kocsi hátsó ülésére.

- 10 perc és jöhettek utánunk. – kiáltotta ki Dal az ablakon.

- Oké. – üvöltötte vissza Ádám, és kihajolt a kocsiból, úgy integetett nekik.  – Na, jó 10 percig mit csináljunk?

- Átmegyek a másik kocsiba Rockyhoz. – mondtam, és már ki is csatoltam volna az övemet, de Ádám megragadta a kezemet, ami kb. annak felelt meg mintha belém vezettek volna 200 V-ot.

- Nem beszélünk az ellenféllel. – szólt rám, én meg odapillantottam a telójára, amin épp az volt ki írva, hogy Bejövő hívás: Barbi cica.

- Akkor meg, ezt most elveszem és kinyomom. – vetettem oda neki, és kivettem a kezéből a készüléket, és úgy tettem, mint ahogy mondtam. Ezért megjelent a háttérképe, amin még mindig ugyanaz a kép volt. – Édi. – közöltem vele, visszaadtam neki, és kinéztem az ablakon. Ekkor éreztem, hogy valami rezeg a lábamnál. Kivettem a telefont a zsebemből, amin Máté száma villogott.

- Halihó. – szóltam bele a készülékbe.

- Jöhettek már, mivel gyors vonatra szálltunk. – mondta.

- Oké, indulunk. Puszi. – szóltam bele még gyorsan a készülékbe, mert Ádám kitépte a kezemből.

- Nem beszélünk az ellenféllel. – szólt rám Ádám megint, és beindította a kocsit. Csendben mentünk az állomásig, ahol Ádám beparkolt, kiszállt a kocsiból és kivette a csomagtartóból a hátizsákokat. – 1 perc múlva jön a vonatunk. Tessék, mit tettél bele? Nehezebb, mint te vagy. – kacsintott rám, és odament az információs pulthoz, hogy vegyen nekünk jegyet. Nem sokkal később  követtük őt Jessel, és mikor odaértünk hozzá, közelebb hajoltunk, hogy ismertesse a tervet.

- Ma még csak berendezkedünk a szállodába, név szerint a József házba a Szent Imre úton. Úgy két percet kell gyalogolni az állomástól odáig, viszont az út 1 óra lesz. Másnap elmegyünk és megnézzük a Malommúzeumot, ami csak 7 perc séta. – ismertette velünk Ádám a tervet.

- Oké, ez nagyon jó terv, csak az a gond, hogy dög unalom. Ma még fürödhetünk a Balatonban legalább? – érdeklődtem, de a túravezetőnk csak legyintett.

- Ez alap. – vigyorgott rám, és átkarolta a vállamat, amitől kirázott a hideg.

- Fázol? – kérdezte aggódva és közelebb húzott magához.

- Nem. – mondtam és a kezemmel arrébb toltam. Ekkor hangos duda hangot hallottunk és egy fél perc múlva, már meg is jelent a vonatunk.  Mind hárman a nyitott ajtaja felé sprinteltünk, de mikor odaértünk a fiúk előre engedtek. Viszont én alig bírtam felszállni, mert a táskám visszahúzott. Asszem igaza volt Ádámnak. – gondoltam magamban. Hátulról megtolták a táskámat a fiúk, és így nagy nehezen feljutottam a vonatra. Körbe néztem és elindultam egy nem dohányzó fülke felé, a fiúk pedig követtek. Elhúztam az ajtaját, és láttam, hogy üres az egész.

- Csak magunk leszünk. – közöltem a fiúkkal, akik sóhajtás közepette leültek velem szembe. Megint megszólalt a duda és elindult a vonat. A táskámat ledobtam a földre és neki döntöttem a fejemet a falnak.

- Na, ne hülyéskedj. – mondta Ádám, és átült mellém, hogy neki dönthessem a fejemet.

- Köszi. – suttogtam, és már megint elaludtam.

- Viki, már itt vagyunk. – szólítgatott Ádám, édes hangon. Ekkor felmerült bennem, hogy esetleg megint álmodom, de nem. Ott álltunk az örvényesi vonatállomáson, vagyis én Jess karjaiban aludtam. Hihetetlen, hogy átaludtam a kiszállást.

- Most már letehetsz. – mondtam, Jessnek aki, így is tett.

- 2 perc gyaloglás, és utána még tudsz aludni. – szólt hozzám Ádám, és rám tette a hátizsákomat, ami először hátrahúzott és el is estem volna, ha nem kapnak ők el.

- Kösz. – motyogtam halkan. – Amúgy már nem is vagyok álmos. – jelentettem ki, és elindultunk a József Ház felé. 2 perc gyaloglás után el is értük a célt, ami egy régi fajta paraszt ház volt. A verandáján, a lépcsőjén, sőt még az ablakokban is virágok voltak. Egy szóval: gyönyörű.

- Gyere már Viki. – szólt rám Ádám, aki már a lépcsőn, volt és tökéletesen beolvadt a gyönyörű környezetbe. Én is elindultam utánuk, és benyitottunk a házba. Jaj, de jó hűvös van. – gondoltam magamban és körül néztem. Maga volt az álom házam ez a hely. Máris imádtam ezt az egészet.  – Jó napot, mi jöttünk a 12 órára, tegnap jelentettek be minket.

- Ó, igen. – felelte az a néni, akit csak most vettem észre. – Sziasztok, Juli néni vagyok. Én vagyok ennek a szállónak a tulajdonosa. A szobátok egy emelettel feljebb van. Remélem, jól érzitek majd magatokat. – mondta és egy kulcsot nyújtott felénk. – Itt a kulcsa a szobátoknak, ha felmentek rögtön jobbra nyílik egy ajtó és az lesz az.

 Elindultunk a lépcsőn felfelé, ahogy Juli néni mondta, és amint felértünk benyitottunk a szobánkba. A szoba is tökéletesen passzolt a ház stílusához, de volt benne egy apró bökkenő: csak egy francia ágy volt.

- Én nem alszom veletek egy ágyban. – jelentettem ki, de ők meg csak kiröhögtek.

- Jaj, kényes kisasszony. Ígyis-úgyis te alszol középen. – közölte velem, Jess és kikapta a táskájából a fürdőruháját. – Álmos vagy, vagy jössz velünk a strandra?

- Inkább az utóbbi. – mondtam, és én is kivettem a fürdőruhám részeit a hátizsákomból. – Elfordulnátok? – kérdeztem, mire ők sóhajtva elfordultak. Magamra kaptam az alsórészét, de a felsőt nem tudtam egyedül megkötni, így hozzájuk fordultam.

- Jól van. – szánt meg Jess és bekötötte a nyakamnál a zsinórokat.  – Akkor merre van a strand?

- Majd megtaláljuk! – jelentette ki Ádám és elindultunk kifelé a házból.

 – Viszlát, Juli néni. – köszöntünk kórusban.

- Várjatok, gyerekek. – állított meg minket a néni. – A vacsora este 7-kor van, ne késsetek.

- Köszönjük, Juli néni. Csókolom. – kántáltuk és kifutottunk a kertbe.

- Na, jó akkor merre?

- Mondjuk arra. – mutatott egy kikanyarodó út felé Ádám.

- Oké. – mondtam, és elindultunk a kis utcán. Hamarosan egy strandhoz értünk, ahol rengetegen voltak. 

- Verseny a vízig! – kiáltottuk, és elkezdtünk örülten rohanni a Balaton felé. Ruháinkat útközben ledobtuk és úgy vetettük bele magunkat a hideg vízbe.

- Nyertem! – üvöltöttem, és felemeltem a kezeimet az égbe.

- Aha, álmodban és pizsamában. – mondta Jess, és a hasamnál fogva beledöntött a vízbe.

- Jujj, valaki itt nagyon nem bír veszíteni. – motyogtam Jess fülébe.

- Igen és annak az illetőnek mindjárt kikapcsolódik a fürdőruha pántja, ha nem vigyáz. – vágott vissza Jess, mire én lenéztem a vállamra és láttam, hogy igaza van. Gondolom, direkt nem kötötte be rendesen.

- Ezt most nagyon megbánod. – kiáltottam felé, mire ő beljebb rohant és ott hagyott minket Ádámmal.

- Szabad? – kérdezte udvariasan, és elkezdte visszakapcsolni a pántot.

- Köszi. – suttogtam alig hallhatóan.

- Még turbékoltok, vagy mi lesz? – üvöltötte vissza nekünk Jess, erre meg Ádám kezdett el felé rohanni és közbe azt kiabálta, hogy kinyírja. Hát kb. így telt a délutánunk nagy része.

- Nem vagy már fáradt? – kérdezte Ádám, 2 óra múlva, miközben haza felé sétáltunk a strandról.

- Kicsit, lehet. – feleltem, bágyadt hangon. – A víz kiszívja az erőmet.

- Ezzel nem vagy egyedül. – mondta és Jess felé, néztünk, aki álmosan baktatott utánunk.

- Ne aggódj Jess baba. Hazaérünk, kapsz enni, és ágyba teszünk, jó lesz? – kérdeztem tőle gúnyosan és ő is így vigyorgott rám.  Beértünk Juli néni házához és amint beléptünk megcsapta az orromat a pizza illata.

- Jaj, de jó, hogy itt vagytok drágaságaim. Gyertek gyorsan, vacsora. – köszöntött minket Juli néni, és egy 3 személyes asztalhoz vezetett minket, amin pizza volt. – Jó étvágyat, gyermekeim.

- Köszönjük. – mondtam, és leültem a középső helyre. A vacsora csendben eltelt, aztán felmentünk a szobába, és most jobban körülnéztünk. Beléptem a fürdőbe, amiben egy régi fajta kád volt, mosdó és WC, de ezek is mind passzoltak a ház stílusához. Juli néni tudhat valamit. Magamra zártam a fürdő ajtaját és gyorsan lezuhanyoztam, hogy el tudjak aludni. A holnapi nap is hosszú lesz. Kiléptem a fürdőből, ahol már két fiú sorakozott. Berohantak a fürdőbe, addig én bebújtam az ágyunkba. Pár perc múlva a fiúk és megjöttek és szabályosan kitúrtak a helyemről.

- Hé! – háborodtam fel, de ők csak kiröhögtek.

- Megbeszéltük, hogy te középen leszel. – közölték velem hűvösen és betoltak középre. Két fiú nyomott össze, én meg ott középen nyomorogtam. De milyen jó két fiú nyom engem össze… - gondoltam magamban, és elaludtam. 

Kellemes ünnepeket :)