Part 11

Sajnálom, hogy ilyen sokáig kellett várnotok, de azért remélem tetszeni fog. Jövő hét szerdáig biztos nem teszek fel újat, de utána 100%. Kellemes hétvégét, és jó olvasást :)

2010. 06. 26

Arra ébredtem, hogy erősen a szemembe süt a nap. De most az egyszer végre magamtól ébredtem. Mindkét oldalamon egy fiú volt, akik nagyban horkoltak még félmeztelen testtel. Felültem az ágyban, és kicsúsztam a végére. Jess hangosabb horkantott, így egy pillanatra megdermedtem és becsuktam a szemem. 1,2,3 – számoltam halkan magamban, és felálltam.

- Hova menekülsz, Vik? – kérdezte egy morgós hang a hátam mögül. Ijedtemben felsikítottam, de a hang tulajdonosa a számra tette a kezét. – Ne sikíts, vagy fel akarod ébreszteni Jesst?

- Dehogy akarom. – próbáltam tiltakozni az ellenem felhozott vádak ellen, de Ádám keze még mindig a számon volt. – Ha nem engeded el a számat, megharaplak. – fenyegettem őt, de csak visszakérdezett.

- Mi van? – mire én tényleg beleharaptam a kezébe, ő meg felüvöltött és én tettem az ő szájára a kezemet.

- Pszt, Jess fel fog ébredni. – suttogtam és odanéztem az ágyra, ahol Jess aludt. Viszont Jess nem volt az ágyon és rögtön meg is tudtam, hogy miért.

- Engem keresel? – kérdezte még egy hang a hátam mögül, mire én megint sikítottam és Jess a számra tette a kezét.

- Pszt, Jess felébred, ha sikítasz. – mondta Jess. – Jaj, hopsz már fel is ébredt. – nevetett, mögöttem.

- Akkor szedd le a kezedet a számról. – dünnyögtem a keze alatt, de ő csak röhögött.

- Hogy mondtad? – kérdezte, de nekem meg elegem lett ebből és beleharaptam az ő kezébe is. – A francba Viki, te hülye vagy? – ordította fájdalmában.

-  Az előbb azt mondtam, hogy akkor szedd le a kezemet a számról. – feleltem, és a fürdőszoba felé vettem, az irányt ahol részben cuccaim voltak, részben pedig mosakodni akartam. – Ja, és a kérdésedre a válasz: Nem, nem vagyok hülye. – mondtam, és magamra zártam a fürdőajtót. Bent levettem a pizsamámat és felkaptam a fürdőruhámat, meg egy sortot és az egyik kedvenc pólómat, ami csak az egyik vállamat takarja, a másikon meg van egy „lyuk”. Megmostam a fogamat, és úgy gondoltam, hogy bőven elég ennyi tisztálkodás.

- Nem mondta Juli néni, hogy mikor van reggeli? – kérdeztem, mikor kiléptem a fürdőből, de a kérdésemre nem érkezett válasz, mert üres volt a szoba. Így hát kimentem a lépcsőhöz, leszaladtam rajta és láttam, hogy a fiúk már reggeliznek 3 lány társaságában. Odaléptem az asztalhoz, és levágtam magamat az egyetlen szabad helyre.

- Jujj, de bátor vagy Jess. – nyafogta az egyik szőke és undorodva rám nézett. – Ő meg ki?

- Ő Viki, a… - kezdett bele Jess, de a szőke nyafka félbe szakította.

- Oké, annyira nem érdekel. – mondta, és visszafordult Jesshez. Jaj, asszem hosszú napunk lesz. – gondoltam magamban és beleittam a vízbe, ami elém volt lerakva.

- És mond csak Ádám, neked van egy ilyen jóképű testvéred is, mint amilyen te vagy? – érdeklődött a mellette ülő, melírozott hajú, kék kontaktlencsés és mini ruhában lévő lány.

- Nem, csak egy testvérem van, ő meg lány. – felelte Ádám. Ekkor Juli néni kezdett el felénk közeledni és valamiért nagyon dühösnek tűnt.

- Sziasztok angyalaim. – köszönt és valamiért megváltoztak az arcvonásai egy pillanat alatt, mikor rám nézett. – Te lány, szeretnék veled beszélni egy pillanatra. – kis híján leestem a székről, annyira meglepődtem. Sok mindenre számítottam (pl: hogy csatornatörés van, és nem lehet zuhanyozni vagy valami hasonló hülyeség), na de erre nem. – Tudod nekem ez elég kínos. – vallotta be nekem, mikor a konyha felé vezetett. – Szóval elvállaltam, hogy 20 gyereket szállásolok el, a házban. – kezdett bele Juli néni, és közben zavartan a kezét morzsolgatta. – Abban reménykedtem, hogy esetleg nyári munkaként, pénzért elvállalnád-e a felügyeletüket. – nyögte, én meg szó szerint lefagytam. Hogy én gyerekkel foglalkozzak? Én aki világéletemben gyűlöltem a kis vakarcsokat? Ez biztos valami kandi kamerás dolog. De, erre, hogy vették rá Juli nénit? – Akkor, elvállalnád angyalom?

- Én, nem is tudom. – dadogtam, mire Juli néni csak óvatosan az ajtóra pillantott, amin egy fiú lépett be, a szőkés barna haján csillogott a reggeli napfény a szemében meg megcsillant valamilyen titokzatosság. Szakított farmerben, egy egyszerű napszemüveggel a fején, fehér pólóban és a bőrdzsekiben, úgy nézett ki, mint az énekes a Onerepublic-ból csak még ezerszer helyesebben!

- Hadd mutassam, be neked az unokámat, Rolandot. – mutatta Juli néni, a jövendőbelimet. Közben rájöttem, hogy milyen bambán nézhetek ki, csak úgyhogy bámulom, mint borjú az új kaput.

- Hello, Viki vagyok. – motyogtam lányos zavaromban, ő meg csak lazán rám kacsintott.

- Mami, már felvázolta neked a tervet? – kérdeztem, én meg azt hiszem, elvesztem a szemeiben. – A kölyköket két dologgal lehet nyáron szórakoztatni. Az első – kezdett bele, közelebb hajolt hozzám, és feljebb tolta a napszemüvegét. – a fagyi. A második pedig a Balaton. Mivel mindkét dolog adott, és ők 10 perc múlva itt vannak, jobb lenne, ha strandon várnánk őket. Felkapom a fürdőgatyám és akkor majd találkozunk. – mosolygott rám, és elment.

- Ezek szerint elvállaltam? – néztem vissza Juli nénire.

- Jaj, ne nekem mennem kell. Ne aggódj Vikikém, minden rendben lesz. – húzta ki magát a válasz alól a vén banya.

- De nekem ma a Malom múzeumba kell mennem. – próbáltam erőtlenül tiltakozni, de valahogy nem ment mikor megláttam Rolandot fürdőgatyában.

- Na, akkor előre megyünk? – kérdezte és közelebb jött hozzám. – Hosszú napunk lesz. – kacsintott.

- Két perc és indulhatunk. – feleltem és gyorsan odamentem ahhoz az asztalhoz, ahol a fiúk ültek. – Lelépek egész nap nem leszek, nálam van a telóm, nélkülem kell mennetek a múzeumba. – lihegtem nekik, címszavakban.

- Lerázol minket? – kérdezte sértődötten Ádám, és lesöpörte magáról annak a szőke lánybak a kezeit.

- Vagy inkább ti ráztatok le engem. – vágtam vissza, és felrohantam a lépcsőn a telefonomért. Lefelé menet összefutottam Jess-szel, aki gyilkos pillantást vetett rám. Megkerestem a szemmel Rolandot és odarohantam hozzá. – Mehetünk.

- Oké. – felelte, és a kijárati ajtó felé vettük az irányt. Kiléptünk a verandára és Roland megszorította a kezemet. – Mit terveztél mára?

- Mármint, hogy kinek? – kérdeztem vissza értetlenül.

 - Hát a nekünk, mert én azért nem akarom az egész napot a kölykökkel tölteni. Mit csináljunk, ha lekoptattuk őket? – mondta az a Roland, akire – igaz, hogy csak 5 perc ismeretség után, - de akkor sem ismertem rá. Azt hittem, neki az minden álma, hogy a kis tündi-bündi hogy gyerekekre vigyázzon.

- Nem tudom, te mit szeretnél csinálni? – kérdeztem, de a mondta végére elakadt a szavam, mert odaértünk a strandra, ahol sok-sok gyerek őrjöngött. Azért imádkoztam magamban, hogy azok még ne legyenek itt, akikért mi vagyunk a felelősök. Vagy ez túl korai, hogy azt mondjam mi? Vagy csak én és ő? Mi van, ha gondolatolvasó, és hallja ezeket. Te jó ég, akkor vámpír. – Anyám én meghülyültem.

- Ott van asszem a mi csapatunk. – kiabálta túl Roland a hangzavart, de nekem a csapatunk szóra görcsbe rándult a hasam. Vajon mit csinálnak most Jessék? – Hé, hello. Ti vagytok a Napfény tábor?

- Igen. – kántálták kórusban a gyerekek.

- Jó, akkor most mindenki bediktálja a nevét ennek a szép lánynak itt mellettem, aki rátok fog felügyelni a vízben vagy a szárazföldön, és tőle lehet kérni bármit bármikor. Kb. ennyi az infó, jó szórakozást. – mondta, és elindult a víz felé.

- Hé, Roland. – kiáltottam utána. – Ez most komoly?

- Halálosan. – nevetett és berohant a vízbe, a gyerekek meg utána.

A délelőttöm végig ezzel ment el. Leírni a neveket egy lapra, lehetőleg ABC sorrendben, ellenőrizni, hogy mindenkinek meg van-e a csomagja, jaj annak a kislánynak vérzik az ujja kerítek egy ragtapaszt. Végre van 2 perc csendem, ekkor Roland odarohan, hogy ő éhes és menjünk haza vagyis a nyaralóba. Erre a szóra felcsillant a szemem, mert már nagyon rosszul éreztem magamat ezen a helyen. De rá kellett jönnöm, hogy csak Juli nénihez megyünk vissza, ahol a kölykök megebédelnek és csendes pihenőznek. És ekkor lesz végre pár csendes percünk Rolanddal.

- Sziasztok kis angyalok köszöntelek titeket a kunyhómban. Ötösével lesztek egy szobában… - kezdett bele Juli néni a véget nem érő magyarázkodásba, szegény 8 éveseknek.

- Na, akkor megyünk valahova? – kérdeztem meg Rolandot, amikor végre kettesben voltunk.

- Ebédeljünk! – kiáltotta, és odavezetett egy megterített asztalhoz. – Majd éhen halok. – mondta, és leültünk az asztalhoz. A leves sima krémleves volt a második meg lángos.

- Mesélj magadról. – kértem Rolandot, aki épp a szalvétáját nézte elmélyülten.

- Budapesten nőttem fel, most is ott élek csak nyárra jövök le néha a nagyihoz, meg néha télen. Most épp gimibe járok matek szakra.

- Tényleg? – lepődtem meg, teljesen őszintén.

- Halál komoly, már csak itt volt hely, amikor jelentkeztem. – mondta, mire mindent megértettem. – És te?

- Hát velem szinte ugyanaz a helyzet, mint veled… - kezdtem bele a mondatba, de ő félbe szakított.

- Most visszamehetnénk a strandra, és utána meg megnéznénk a szórakozóhelyeket? Nah, mit szólsz hozzá? – mondta, és közben valamitől nagyon, már-már túlzottan csillogott a szeme.

- Oké. – feleltem. Miközben a part felé mentünk, Roland megfogta a kezemet, de ami nagyon furcsa, hogy nem volt a hasamban semmilyen érzés. Akkor ez biztos jót jelent!

- Verseny a vízig! - üvöltötte, mire mindketten eszeveszetten berohantunk vízbe és útközben dobáltuk le magunkról a ruhákat.

- Nyertem! – kiáltottam fel, és Rolandra néztem, aki csak nevetett.

- Hello, Viki. – köszönt valaki a hátam mögül, és mikor megfordulta láttam, hogy Ádám és Jess az. De nem csak ketten voltak, hanem ott lógtak rajtuk azok a lányok, akiket reggel láttam az ebédlőben.

- Hali. – feleltem, és visszafordultam oda ahol Roland állt, de ő nem rám nézett, hanem az egyik csajra akit Jessék reggel szedtek fel.

- Van egy baromi jó ötletem. – szólalt meg az egyik szőke. – Játszunk olyat, hogy a lányok felülnek a fiúk nyakába és lökdösik egymást. Én leszek vele. – nyúlta le Rolandot előlem. A vöröske rátapadt Jessre, így az enyém maradt Ádám.

- Na pattanj. – jött oda hozzám, lehajolva. Felültem a nyakába és rögtön nekimentünk Jesséknek. A vöröske nehezen hagyta magát, de azért sikerült lelöknünk, a kis szöszi meg fél kézzel lenyomtuk.

- Ez aaaaaaaaaz! – üvöltöttük egyszerre Ádámmal, mikor nyertünk, ő lekapott a nyakából én meg lecsúsztam rajta. Ott álltunk a vízben, a fejünk csak pár centire volt egymástól, és tök adott lett volna egy csók, de a szöszi kizökkentett minket.

- Még egy menetet. – sipákolta, és ugrált fel Roland hátára.

Ezt még vagy 20-szor elismételte, utána meg egyre hülyébb játékok jöttek. Például, kimentünk a partra és felelsz vagy merszeztünk.

- Oké, kezdje el Jess. – mondta vöröske. –Felelsz vagy mersz?

- Merek. – felelte Jess, és az öklével verte a mellkasát.

- Menj oda, ahhoz a lányhoz. – mutatott egy lányra a vörös. – És mondd neki, hogy nincs nálad egy térkép, mert elvesztem a szemeidben. – mondta, mire mindenki felröhögött, és mivel Roland is nevetett, ezért én is. Jess simán megcsinálta, csak a lány pasija akadt ki rá egy kicsit.

- Na, jó Viki te jössz. Felelsz vagy mersz? – kérdezte Ádám.

- Felelek. – feleltem, halkan.

- Jó, akkor mondd meg nekem, hogy én vagy Jess?

- Jess. – vágtam rá, reflexből, mire nagyon sértődött képet vágott.

Délután 6 körül jöttünk el a strandról, így hatan és benéztünk egy diszkóba. Alapvetően nem bírom jól, az ilyen helyeket, de úgy éreztem, hogy ciki lenne Roland előtt ezt bevallani.

- Jó buli lesz, tudom, hogy szeretnéd. – mondta Roland mikor táncolni, hívott. 1 óráig táncoltunk, mikor mondta, hogy hoz nekem inni. Hozott kólát és én bele is ittam, de a számban volt valami furcsa utó íze. Még táncoltunk fél órát, de ekkor már úgy éreztem, hogy forog velem a világ. Meg is botlottam, de ott állt mellettem Jess.

- Vigyük haza. – mondta Ádámnak, aki átkarolta a derekamat és úgy támogatott ki az épületből. – Jól vagy? – kérdezték, mikor kiértünk az utcákra.

- Igen, bár nem értem mért nem folytatjuk a partiiiiit. – sikítottam.

- Mit ittál? – kérdezte Ádám, aggodalmasan.

- Semmit. – vágtam rá, és tovább tántorogtam az utcán. Beértünk a kunyhóba, ők felkísértek a lépcsőn és felvittek az emeletre.  Ágyba tettek és én rögtön kidőltem.

Mikor felébredtem még sötét volt a szobában. Csak Jess, horkolt mellettem, körül néztem és láttam, hogy Ádám két széket összetolt és ott alszik. Bementem a fürdőbe, hogy igyak egy kis vizet, de úgy remegett a kezem, hogy nem tudtam tartani a poharat. Hallottam, hogy mögöttem nyílik az ajtó, de ekkor már a remegéstől összeestem és csak a padlón éreztem a derekamon egy erős szorítást. Aztán egész testével hozzám simult és leült mögém – Ádám.

- Jól vagy? – suttogta a fülembe.

- Igen. – motyogtam, és élveztem, hogy ilyen közel lehetek hozzá. – Nagyon hülye voltam, tudom és sajnálom. – mondta a szám, de az agyam nem pontosan ezt gondolta. – Én túl sokáig voltam zárt térben sok emberrel körülvéve és hát nem is tudom.

- Igen, hülye voltál. És tudod mért? – kérdezte és a fejemet felé billentettem. – Mert csak engem akartál féltékennyé tenni. – mondta gyorsan, mire én ledöbbentem.

- Mégis mivel?

- Rolanddal. – felelte, de rosszul tette, mert ezzel elindított egy lavinát, amit régóta szeretnék kikiabálni.

- Én akarok itt bárkit is féltékennyé tenni? Ki volt az aki előttem, kezén fogva sétálgatott a szöszikével? És aki nagyon szeret valakit? És cicának becézgeti. Én hozzád képest semmit nem csináltam annak érdekében, hogy a másikat féltékennyé tegyem. – mondtam dühösen neki, és megpróbáltam felállni, de ő a karomnál fogva visszatartott.

- Erről kéne beszélnünk. – mondta halkan és finoman átölelt.

- De nem most. – feleltem és kibújtam az ölelésből. – Megyek aludni, és te is jössz. – húztam magam után ágyunk felé. Lekapcsoltam a fürdőben a lámpát, és bebújtam középre.

- Nem bújhatsz ki sokáig a beszélgetés alól. Holnap hosszú lesz a vonatút. – motyogta, én meg magamban átgondoltam a holnapi napom a forgítókönyvét.