Part 18

Itt a legújabb fejezet. Jó olvasást^^

2010. 07. 01.

- Átázott a gatyám – mondtam Ádámnak, majd arrébb toltam a fejét és felálltam.

- Mi? – kérdezett vissza értetlenül és felállt mellém.

- Beleültem valamilyen vízbe – feleltem és elkezdtem a tükörbe nézni a gatyámat, de Ádám még mindig sértődötten bámult rám, bár nem értem, hogy pontosan miért. – Mi baj van?

- Neked mi bajod? – kérdezte, majd sértődötten az ajtóhoz akart vonulni, de utána futottam-, vagyis inkább dülöngéltem.

- Nekem semmi, de most komolyan mi van?

- Te most ezt komolyan kérded? – érdeklődött, majd megfogta a kezemet és a szemembe próbált nézni. – Láttam, hogy kimentél Robbal az erkélyre… - kezdett bele, de muszáj volt félbe szakítanom.

- Ki az a Rob? – kérdeztem vissza, mire csak a fejére csapott.

- Na, látod erről van szó – mondtam én meg csak még mindig zavartan bámultam rá. – Tudod, hogy csak kb. négyszer csókoltál meg? – vágott közbe egy új témát hirtelen.

Na, jó csak úgy magamban szeretném tisztázni a dolgokat: 1/ tök részeg vagyok, és az elmeállapotom most nem éppen ez a legjobb kérdés, amit feltehetett. 2/ fáj a fejem és Ádám még rátesz erre egy lapáttal. 3/ ugye most csak képzelődtem, vagy tényleg ezt kérdezte???

- Igen – válaszoltam, mivel ha tényleg azt kérdezte, akkor nem néz hülyének, ha viszont mást akkor csak visszakérdezz, hogy mit igen… 4/azt hittem csak kétszer…

- Na, jó akkor te is belátod, hogy fölösleges beszélgetnünk – mondta, majd sértődötten ki akart vonulni a fürdőből, de utána léptem.

- Ádám én… - kezdtem bele, de ő csak megfordult és meglökött az egyik kezével. Minden egy 2 másodperc alatt lezajlott. El kezdtem esni, de Ádám megragadta a derekamat és magához húzott. – Engedj el – nyafogtam és elkezdtem ellökni magamtól. – Majdnem kinyírtál és meghaltam. Ha meghalok mit fognak a síromra írni? Itt fekszik Kepner Viktória, aki ribancként élte le az életét és egy, olyan pasiba volt szerelmes, akiről tudta, hogy semmi esélye nincs nála. Szerető szülei és Rocky gyászolja. Csak ennyit írnának ez nem vala… - próbáltam folytatni, de Ádám a két keze fogta az arcomat és megcsókolt.

- Végre csend – mondta, mikor eltolt magától.

- Azt hiszed, hogy ettől minden lány eldobja az agyát? – kezdtem bele a cikiződésbe. – Jajj, megcsókolt Held Ádám, mindjárt belehalok, hogy egyáltalán észrevett. Jujj, és egy fürdőben csókolózók vele. Anyám, hát én mindjárt el fogok olvadni, valaki csípjen belém, hogy ez igaz-e – vágtam a fejéhez, de ő semmi reakciót nem mutatott ezért kimentem a fürdőből.

- Sárgán virágzik a tök, höh, jaj… - énekelte valaki a nappaliból.

- Lassan haza döcögök, höh, jaj – folytattam, mire Rocky csak megfordult és rám vigyorgott.

- Sokkal viccesebb vagy részegen, mint amikor épp az elmeállopotod – mondta, én meg leültem mellé a kanapéra.

- Te is sokkal viccesebben nézel ki, ha én részeg vagyok- feleltem sértődötten és felraktam a lábamat az ölébe.

- Ennek semmi értelme nem volt, mint úgy a mondataid 99%-ának.

- Mert a tieidnek, annyival több értelme szokott lenni – vágta, vissza megint és most meg jól hasba böktem.

- Ez meg mi volt? – kérdezte, majd visszabökött.

- Semmi – válaszoltam, és én is visszaböktem.

- Te csak ne bökdössél – mondta és megint elkezdett, de most erősebben és többet bökött, majd rám feküdt és az egész testével rám nehezedett, így hivatalosan is ő nyerte a bökdösődést- legalábbis ezt a menetet.

Az arca csak pár centire volt az enyémtől és picit feljebb emelkedtem, hogy megcsókoljon, de ő csak elfordult.

- Tudom, hogy részeg vagy, de azért ez már túlzás – szállt le rólam, és durcásan mellém feküdt. – Te vagy az egyik legjobb barátom és ezt nem ronthatod el. Megértetted?

- Igenis – tisztelegtem, majd Rocky felé fordultam. – Tényleg irtó részeg vagyok, így ezt  kis incidenst sose hozhatod fel ellenem, te is megértetted?

- Igen, kisasszony – tisztelgett ugyanúgy, mint én az előbb.

- Jaj, Rocky… Olyan jó barát vagy - mondtam,, mire ő csak betakart egy pokróccal és rám mosolygott.

- Te meg nagyon részeg…

- Jó reggelt, már a nap felkelt – énekelt valaki a fülembe. Lassan kinyitottam a szemem és láttam, hogy Máté ül mellettem a kanapén. Oldalra fordítottam a fejem, hogy megnézzem, hogy Rocky itt van-e, de nem volt.

- Lementek a strandra – magyarázta Máté. – Én nekem kellett itt maradnom bébicsőszködni.

- Ó, szegény te – mondtam, majd gyorsan felültem, de úgy éreztem, mintha fejbe vertek volna egy óriási kalapáccsal. – Óó, anyám – kaptam a fejemhez, majd visszadőltem a párnákra.

- Hát igen a másnaposság – vigyorgott Máté és a kezembe nyomott egy kis pirulát. – Öltözz fel és akkor utánuk megyünk a strandra. Két percet kapsz – kacsintott rám Máté, mire én elkezdtem a fürdő felé – lassan – dülöngélni. Rájöttem, hogy talán le kéne zuhanyoznom és sokkal, de sokkal jobban érezném magamat.

Fél óra múlva – mikor kész lettem mindennel – kimentem a fürdőből, ami előtt Máté állt a gyilkos tekintetével.

- Neked ez volt a 2 perc? – kérdezte és kimentünk a házból, majd a kiskapun.

- Igen, nekem ennyi a 2 perc – mondtam és elkezdtünk sétálni a strand felé.

- Hogy állsz most a pasik terén, Vik?

- Hadilábon állok a pasik terén, Mát. És te?

- Láttad Hajnit? – kérdezte tőlem Máté csillogó szemekkel.

- Ööö, asszem igen. Ő festett szőke, barna szemekkel és annyira cuki kis Spongya Bobos pólóban? – gúnyolódtam, mire ő csak vállon lökött.

- Nem, a DC-s pólós, kockás gatyás, égszínkék szemű és szőke fiú az, vagy tévedek? – kérdezett vissza és úgy tűnt nagyon elégedett magával, hogy ilyen szépen le tudta írni Ádámnak a tulajdonságait.

- Nem, égszínkék, hanem tengerkék. Még a részletekre se figyelsz?

- Ó, ezer bocs. Am, nem festett szőke, hanem igazi – vágott vissza, de ezt a labdát baromi könnyű volt lecsapni.

- Pontosan, kívül belül igazi szőke – vigyorogtam rá ő meg, csak átölelte a vállamat.

- Hello – köszönt ránk Rocky, mikor odaértünk, de nagyon távolság tartó volt.

- Szia – léptem oda hozzá, de ő így is kerülte a tekintetemet. – Megbeszéltük, hogy nem fog…

- Pontosan – vágott közbe, majd berohant előlem a vízbe.

- Ezt bebuktad. Kellett neked lesmárolni – mondta Dal gúnyosan mögülem.

- Nem csókoltam meg és amúgy meg tök részeg voltam – Válaszoltam, majd elkezdtem levenni a ruháimat.

- Persze, tök részeg – mosolyodott el Dal és felrakta a napszemüvegét.

Ahogy ledobtam a gatyámat a földre és láttam, hogy valami csillog ott.

- Ádám kiesett a nadrágodból ez az… - kezdtem el mondani, de nem tudtam befejezni, mert Ádám odafutott és gyorsan felkapta a földről a csillogó izét.

- Kösz – hadarta és gyorsan betette a fürdőgatyájának zsebébe.

     - Ezt nem akartad Barbinak adni? – bukott ki belőlem a kérdés.

- Mi? – értetlenkedett, majd a víz felé nézett. – Bejössz?

- Persze – feleltem és elkezdtünk a mólók felé menni.

2 órát voltunk a strandon, utána haza mentünk leültünk kintre kajálni.

- Ez itt rizses hús egy kis répával – mutatott Liz egy tálra, mire mellettem Máté felnyögött. – Az ott meg paradicsom leves szerecsendióval. És a desszert meg egy kis saját készítésű dinnye lé – emelt fel egy kancsó Liz, amibe valami rózsaszín lötty volt fekete foltokkal.

-Hmm, édesem ez igazán jól hangzik – mondta Tomi, majd elkezdett rugdosni minket az asztal alatt, hogy mondjunk már valamit.

- Igen – feleltem.

- Nyami – mondta Máté, mire Boldi is elkezdett bólogatni.

- Jól néznek ki – simogatta a hasát Rocky, de szerintem csak azon agyalt, hogy vajon ki fogja-e hányni a szerecsendiós paradicsom levest.

- Huh, már alig várom, hogy egyek valami rendes kaját – vágta be Ádám, a beszólást, mire mindenki felé fordult. – Úgy értem, nem tom’ hány hete csak gyors kaján élünk és itt az ideje, hogy együnk egy jót – mentette ki magát, de sztem nagy volt rajta a nyomás, mivel Tomi árgus szemekkel figyelte.

- Hé nézzétek miket találtam – jött elő Dal a hátsó udvarról pár biciklivel.

- Jaj, de jó – ugrottam fel az asztaltól és odarohantam hozzá. Nem sokkal később mindenki levágta, hogy Dal tulajdonképpen megmentett minket az „uzsonnánktól”.

- Mivel már egyszer körbe tekertük a Balatont, mi lenne, ha most csak valami közeli faluba tekernénk le? – kérdezte lelkesen.

- De csak 6 bicikli van, de mi vagyunk vagy 20-an – mondtam gyorsan egy ellenérvet, de ő csak legyintett.

- Jön Ádám, Rocky, Jess, Hajni és te meg én – felelte Dal és, olyan képet vágott, mint aki egy világkatasztrófát oldott meg.

- Én benne vagyok – mondta Ádám, de közben éreztem, hogy engem néz.

- Én is.

- Én is – vágta rá Jess, mivel ha Rocky is akkor gondolom neki is kell jönnie. – Hajni?

- Na, jó. Miért is ne? – kérdezte, majd hozzám fordult. – Nem vagyok egy félős tyúk, aki beijed egy kis biciklizéstől.

- Tök jó neked – mondtam és ránéztem Mátéra, akinek majd kiesett a szeme a helyéről, ahogy Hajnit bámulta. – De én nem megyek.

- De jön, mivel ő benne van – válaszolta Rocky és átkarolta a vállamat.

- De én… - kezdtem tiltakozni, de ő csak befogta a számat.

- De ő nem tud biciklizni – rögtönzött Rocky. – De ne aggódj Viki én, majd megtanítalak – mondta és a biciklik irányába húzott.

- De én tudok biciklizni – tiltakoztam, de ő csak lepisszegett.

- El kell jönnöd velünk, és nem hagyhatod, hogy egyedül maradjak Hajnival – suttogta.

- Úgy se fogsz egyedül maradni, mivel ott lesz ő logikusan – okoskodtam, de Rocky csak elém tolt egy biciklit.

- Pofa be és ülj rá – mondta, mire én nagy nehezen felmásztam a biciklire – és csodák csodája tudtam biciklizni.

- Csak gyorsan tanul – magyarázta Dalnak Rocky, mikor ő rákérdezett.

30 perc múlva már menetre készen ültünk a bicikliken, az utcán.

- Na Dal, akkor merre? – kérdezte Ádám, majd nagyon lazán feltolta a szemüvegét és a fél könyökével rátámaszkodott a kormányára.

Dal nagyon próbált koncentrálni, ezért a fejére tette a két kezét és motyogott magának.

- Arra – mutatott a főút felé, mire bepánikoltam.

- Rocky – szólongattam, de nem figyelt rám. – Pszt, Rocky.

- Mondd – nézett végre rám.

 - Én még sose bicikliztem főútvonalon – suttogtam neki, de ő csak legyintett.

- Végig mögötted fogok menni, előtted meg Dal. Hidd el nem lesz semmi baj – nyugtatott meg.

- Persze, mert bennetek kettőtökben, annyira lehet bízni – feleltem nyugtalanul, majd  követtem Dalt az úton. Ennek a baromnak persze a menet irányba-kocsikéval- szembe kellett mennie. Gondolom, ez is valami fura biciklis szokás.

- Na, mi van Viki belassultál? – kérdezte valaki, mellőlem.

- Rocky húzzál innen – szóltam rá, de ő csak felröhögött.

- Kanyar – tette ki a kezét jobbra, majd lekanyarodott egy sáros utcára, nekem meg követnem kellett. – Nah, ez jó móka volt – fordult felém, mikor már az utcán tekertünk a sárban.

- Nagyon, talán menjünk még egy kört?

- Hmmm, nem is lenne rossz, de most jobb dolog vár ránk – mondta és magunk elé mutatott. Előttünk egy nagy rét volt-gyönyörű virágokkal, zöldes vagy talán inkább sárgás fűvel és sok-sok sárral.

- Én ezen át nem megyek – néztem Dal féle, aki magabiztosan elkezdett átvágni a réten.

- Dehogynem, vagy beijedtél egy kis sártól? – kérdezett vissza.

- Először is, kapd be. Másodszor, én nem szoktam beijedni és nem is értem, hogy ti ezt honnan vettétek – mondtam sértődötten.

- Jaj, Vikike ne durcizz – fordult felém Hajni, majd neki vágott a sárnak.

- Jössz? – kérdezte Rocky.

- Igen – feleltem és utána tekertem.

- Verseny: az nyer, aki a legtovább marad a biciklién, az nyer – mondta Dal a sor elejéről.

- Oké – vágtam rá, még Hajni előtt. Mindenki benne volt ebben a remek versenyben, így mindenkinek 200 métert úgy kell megtenni, hogy ne legyen semmije se sáros.

- Jaj, Viki nehogy leess – jött oda mellém Ádám és egyet lökött rajtam.

- Igyekszem. – Visszalöktem Ádámot, aki elvesztette az egyensúlyát és Hajnit meg az ő bicikliét is magával rántva, bedőltek a sárba. – Lúzerek –mondtam és amilyen gyorsan, csak tudtam Dal után tekertem.

Amikor véget ért a rét egy erdő következett. Itt kellett bevárnunk Ádámékat.

- Vesztettetek – közöltem velük, mikor végre odaértek.

- Gyere csak ide – közeledett felém Ádám izzó szemekkel.

- Nem csináltam semmit – hátráltam, és gyorsan elkezdtem visszaszállni a biciklimre, de Ádám gyorsabb volt és megragadott a karomnál fogva és magához húzott,majd – nem valami romantikusan –belelökött a sárba.

- Szemét –kiáltottam, és hirtelen megragadtam a kezét, hogy ő is, megint beleessen a sárba és hát, így is lett.

- Ne reménykedj, hogy békés éjszakád lesz – mondta fuldokolva sártól, miközben próbált felállni.

- Ó, te se –vágtam vissza, de bevallom őszintén, fogalmam sincs, hogy miért ne lenne neki békés éjszakája.

Felszálltunk a biciklikre és elkezdtünk tovább biciklizni.

- Jaj a Vikike, olyan béna, hogy hozzá képest zseni egy béka…- énekelgetett Ádám.

- Jaj az Ádámka olyan buta, hooogy hozzá képest zseni egy kutya – folytattam a rögtönzött dalt.

- A Vikinek minden beszólása gagyi, és még a profilképe is ratyi…

- Az Ádám meg minden második nővel kikezd, pedig nem is egy Adam Rodrigez…

- Hogy ki? – kérdezett bele Ádám.

- Adam Rodrigez. Hmmm? Nem is ismerős? – kérdezgettem. – CSI: Miami.

-Jah, rémlik – mondta Ádám, de az arcán látszott, hogy gőze sincs miről van szó.

- Nem ismered a CSI-t?

- Nem nekem csak a Született feleségek jönnek be – vágta rá.

- És a Grace klinikát?

- Gossip Girl.

- Dr. Csont?

- H2O Sellőmesék. Jaj, könyörgöm Viki, van egy húgom ezért, sokkal jobban ki vagyok művelve ezekből, a kislány filmekből.

- Vagy, mert te is nézted…

- Olyannak nézek ki, mint aki nagyban nézi a Zsenipalántákat?

- Ööö, igen – feleltem.

- Avuuuuu – sikított fel mellettem valaki. Odanéztem és láttam, hogy Hajni dőlt el a biciklijével és most nagyban fogja a rohadt bokáját.

- Jól vagy? – rohant oda hozzá Ádám.

- Nem, azt hiszem, most majd nem tudok tekerni – nyafogott, és amikor Ádám segíteni akrt neki, hogy felálljon, ő csak a nyakába csimpaszkodott.

- Legalább eltört? – jött oda hozzánk.

- Nem, csak kibicsaklott – nézett fel ránk Ádám.

- Akkor mindegy. Tekerjünk tovább – mondtam és visszaültem a nyeregbe.

- Én nem tudok, így tekerni – szipogott Hajni.

- Nem baj, majd én hozlak a biciklimen, Viki meg majd tolja maga mellett a biciklidet – jelentette ki Ádám.

- Én biztos nem – vágtam rá reflexből, de Ádám csúnyán felnézett rám. – Dal tolnád?

- Nem.

- Rocky? – fordultam felé reménykedve.

- Álmodban sem.

- Király – mormogtam magam elé.

2 órát kellett a bicikliével tekernem, majd Dal felkiáltott.

- Itt vagyunk – mutatott egy nagy mezőre, aminek a végén ott volt a Balaton.

- Hol? – kérdeztem vissza automatikusan, és jobban körül néztem. A Balatonba csak úgy lehetett volna bemenni, hogy előtte végig horzsolod a végtagjaidat és óriásikat esel. Több millió kicsi vérszívó röpködött körülöttem és még Hajni nyafogását is el kellett viselnem.

- Gyere Viki – nyújtotta felém a kezét Jess.

- Én ide biztos nem – jelentettem ki és továbbra is a biciklimen ültem.

- Oké – mondta Jess, majd átölelt a hasamnál fogva és leemelt a bicikliről.

- Nem hallottad, hogy azt mondtam, hogy nem? – kérdeztem, de ő csak röhögött és elkezdte levenni a saját pólóját.

- Na nem jössz? – kérdezte és a víz felé mutatott.

- Nem – vágtam rá és sértődötten a másik irányba fordultam. Magam mögött halk nevetést hallottam, majd valaki kihúzta alólam a lábaimat, valaki meg megragadta a kezeimet és a Balaton felé kezdtek el hurcolni.

- Jess kérlek ne. – Én tényleg próbáltam rúgni, de sajnos a lábaimat meg Dal fogta.

- Le szeretnéd venni a ruháidat?

- Nem, mert nem akarok fürdeni.

- Késő – mondta Dal és elengedte a lábaimat, amik beleestek a Balaton vízébe.

- Szemetek – kiabáltam és megpróbáltam kiszabadítani a kezemet Jess közül.

- Szabadulni akarsz? – kérdezte és nagyon röhögött, mivel sokkal erősebb volt, mint én.

- Igen.

- Fizess érte – mondta és az arcára mutatott.

- Na, nem – tiltakoztam, és tovább próbálkoztam.

- Jó, akkor nekem – jött közelebb Dal.

- Oké – sóhajtottam és nyomtam egy puszit az arcára, mire Jess elengedett.

- Nem jöttök be? – üvöltött ki a partra Rocky.

- Nekünk itt is jó – kiáltott vissza Ádám, akinek az ölében Hajni ült.

- Támadááás – jött mögülem a hang, majd Rocky csapódott be mellém.

- Hahah, tudod mi vagy? – kérdeztem, mikor feljött a vízből.

- Nah, mi?

- Egy nagy L betű – mutattam a homlokomra.

- És akkor te mi vagy? – kérdezett vissza, röhögve.

- Én K betű – mondtam gondolva a királyra.

- Hmm, kurva? – kérdezte Jess, mire felé fröcsköltem egy adag vizet.

- Halál rááá – kiáltotta, majd mind három fiú elkezdett felém futni és a vizet egyszerre fröcskölni rám.

Sötét volt, mikor már kijöttünk a vízből, és Hajni meg Ádám kint meghitten ültek a parton az általuk gyújtott tűz mellett.

- Kajaa – üvöltötték a fiúk és levágódtak Hajniék mellé.

Pár perc múlva Hajni és Ádám bementek sátorba, majd fél óra múlva csak Ádám jött ki. Le akart ülni mellém, de én odébb ugrottam.

- Mi van? – kérdezte Ádám és megint le kart ülni, de én megint arrébb csúsztam.

- Segged ki van – vágtam rá.

- Vik, állj már meg – mondta és megfogta a kezemet.

- Hagyjál békén – vágtam oda neki és odaültem Jesshez.

 2 óra után Jess, Dal és Rocky bementek a sátrakba, amiket gondolom szintén ezek édes kettesben állítottak fel.

- Jó éjt – szóltam oda nekik és rájöttem, hogy inkább utánuk kéne mennem. Felpattantam a helyemről, de Ádám is felállt.

- Mész?

- Jah – vágtam oda neki.

- Várj, segíts eloltani, a tűzet – kérte és egy vödröt dobott felém.

- Oké – sóhajtottam és elindultam vele a part felé.

Egymás mellett mentünk amikor hirtelen eltűnt alólunk a talaj. Nem zuhantunk, csak max. 1 métert, de az szinte biztos volt, hogy nem tudunk kimászni.

- Jól vagy? – kérdezte Ádám és elkezdett nyúlkálni felém.

- Ne érj hozzám – kúsztam odébb.

- Viki rajtam fekszel, így már eleve hozzád érek – mondta, mire elkezdtem fészkelődni, de ő csak röhögött.

- Mi van?

- Én ugyanezt kérdeztem a tűznél és te se válaszoltál, így én se tartozom neked válasszal – érvelt és megpróbált kicsúszni alólam. Egy kis időre abbahagyta a fészkelődést és a fejét felém fordította.

- Hagyj békén – tiltakoztam és óvatosan lemásztam róla.

- Oo, milyen kis szemérmesek lettünk. Jaj, Viki – sóhajtott, majd megfogta a két kezemet és nem engedte el. – Beszélgessünk.

- Ne, mi ketten itt nem fogunk beszélgetni – kapálództam. – Beszélgess csak a Hajnikáddal odafent.

- Oh, hát erről van itt szó – kapott a fejéhez Ádám.

- Miről?

- Féltékeny vagy – jelentette ki én meg csak egyszerűen lefagytam.

- Kire?

- Hajnira.

- Na persze – nevettem fel, de be kellett látnom magamban, hogy igaza van.

- Jaj, Viki – sóhajtott.

- Ne mondd azt, hogy jaj Viki, olyan vagy mint a nagymamám. És sóhajtozz csak a Hajnikádnak, ha annyira akarsz, de engem hagyjál békén – ismételtem meg, úgy sokadszorra.

- You watch me, you love, you hate me. I don’t care – énekelgette Ádám.

- Kazaky? – fordultam felé.

- Ismered?

- Ez a csengőhangom – feleltem és tovább fészkelődtem.

- Cool.

- Szerinted, itt van giliszta? – kérdeztem a biztonság kedvéért.

- Na, nehogy már félj a gilisztától – nevetett Ádám.

- Attól félek, amitől akarok, és mostantól nem beszélek veled – válaszoltam és elkezdtem

felállni. A fejem pont kilátszott a gödörből. – Én ráállok a válladra és te meg kiemelsz – mondtam Ádámnak.

- Azt hittem nem beszélünk – vigyorgott a gödörből.

- Nem is beszélünk, csak kimászok, te meg támasztasz.

- Nem – mondta.

- Hogy mi? – kérdeztem vissza, mert azt hittem rosszul hallok.

- Te segítsz kimászni én meg kihúzlak.

- Jó – egyeztem bele. Letérdeltem a földre és onnan meg négykézlábra. Ádám pár pillanat alatt kipattant a veremből, de nem nyújtotta nekem a kezét. – Ádám, Ádám – kiabáltam, de nem jött válasz. Egyedül vagyok egy sötét és gilisztás gödörben – gondoltam és valamiért elkezdtem sírni.

- Viki, Viki – suttogta Ádám.

- Hagyjál békén – kiabáltam és tovább szipogtam.

- Gyere – mondta és felém nyújtotta a kezét. Óvatosan megfogtam, ő meg lassan kihúzott.

- Szemét dög vagy – üvöltöttem felé és a sátrak irányába kezdtem el menni.

- Viki várj – mondta, de én csak leráztam a kezét magamról és bementem Jessék sátrába, majd lefeküdtem melléjük aludni.