Part 22

Remélem jól telt nektek is a tavaszi szünet / a szerencsésebbeknek még tart is/. Itt van a következő rész, remélem tetszeni fog :))

2010. 07. 05

- Jó éjt – állt fel Jess, majd engem is magával húzott.

- Ezzel még nem fejeztük be – mutatott rám Dal.

- Oké – mondtam és Jess után mentem.

- Mondd el! –szólított fel, mikor már a sátorban voltunk.

- Nem.

- Akkor megint tusolnod kell – mondta Jess, közben pedig a kezével legyezett.

- Oké – feleltem és megint elkezdtem levenni a ruháimat a sátorban.

- Viki te nekem vetkőzöl? – kiáltott fel hangosan megint Jess.

- Igen csakis neked Jess – kiabáltam vissza, mire felvonta szemöldökét. – De tudom, hogy nálad nekem semmi esélyem – hajoltam közelebb hozzá. – Mivel te nem buksz rám – és ezzel kimentem a sátorból a partra, ahol már csak Erik volt.

- Uh – mondta Erik, mikor meglátott.

- Mit, uh? – kérdeztem vissza, és tovább vetkőztem.

- Jess a buzi és nem én – sóhajtotta Erik.

- Mért lenne Jess buzi? – kérdeztem, és lassan belelépkedtem a vízbe, de rájöttem, hogy nem hoztam tusfürdőt. – Nézd Erik, ott van azon a fatörzsön egy tusfürdő. Idehoznád?

- Tessék – dobta fél kézzel felém, majd sikeresen orrba vágott.

- Kösz. Miért is buzi Jess? – kérdeztem megint és közben azon gondolkodtam, hogy le vegyem-e a melltartómat.

- Mert ha nála neked semmi esélyed – mondta és közben nagyon próbált nem engem nézni.

- Aham – morogtam oda neki. Mikor végeztem a fürdéssel óvatosan kisétáltam a partra, ahol Erik még mindig bámult. – Tudsz adni egy törülközőt?

- Igen – dobta felém az övét.

- Kösz – mondtam és magam köré csavartam. – Jess – szólítgattam, de nem reagált és a sátor cipzárjára mg már rátette a lakatot. – Basszus.

- Úgy látszik kint maradtál te is – állapította meg Erik.

- Egyéb remek felfedezés? – kérdeztem és közben próbáltam úgy magamra csavarni a törölközőt, hogy minél kevesebb területet érjenek el a szúnyogok. – Tudsz adni egy pólót?

- Tudni, tudnék.  Na, de akarok-e?

- Jaj, Erik – sóhajtottam, majd fogtam magam és kiborítottam a táskáját és felkaptam belőle egy pólót.

- Hé az a kedvencem – kapott a póló után Erik.

- Nem érdekel – öleltem magamhoz a pólót.

- Kivételt teszek, most az egyszer – enyhült meg.

- Oké – mondtam és végig dőltem a hálózsákján.

- Na, de azt már nem – lökött le a porba.

- Akkor mégis hol aludjak?

- Ööö, a földön? – kérdezte és bebújt a hálózsákba.

- Kösz – mondtam és neki dőltem egy fatörzsnek.

- Senkinek nem mondod el – ült fel Erik.

- Oké – egyeztem gyorsan bele, majd bebújtam mellé a hálózsákba, ami – be kell valljam – elég szűk volt.

- Te vizes vagy – mormolta Erik.

- Te meg nagy – vágtam vissza.

- Jó éjt Szöszi.

- Neked is.

Mikor reggel felkeltem láttam, hogy Erik már fent van.

- Kitúrtál – szólt hozzám.

- Bocs – vetettem oda neki és lassan kimásztam a zsákból.

- Reggelt – jött ki a sátorból Ádám kócos hajjal.

- Hello – köszöntem vissza.

- Te, hogy kerülsz ide? – kérdezte tőlem.

- Ööö, nem tom’ feltűnt-e, de már több mint 2 hete együtt nyaralunk

- Hogy kerülsz ide ki? – javította ki magát Ádám.

- Jess kizárt – feleltem.

- Jah – mondta Ádám és leült mellém. – Hogy állsz a fogadásunkkal?

- Jól és te?

- Remekül.

- Pedig Hajnikával eléggé összemelegedhettek odabent a sátorban.

- Ahogy ti is itt kint a hálózsákban – vágott vissza.

- Hello – köszönt álmatag hangon Dal és ő is leült mellém. – Ma megyünk haza – dőlt rá a vállamra.

- Tudom – sóhajtottam.

Mindenki felébredt, megkajáltunk és el kezdtünk összepakolni.

- Ajándék – nyomott a kezembe egy nagy hátizsákot Rocky.

- Kösz – mondtam és átpasszoltam Dalnak, aki csak ráerősítette egy biciklire. Kemény fél óra alatt mindent összepakoltak, majd indulhattunk is haza… Mármint a nyaralóba.

- Bírni fogod te ezt? – kérdezte Erik.

- Simán lenyomlak biciklizésben – vágtam rá.

- Oké – hagyta rám a dolgot és elkezdett tekerni.

- Várj – tekertem utána és közben leelőztem Hajnit és Ádámot, akik elég érdekes produkciót vezettek elő, mert Hajni még elvileg fájt a bokája, ezért nem tudott tekerni, emiatt Ádám húzta. Mindegy…

- Igen? – fordult felém Erik.

- Azt hiszed, hogy nem tudlak lenyomni bringázásban? – kérdeztem és ezalatt pedig nagyon erősen próbáltam tekerni.

- Nem hiszem, hanem tudom – mosolyodott el.

- Úgy se tudsz – vágtam rá.

- Jó akkor nem tudlak – mondta.

- Ez az. Hallod Dal – fordultam felé. – Bevallotta a kis nyámnyila, hogy simán lenyomom bringázásban.

- Nagyon jó, Szöszi – hagyta rám Dal.

Még 2 órát tekertünk, majd elértük megint a sármezőt.

- Nah, Szöszi menjél – lökött meg Dal.

- Oké megyek – feleltem és lassan elkezdtem tekerni. Olyan lassan tekertem, hogy egyszer csak megállt a bicikli és akár, hogy is próbáltam tovább menni, nem ment. Ez így nem lett volna baj magában, de ekkor elkezdtem dőlni bele a sárba.

- Háh a Szöszi most már nem is az – mutatott rám Ádám.

- Fogd be – morogtam rá és felé nyújtottam a kezemet és ő boldogan felhúzott. – Kösz.

- Mindened sáros lett – állapította meg Dal.

- Ó, na ne – néztem rá bambán, majd lassan felmásztam a biciklimre.

Még tekertünk 1 órát – nagyjából csak a főúton – és már azt hittem, hogy sosem érünk hza, amikor végre ott voltunk. A nyaraló előtt.

- Hello – rohant felém Máté.

- Szia – öleltem meg és nem voltam hajlandó elengedni. – Nem hagyhatsz megint ezekkel.

- Nem is foglak – mormogta a hajamba. – De rohadt sáros vagy.

- Ő Máté, Liz, Dorka, Tomi, Boldi és Balázs – mutatott be mindenkit Dal. – Srácok ez meg itt Erik – mutatott rá.

- Hello – köszönt nekik és már el is vegyült a tömegben.

- Hiányoztál – mondtam Máténak és a vállára hajtottam a fejemet ő meg betolta a biciklimet.

- Te nekem nem igazán – felelte, mire én csak vállba vágtam. Bementem a nyaralóba, ahol óriási káosz volt – főleg a nappaliban, ahol Liz és Tomi ültek gondterhelten.

- Mi a baj? – ültem le melléjük.

- Az esküvő – sóhajtotta Liz.

- Mi van vele?

- Még nyáron szeretnénk, de sajnos nem tudjuk, hogy hol. Olyan hely kéne, ami olcsó, de mégis csendes és romantikus.

- Mondjuk a Balatonon? – nevettem fel. – És egy hajón – röhögtem tovább. Most őszintén: van annál rosszabb, ha valaki így esküszik?

- Hé, ez nem is rossz ötlet – csillant fel Tomi szeme.

- Nekem is tetszik – mosolyodott el Liz.

- Jó vagy Vik – lökte meg a vállamat Tomi.

- Aha – motyogtam és kimentem a konyhába.

- Viki – örült meg nekem Balázs.

- Csak Szöszi – pisszegtem le.

- Jah, akkor Szöszi – örült nekem megint Balázs. Elindultam a fürdőbe, ahol Máté mosott fogat.

- Oh, hirtelen ilyen fontos lett a higénia? – kérdeztem és leültem a kád szélére.

- Mindig is mostam fogat – mondta és közben köpött egyet.

- Oké – feleltem és megint odamentem hozzá, hogy megöleljem.

- Ma jönnek Anyádék – hadarta.

- És ezért mosol fogat?

- Nem, csak Liz és Tomi még e-hónapban akarják megtartani az esküvőjüket és anyukád idejön segíteni nekik.

- Miért pont az én anyám? – kérdeztem meglepetten.

- Talán, mert Anyád esküvő szervező?

- Jah, lehet – hagytam rá. Mire kész lett Máté a fogmosással kimentünk a nappaliba, ahol még mindig Liz és Tomi szervezték az esküvőt.

- Jön Viki anyukája, és ő majd segít nekünk – ölelte át Tomi Lizt.

- Szöszi vagyok mától és nem Viki – pisszegtem oda nekik.

- Oké Szöszi – mondta Tomi és kiment a konyhába én meg ott maradtam Lizzel.

- Szép lesz – néztem rá az asztalra, ahol képek, virágok és meghívók voltak.

- Csak drága – sóhajtott Liz. – Viszont Tomi apja állja az egészet.

- Hogy-hogy? – bukott ki belőlem a kérdés.

- Ügyvéd – csak ennyit mondott Liz s én megértettem.

- Tessék – dobott felém Tomi egy üveg fantát mikor visszajött a konyhából.

- Kösz – feleltem, majd hátra dőltem és néztem, ahogy ezek ketten szervezik az esküvőjüket. Pontosabban Liz szervezte, Tomi meg sörözött.

- Kijössz Szöszi? – jött be hozzánk Jess fél óra múlva.

- Aha, Jessi fiú – mondtam és megfogtam a kezét.

- Elárulom neki a nevedet, ha még egyszer azt mondod, hogy Jessi – fenyegetett Jess.

- Oké, befogom – zártam rövidre a vitát. Kint mindenki az asztalnál ült és ettek valamit.

- Nem Liz csinálta – dobott felém egy dobozt Ádám, de ekkor jött ki Liz és Tomi ezért inkább hozzá tette. – Ami nagy kár…

- Megígérem, hogy többet nem főzök rátok – ígérte Liz és beleült Tomi ölébe. – És még annyit szeretnénk mondani, hogy még két héten belül megtartjuk az esküvőnket.

- De jó – csaptam össze a két kezemet, de nem tudtam sokáig örülni, mert Anyát láttam meg a kis kapuban.

- Jaj kis csillagom – rohant oda hozzám én meg gyorsan felpattantam Jess öléből.

- Szia Anya – nyomtam két puszit gyorsan az arcára.

- Túl sok az idegen – nézett körbe Anya.

- Gyere Anya megmutatom, hogy milyen szép rend van bent – húztam a konyha felé Anyát.

- Nehogy Vikinek hívj – suttogtam neki.

- Oké – hagyta rám ő is. – Nincs is idebent rend. Mindegy – legyintett a és kiment többiekhez. – Jaj képzeljétek rengeteg ötletem van az esküvővel kapcsoltban – mondta és arrébb söpörte a kaját az asztalról, majd rátett egy hatalmas könyvet. – Én ingyen dolgozom, de…- kezdett bele a szokásos szövegébe, én meg csak lefagyva bámultam őt. Ez az én anyám…

- Hello Szöszi – jött be hozzám Erik. – Aranyos az Anyud.

- Tudom – vágtam rá és elkezdtem enni a dobozból a kajámat.

- Mi a neved? – kérdezte századszorra.

- Szöszi.

- És mi az igazai neved?

- Babóca – mondtam nevetve. Mi is kimentünk az erkélyre és hallgattuk, ahogy Anya nagyban magyaráz Tominak és Liznek. Mi csak – kívülállók – egy- két nyögéssel fejeztük ki a részvétünket.

- Ha ennyire nem bírtok magatokkal – kezdett bele Anya, mikor már a fiúk, olyat játszottak, hogy ki tud erősebbet csapni a másik seggére. – Menjetek ki a strandra.

- Oké – üvöltötték a fiúk és berohantak a házba én meg kiálltam a kapuhoz.

- Gyerünk – ragadta meg Ádám a kezemet. – Figyelj, a fogadásunk…

- Még csak 1 napja tart és máris feladnád? – kérdeztem vigyorral az arcomon

- Jól van, na – legyintett Ádám, de közben nem is engem figyelt, hanem Hajnit.

- Feladhatod, csak akkor…

- Nem adom fel – vágott a mondatom közbe. – De Jesst is be kéne venni – mondta, mert látta, hogy Jess is Hajnit stíröli.

- Oké, szólok neki – egyeztem bele és odarohantam Jesshez. – Hé, Rómeó – csaptam a kezére.

- Mi van?

- Nem csókolhatsz meg senkit egy hétig. Belegyeztél – ráztam meg gyorsan a kezét.

- Hé én nem is…

- Háh, ezt bebuktad. És ha vesztesz mindenkinek, elmondom, hogy a tényleg nem buksz rám, vagyis meleg vagy – mondtam és közben előre futottam.

- Nem mered! – mutatott félelmetese felém.

- Ó, dehogynem – nevettem és közben próbáltam gyorsan futni, de ő elkapott.

- Ha megteszed, elmondom mindenkinek a titkodat – fenyegetett és közben a derekamnál fogva szorított magához.

- De nem is tudod a titkomat.

- De kiszedem Dalból – mondta és Dal meg a többiek után rohant, akik már mind megelőztek.

- Dal, Dal – kiabáltam és elé ugrottam.

- Igen? – kérdezte és közben félre lökve engem sétált tovább.

- Senkinek nem mondhatod el – szótagoltam és közben én is az ujjammal fenyegettem.

- Nem is állt szándékomban.

- Oké. Háh – fordultam Jesshez, aki épp a pólóját vette le.

- Majd meglátjuk Szöszi – vigyorgott Jess.

- Oké – vontam meg a vállamat és én is elkezdtem vetkőzni.

- Verseny a vízig – üvöltötte Rocky és elfutott előttem én meg utána sprinteltem. – Úgy is nyerek – mondta, mikor már majdnem a víznél voltunk, de én gyorsan beelőztem és, így ééééén nyertem.

- Háh, na ki fog nyerni? – kérdeztem és közben széttártam a karjaimat.

- Én – felelte a víz alá döntött.

- Ez nem azt jelenti, hogy te fogsz nyerni – mondtam, mikor kijöttem a víz alól.

- Jó – hagyta rám a dolgot. – Mondd el a titkodat – kérte és közben egyre közelebb jött hozzám ő is.

- Nem – mondtam és arrébb toltam a fejét, amit épp hozzám akart dörgölni. – Ez nálam nem jön be.

- Tudom, de jobb, mint Dalhoz dörgölőzni magamat.

- Aha, de ő se fogja elmondani neked.

- Annyira nem is érdekel – mondta és odament Hajnihoz, akik körül már az összes fiú ott lógott.

- A francba – sóhajtotta mellettem valaki. Asszem Dorka volt.

- Mi bajod?

- Csak nézz rájuk – mutatott Ádámra és Hajnira Dorka.

- Mért?

- Mintha egymásnak teremtették volna őket.

- Nem is – vágtam rá.

- Igen, pont ez a baki – fordult felém. – Itt vagy te – mutatott most rám. – Nem vagy, olyan fura, mint Hajni, de te sem vagy tökéletes.

- Hé, ahogy te sem – vágtam gyorsan vissza.

- Tudom.

- Oké – mondtam és odamentem Ádámhoz. Vagyis csak próbáltam, mert igazából ő volt a kötnek a közepén Hajnival, ezért nekem maradt… Erik.

- Na mi a helyzet Szöszi? – kérdezte és tovább bámulta Hajnit.

- Ő miben több, mint én?

- Ki? – kérdezte Erik és körbe nézett.

- Senki – mosolyodtam el. Lehet, hogy ez a barom mégsem akkora seggfej.

- Akkor jól van – mondta és meg akart ölelni, de ekkor vetődött rám Ádám.

- Mi bajod van? – kérdeztem, amikor fuldokolva feljöttem a vízből.

- Azt hittem egy bogár – söpörte le a vállamról az iszapot. – Mindegy. Kijössz? – fogta meg a kezemet.

- Nem – mondtam és el akartam rántani előle a kezemet, de ő nem hagyta. – Hé.

- Figyelj – fordult felém suttogva, mikor kiértünk. - Vége a fogadásnak.

- Nincs.

- De muszáj – mondta és átölelt a fejé meg közelebb tolta.

- Nem – feleltem halkuló hangon.

- De – suttogta és az ajkai már csak pár centire voltak az enyémtől. – Mit tegyek, hogy vége legyen? – kérdezte és közben mélyen a szemembe nézett.

- Semmit.

- De valamit csak tudok – mondta.

- Nem tudsz – válaszoltam és erőt vettem magamon, majd elhúzódtam Ádámtól.

- Megyünk hazaaaaaa – kiáltott oda nekünk Rocky.

- Oké – kiabáltam vissza és odafutottam hozzá. – Menjünk –mondtam, és magamra kaptam a cuccaimat. 

Mire haza értünk a kertben és a házban is rend lett, viszont Anyát nem láttam sehol, ahogy Tomit és Lizt sem. Bementem a házba, ahol meg volt terítve az asztal. Szerintem csak Anya főzhetett, mert nem volt a kajának, olyan furcsa állaga, mint amilyen Liznek szokott sikerülni.

Mivel bent nem volt elég hely, ezért páran kimentünk az erkélyre.

- Hol van Ádám? – kérdezte Hajni fél óra múlva.

- Nem tom’ – vontam meg a vállamat.

- De az előbb még itt volt.

- Nem is kajált velünk – mondta Rocky.

- Sziasztok – jöttek felénk Anyuék.

- Hol voltatok? – kérdeztem, mikor Anya megölelt.

- Megnéztünk pár helyet, ami alkalmas lehet Liz és Tomi esküvőjéhez.

- Király – dőltem vissza a székembe.

- Örülök, hogy találkoztunk holnap is jövök – fogott kezet Anya Lizzel és azzal a Tomival, akit már gyerek kora óta ismer… Kezd bedilizni…

- Nem alszol itt? – kérdeztem és felálltam, hogy elköszönjek tőle.

- Nem megyek haza, de holnap is feljövünk valószínűleg Apáddal. Majd elmehettek horgászni – mondta és átölelt.

- Oké – feleltem és nyomtam két puszit az arcára. Ő meg beszállt a kocsiba és elment.

- Szöszi lehozod a padlásról a gumimatracokat? – kérdezte Rocky.

- Nem, hozd le te – feleltem és le akartam ülni a helyemre, de ő kihúzta alólam a széket. – Oké, hozom – sóhajtottam és elindultam a létra felé. Lassan felmásztam, kinyitottam az ajtót, ami már valamiért ki volt támasztva. Bemásztam a deszkákra és onnan meg négykézlábra, ekkor az ajtó mögöttem csikordult egyet és bezárult. – Hé –másztam vissza, de valamiért nem tudtam kinyitni.

- Ne síkits – mondta valaki a sötétben, mire persze, hogy felsikítottam. – Nyugi – suttogta a hang és megfogta a kezemet.

- Engedj el – húzódtam arrébb.

- Ádám vagyok – mondta megint a hang.

- Persze – feleltem és megint arrébb akartam menni, de a hang tulajdonosa is jött utánam és megragadta a derekamat.

- Nyugodj már le Viki – szólt rám hangosabban Ádám.

- Jah tényleg te vagy – nyugodtam meg és közelebb húzódtam. – Hogy kerülsz ide?

- Eltévedtem – nézett le rám sötéten Ádám, vagyis csak gondolom, hogy sötéten, mert nem láttam semmit.

- Jól van, na – feleltem és elkezdtem ficánkolni. – Most már elengedhetsz.

- Nem akarlak – mondta és ledöntött a padlóra, majd az egész estével rám nehezedett. - Nem akarsz valamit mondani?

- De – vágtam rá. – Nem tudod, hogy hol vannak a gumimatracok?

- Nem, de nem is érdekel. Mást nem akarsz mondani?

- De – mondtam és közelebb hajoltam az arcához. – Még áll a fogadásunk - suttogtam, majd nevetve visszadőltem a padlóra.

- Addig nem megyünk innen, amíg azt nem mondod, hogy már nem áll a fogadás – felelte és megragadta mindkét kezemet,- amikkel eddig a padlót karmolásztam – és a fejem fölé szorította.

- Engedj el – mondtam neki megint.

- Nem – vágta rá makacsul és megint rám nehezedett.

- Hé, te nehéz vagy – tiltakoztam és próbáltam mozogni, de nem sok sikerrel.

- Áll még a fogadás? – kérdezte a fülemhez hajolva.

- Igen – nyögtem ki nagy nehezen.

- Tudod, mire jöttem rá? – suttogta továbbra is a fülembe. – Ha én megcsókollak téged, akkor már nem fog állni a fogadás és vége.

- Nem, mert akkor…- kezdtem bele a mondatba, de nem tudtam befejezni, mert Ádám végre leszállt rólam, de most is magához szorított. – Eressz el.

- Nem – makacskodott, de most már úgy tűnt nem akar megcsókolni.

- De – mondtam és rúgtam egyet, majd elkezdtem arrébb mászni.

- Viki vigyázz ott – nyúlt utánam Ádám és megint elkapott.

- Hé eressz el – szótagoltam neki, de ő megint csak szorított.

- Oké – sóhajtotta és elengedte a derekamat, de most az arcomat szorította a kezei közé.

- Ne – mondtam és megpróbáltam rázni a fejemet, de nem sikerült, mert ő még mindig szorította az arcomat.

- Tudom, hogy te is akarod – suttogta pár centire az arcomtól.

- Nem – tiltakoztam erőtlenül.

- De – mondta és még közelebb hajolt hozzám.

*                  *                 *