Part 26

Most 1 hétig biciklitúrán leszek, de utána hozom az ezután következő részt.
Jó olvasást remélem tetszeni fog ^^

2010. 07. 08

- Új pasi a love sztoridban? – vigyorgott rám Máté.

- Fogd be – csaptam rá a vállára.

- Húúú – mondta Máté és behúzott magával a házba. – Pizzát? – nyújtott felém egy félig rágottat.

- Kösz nem – húztam el a számat.

- Teát?

- Nem.

- Vizet?

- Nem.

- Sört?

- Nem, köszi.

- Éééés, esetleg…

- Nem, köszi semmit – szakítottam félbe. – Mit akarsz tőlem?

- Hogy? – kérdezett vissza és leült velem szemben.

- Csak akarsz valamit, egyébként nem ajánlgatnád a hűtőből a dolgokat.

- Éppenséggel, csak egy apró szívességet, szeretnék kérni tőled.

- És mi lenne az? – kérdeztem.

- Tényleg csak egy apró szívesség – mondta és megfogta a kezeimet. – Vakard le rólam Barbit.

- Mert?

- Rohadt idegesítő ez a gyerek – túrt bele Máté az egyik kezével a hajába. – Nem száll le rólam.

- Mily meglepő…

- De miéééééért?

- Miért nem száll le rólad? – kérdeztem, mire Máté csak bólogatott. – Szeret – mondtam röhögve, mire csak belerúgott a lábamba. – Hééé, neked kéne, hogy fájjon az igazság – nyögtem fel és óvatosan körbe tapogattam a rúgás helyét.

- De én utálom, ezt a kölyköt.

- Barbi nem egy kölyök.

- Jó, gyerek – vonta meg a vállát Máté, amolyan nekem 8 stílusban.

- Idősebb nálad.

- Tudom.

- Hülyébb nálad.

- Ezt tény!

- Szeret téged!

- Fulladj meg – kiabálta Máté és, olyan hevesen állt fel az asztaltól, hogy fellökte a széket.

- Nem fogok, blöö – nyújtottam ki, rá a nyelvem.

- Jössz aludni? – mutatott a hálószobánk felé.

- Oké – mondtam és követtem őt.

- Barbi, pszt kelj fel – lökdöste Máté a barátnőjét ki az ágyunkból.

- Hé, nem látod, hogy alszik? – kérdeztem és lefogtam mindkét kezét.

- De pont az a baj – mondta Máté és kirántotta a kezét a szorításból és el kezdte bökdösni megint Barbit.

- Alszom veled a nappaliba, csak hagyd már aludni szerencsétlent – ragadtam meg megint a karjait és azoknál fogva kezdtem el kihurcolni a szobából.

- Most mért véded ennyire őt? – kérdezte durcisan.

- Mért ne védeném?

- Mert eddig utáltad, és ő volt neked az első számú közellenség.

- De most már nem az – vontam meg a vállam és ledobtam magamat a kanapéra.

- Oké, te tudod – felelte Máté és befeküdt mellém. – Jó éjt.

- Neked is…

- Ááááááááá- sikította Liz, mire Máté felpattant rólam.

- Mi történt? – dörzsölgette álmosan Máté a szemeit. Liz csak leült mellém- vagyis inkább rám- és zihálva kapkodta a levegőt.

- 2 nap múlva esküvőm lesz és itt vannak Tomi meg az én szüleim. Nekünk is velük kellene laknunk most erre az időre és be kéne költöznünk hozzájuk egy szállodába.

- Menjetek csak – mondta Máté, mire hozzá vágtam egy párnát. – Úgy értem, hogy nyugodtan menjetek csak, amíg az esküvőt szervezitek – helyesbített Máté, mire Liz mindjárt jobban lett.

- Oké – mosolyodott el és megölelt minket, majd továbbra is sikítva kifutott Tomihoz.

- Hello, Viki itt van? – nézett be hozzánk, a nappaliba Attila.

- Igen – mondta Máté és rám bökött az ujjával.

- Szia – köszöntem neki és felálltam. – Hát te?

- Csak benéztem, mert erre jártam – vonta meg a vállát. – Peti itt lakik a szomszédban.

- Aha – mondtam és zavartan állam előtte a pizsamámban, kócos hajjal és kialvatlan fejjel. – Reggelit? – kérdeztem és az asztalra mutattam, ami tele volt kajákkal, amit gondolom Anyu csinált.

- Kösz – felelte és leült egy székre.

- Felöltözöm, mindjárt jövök – hadartam és befutottam a szobánkba. Huh, gyorsan magamra kaptam egy pólót meg egy gatyát, összekötöttem a hajam és sok-sok mély levegőt vettem, majd kifújtam. Jajj… Kimentem Attilához, aki épp Erikkel haverkodott meg Dallal.

-… szóval Ádám spanja vagy? Meddig maradsz?  - kérdezte Erik.

- Gyere velem egy kicsit – ragadtam meg a karját és kivonszoltam őt egy szobába és bezártam az ajtót. – Nem kophatnál le róla? – kérdeztem, de Erik nem igazán figyelt rám, mert a villanykapcsolót kereste.

- Én csak beszélgettem vele – vonta meg a vállát és asszem most nem hazudott. Lehet, hogy félre értettem.

- Ja, jó – legyintettem és odaléptem az ajtóhoz, de elállta előlem az utat Erik.

- Viki, ha máskor kettesben akarsz lenni velem, egyszerű, hogyha csak szólsz és elviszlek randizni, mint ma Dorkát fogom – mondta, mire megállt bennem az ütő. Dorka??? Dorka??? Mivel jobb Dorka, mint én?? Dorka?? Az a szőke liba??? Dorka??????

- Öhm az jó –nyögtem ki nagy nehezen.

- Féltékeny vagy? – kérdezte furcsa mosollyal az arcán.

- Nem, dehogy…

- Persze.

- Tényleg nem vagyok az!

- Aha, jó – mondta és elállt az útból. Lenyomtam a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki.

- Mit csináltál vele? – kérdeztem és el kezdtem rángatni a kilincset tiszta erőmből.

- Ha rángatod…- kezdet bele a mondatba, de nem tudta befejezni a mondatot, mert kitéptem a kilincset a helyéből.

- Ez is a te hibád – emeltem fel a kezemet, amiben a kiszakított kilincs volt.

- Mért lenne az enyém? – kérdezte és még mindig a villanykapcsolót kereste, de most én is segítettem neki.

- Ha nem mondtál, olyat volna, ami miatt dühös leszek, akkor most nem lennénk vaksötétben.

- Arról én nem tehetek, hogy titokban belém vagy zúgva és besértődsz, azon, hogy mással fogok randizni – mondta és a sötétben nekem jött. – De azt még mindig nem értem, hogy mért rángattál be egy sötét kamrába?

- Psszt – mondtam neki, mert kintről hangok jöttek.

- …na, de Hajnit? – kérdezte Dal valakitől. – Mért pont ő tetszik innen a legjobban?

- Láttad őt a fürdőruhájában? – kérdezett vissza Attila. Puff, Hajninak megint sikerült…

- Mindegy – mondta Dal és megint csend lett.

- Király – suttogtam és rácsaptam a falra.

- Héé – kiáltott fel Erik és visszacsapott rám.

- Én a falra csaptam – háborodtam fel és belerúgtam a lábába. Azt akartam, hogy fájjon neki…Hogy üvöltsön a fájdalomtól...

- Az nem a fal volt, hanem én – felelte lenézően.

- Lehet.

- Mit keresek itt?

- Dal hívott meg, nem én – vontam meg a vállam és lecsúsztam mellé a földre.

- A kamrában…

- Te jöttél utánam.

- Berángattál ide…

- Jó, de…

- Tetszem neked? –kérdezte és éreztem, hogy megmozdul mellettem. Az arcát nem láttam, de éreztem, hogy feltérdelt és engem néz. – Válaszolj!

- Nem – mondtam és megpróbáltam felállni, de rám tenyerelt.

- Szerelmes vagy belém?

- Nem.

- De tetszem?

- Én?

- Én kérdeztem előbb.

- Nem vagy ronda – vontam mg a vállam, de ő még mindig nem szedte le rólam a kezét.

- Te igen.

- Nem is.

- De.

- Te rondább vagy – vágtam vissza és megpróbáltam leszedni magamról a kezét.

- Lehet…

- Engedj el!

- Oké – mondta, de még mindig a hasamon éreztem a kezét.

- Hallottad amit mondtam?

- Igen.

- Akkor engedj el!

- Nem – felelte és leült mellém, de még mindig fogott.

- A rondákat nem fogdossák – vágtam rá sértődötten.

- Tudod mit? – kérdezte dühösen és megint feltérdelt. – Nem vagy ronda. Sőt kifejezetten vonzó vagy, meg vicces és még néha okos is meg talán aranyos. De – emelte fel a hangját, mert érezte, hogy közbe akarok vágni. – hülye is vagy.

- Aha, hülye – nevettem fel, és magamban visszaemlékeztem Mátéval, arra a beszélgetésünkre, amikor azt mondta, hogy hülye vagyok.

- Igen az vagy.

- Te meg…- vágtam közbe, de az ujját a számra tette, így nem tudtam folytatni.

- Most meg elrontod ezt a tökéletes pillanatot.

- Ez több szempontból nem volt tökéletes – szedtem le a kezét a számról.

- Miért?

- Akkor lett volna tökéletes, ha én is beszélek.

- Egoista…

- Fogd be, te is az vagy.

- Na látod összeillünk – nevetett fel Erik, majd amikor észbekapott, hogy mit mondott ledermedt. – Én, csak…

- Szeretsz engem? – kérdeztem és feltérdeltem mellé.

- Én…

- Szeretsz?

- Mondjuk – mondta, mire nekem kellett röhögöm.

- Hogy lehet valakit mondjuk szeretni?

- Hát így – vonta meg a vállát Erik.

- Tudom, hogy színész voltál – bukott ki belőlem.

- Igen, az…Te azt honnan a francból tudod? – kérdeztem és a felpattant a földről. – Végig tudtam, hogy valami nem stimmel veled – mondta és az államnál fogva mozgatni kezdte a fejemet. – Valami lesifotós vagy? Hmm?

- Mi van? – kérdeztem ismét.

- Jaj, tudhattam volna, hogy Dalban nem szabad megbízni.

- Nem vagyok lesifotós – nyögtem ki nagy nehezen miután kezdett derengeni, hogy mire gondolhat. – De te sem vagy annyira híres, hogy egy saját paparazzit fogadjanak melléd.

- Azt hiszed? – kérdezte és közben, körbe-körbe járkált a kis kamránkban. – A Facebookon 30000 követnek.

- Oh, ez remek…

- Többször is megállítanak az utcán…

- Amikor bobozni voltunk, ez nem tűnt fel…

- Belém van zúgva minden lány akivel találkozom…

- Én nem – vontam meg a vállamat.

- Jó, a kivétel erősíti a szabályt.

- Hé, ki van ott? – kiabált be hozzánk valaki. – Nem láttad Vikit?

- Én láttam – kiáltottam vissza.

- Nem láthattad saját magadat, csak ha lenne itt egy tükör – kötött belém Erik.

- De nekem tükör nélkül is megy ez…

- Nem.

- DE!

- Tök mindegy – kiabált be Dal. – Kijöttök?

- Kiengedsz?

- Aha – mondta Dal és 2 perc múlva már kint is voltunk. – Mit csináltatok ti ketten odabent?

- Semmit – vágtuk rá egyszerre, mire Dal felvonta a szemöldökét.

- A többiek elmentek a csúszdaparkba, csak mi hárman maradtunk.

- Király –suttogtam megint.

- Mi csináljunk?? Hmm, édes hármas…

- Hülye – csaptam a vállára, mire csak felröhögtek.

- Sétálljunk? – kérdezte Dal, mire Erik rávágta, hogy jó. Így hát sétáltunk…

- Nézd ott van Ádám – mutatott az utca végére Dal.

- Hol, hol? – kaptam fel fejem.

- Hah, bevetted – vágott hátba Dal. – Akkor most elmondhatjátok, hogy mit csináltatok ti ketten odabent.

- Semmit – feleltük megint egyszerre. – Vagyis Viki belém van zúgva és csak szerelmet vallott nekem bent.

- Nem is!

- De!

- Nem, Dal ne higgy neki!

- Na, Dal kinek hiszel? Nekem, akit kiskorod óta ismersz vagy neki – bökött felém Erik – akit, csak pár napja.

- Senkinek, mindketten barmok vagytok – vonta meg a vállát Dal.

- Nem is – vágtuk rá megint egyszerre.

- Összeilletek…

- Te is meg Hajnika…

- Kapd be – vágta rá.

- Nincs mit…

- De van – felelte Dal. – Megmutassam?

- Nehogy – kaptam el a kezét.

- Mi az? – mutatott Erik a helyi diszkó felé, ahol már voltunk egyszer idén.

- Semmi.

- Menjünk beeeeee – könyörgött Erik és elkezdett arra felé húzni.

- Nem – kaptam el a karom, de nem hagyta magát és tovább vonszolt.

- 3-an – mutatott ránk Erik, majd kaptunk pecsétet a karunkra és beléptünk a parti közepébe. Délben….

- Majd jövök – kiabáltam Daléknak és odamentem a bárpulthoz. – Vizet – mondtam a mixeres srácnak.

- Nocsak, nocsak…Kit látnak szemeim – mondta a fiú.

- Hello – köszöntem neki most már rendesen és leültem a pulthoz.  

- Te vagy az a lány, akit egyfolytában szerelmi bánatok gyötörnek…

- Te vagy az a fiú, aki éjjel- nappal csak felszolgál.

- Az enyém még mindig jobb, mint a tiéd.

- Csak szeretnéd – nevettem fel és elvettem tőle a vizemet.

- Am, hogy állsz?

- Szarul, lelépett a pasi.

- Oh, az szar.

-Az – vontam meg a vállam és Dalék felé néztem, akik épp nagyban flörtöltek pár tizenéves kiscsajjal.

- Új pasik? – nyújtogatta a nyakát a mixer.

- Nem – sóhajtottam. – Amúgy veled mi van? Neked is biztos van szerelmi életed.

- Alap – mondta és kiszedett a zsebéből egy pénztárcát, majd felém mutatta. – A kisfiam – mutatott egy képre.

- Túl sokat ittatok a csajoddal a diplomaosztó után?

- Talált, süllyed – felelte és kiszolgált mellettem 2 részeg pasit.

- Csak 1 van?

- Csak 1?! – horkant fel. – Az 1 is sok.

- Tudom…

- És én jó apa vagyok! – jelentette ki és letörölte a bárpultot.

- Ebben az egyben biztos voltam – mondtam és visszafordultam a táncparkett felé, ahol épp két srác bunyózott.

- Mennem kell – közöltem a mixerrel sápadtan és odafutottam Erikhez, akit épp a biztonsági őt az ingjénél fogva ráncigált ki. – Gyere Dal – intettem neki.

- Még maradok – kiabálta és tovább vonaglott a tizenévesekkel. Kifutottam Erikhez és a zsebemből az arcához szorítottam egy adag zsepit.

- Mekkora barom vagy- szidtam le és elvettem az arca elől a zsepiket, hogy lássam az arcát, ami még mindig vérzett.

- Menjünk – mondta és az arcán a zsepikkel sétáltunk vissza a nyaralóhoz.

- Mossuk le az arcod – húztam a fürdő felé, ő meg nem mert ellenkezni. Leöblítettem az arcát és láttam, hogy annyira nem is nagy a seb. – Jaj, de tudsz te szenvedni – mondtam ő meg lecsúszott a földre. – Maradj úgy – fogtam le a kezét és egy ragtapaszt tettem az arcára.

- Te olyan jó vagy hozzám – mondta és megfogta mindkét kezemet. – Én szeretlek.

- Hah, persze – nevettem fel, de az ő arca rezzenéstelen maradt.

- Szeretlek Viki – suttogta és közelebb hajolt az arcomhoz. – Sőt, imádlak – mondta és olyan közel hajolt hozzám, hogy az ajkaink már súrolták egymást…