Part 10

2010. 06. 25

Már vagy egy perce bámultam mereven magam elé, mikor Dal nyitott, be a fürdőbe.

- Hogy lehet félre hallani a fordulni szót, csókolninak? – kérdeztem rá, ő meg nagyon elvigyorodott erre.

- Bocs, béna vagyok. – mondta, és tovább vigyorgott.

- Letörlöm a képedről a vigyort, egy véletlenül kimondott mondattal Ádámnak. – vágtam lazán, oda neki, mire a képéről lehervadt a mosoly.

- Jól van, na. Nem vagy álmos? – érdeklődött Dal.

- Picit, jaj most jut eszembe, holnap folytatjuk a túrát? – kérdeztem, tőle.

- Először válaszolj az én kérdésemre, és utána tudok csak választ adni a tiédre. – mondta, Dal, de én a mondat végére már egészen összezavarodtam.

- Oké, nem vagyok álmos, most akkor válaszolj az én kérdésemre.

- Nem akarod velem megtervezni, most a holnapi kirándulást? – kérdezte, de rögtön hozzá tette. – Ugyanazok a csapatok lesznek, mint ma csak a pálya meg a téma lesz más.

- Téma?

- Mármint az, hogy most az lesz, hogy innen minden csapat elindul vonattal és leszállnak egy megadott állomáson. Kapnak egy térképet és egy adott felszerelést. 3 napos a túra, ott alszunk, ahol van hely. Valószínűleg sátorban vagy a szabad ég alatt. – osztotta meg velem Dal, a „témát”

- Oks. És most indulnánk feltérképezni a helyeket? – kérdeztem, mire Dal csak bólintott. – Hát akkor nyomás. – mondtam nagy bőszen és elindultam a kocsik felé.

- Ha maga mondja főnök asszony. – jött utánam Dal. Beszálltam előre és ekkor vettem észre, hogy Jess ül hátul.

- Mindjárt jövök, csak hozok még egy térképet. – mondta, Dal az ablak túl oldaláról.

- Én nem azt kértem, hogy csókolj meg, hanem azt, hogy fordulj meg. – fordultam hátra Jesshez.

- Jó, valahogy sejtettem. – felelte, és kinézett az ablakon.

- Oks. – motyogtam magam elé. Beszállt Dal mellém a kocsiba és elindultunk. – Pontosan hova megyünk?

- Pontosan, nem tom’. – felelte Dal, vigyorogva. Utaztunk vagy 10 percet, mikor Dal leparkolt a vasút állomáson. – Kiszállás bamba nép – kiáltott, mire mindketten kipattantunk a kocsiból.

- Mit akarunk itt? – kérdezte Jess.

- Interjút készíteni az esély egyenlőségről. – közölte velünk, rideg arccal Dal.

- Jó, és komolyan mit csinálunk itt?

- Menetrendet nézünk. – mondta Dal az értelemszerű választ. Elindultunk az információs pulthoz és Dal komolyan nézte a menetrendet.

 - Mindenki innen indul, és úgy szállunk le, hogy először az Ugató Kutyák utánuk a Nyávogó Macskák, aztán a Csipogó Csibék és utánuk az Üvöltő Aligátorok. – jelentette ki Dal, mi meg értetlenül pislogtunk rá. – Rocky, Kristóf és Liz először utánuk Barbi, Máté, Balázs és én, aztán Tomi, Hajni, Boldi és Dorka utánuk meg ti Ádámmal. Nah, vágjátok?

- Igen, és most mindenki ugyanazt kapja?

- Igen. – sóhajtotta Dal, és unottan nézett vissza a menetrendre. – Holnap reggel 10-kor indul mindenki.

- Oké, most már mehetünk? – érdeklődtem, mert engem halálra csíptek a szúnyogok.

- Igen, nah akkor gozzunk innen!

- Hogy mit csináljunk? – kérdeztem vissza.

- Gozzunk! – ismételte meg magát Dal. – Tegnap a kezembe került egy Bravo, amiben azt írták manapság ez egy nagyon „menő meg trendi” kifejezés. Mekkora lúzer vagy, hogy te nem használod.

- Jaj, majd holnap bepótolom a „menő meg trendi” kifejezéseket egy Bravoból. – vágtam oda, gúnyosan, de Dal csak legyintett.

- Még venni kell szenyákat meg üdcsiket, jah meg egy térképet. – mondta Dal mikor elindultunk a  kocsihoz vissza, de ennek a mondatnak hallatán megmerevedtem. – Mi van? – nézett vissza Dal.

- Mit is mondtál az előbb?

- Térképet. – magyarázta értetlenül Dal.

- Nem, hanem azt, amit előtte mondtál.

- Mondtam már, hogy te non le vagy maradva csajszi. – vetette oda lazán Dal. – Bezzeg én már, non laza vok.

- Jah, olyan laza, hogy mindjárt szétesel. – szólt közbe Jess, ekkor már a kocsiba szálltunk be. – Am most hova megyünk?

- Szenyákat, üdcsit és térképet venni. – válaszoltam, és próbáltam gúnyos hangsúlyt megütni- nem sok sikerrel.

- Jaj, de csudi- szupcsi csajszi már te is vágod ezt a stílust. – mondta Dal, én meg megint meg merevedtem.

- Ezt gyorsan hagyd abba, mert minimum belenyomlak a Balatonba. – figyelmeztettem Dalt. Ezek után csendben utaztunk még 5 percet a sarki kis éjjel-nappaliba.

- Beugrok, addig maradjatok itt. – szólt be gyorsan még az ablakon, miután kiszállt a kocsiból.

- Amúgy, a csók nem volt rossz. – szólalt meg hirtelen Jess, mire megrázkódtam.

- Mi? – kérdeztem.

- A csókunk, a nappaliba. Tudod amit…

- Ja, igen. – szakítottam félbe, mert közben leesett. – Nem volt rossz, de nem is volt jó. – ekkor ugrott be nekem, hogy miért is csókolt meg Jess. Az egész Dal, miatt van, és muszáj elmondanom valakinek, mert már nagyon kikívánkozott belőlem.  – Dal és Barbi járnak. – bukott ki a számon, de pont ebben a pillanatban jött meg Dal a boltból, és mindent hallott.

- Mi van? – dörögte a mélyebbik hangján.

- Semmi, semmi. Csak… csak… én… nem. – kezdtem bele dadogva, abba a mondatba, aminek még én se ismertem a folytatását.

- Én megtettem azt, amit te kértél, de te… - mondta vörös képpel.

- Én csak a te legjobb barátodnak mondtam el, szóval elvileg nem lehetsz dühös rám. – próbáltam mentegetőzni.

- Azt ugye tudod, hogy halott vagy? – kérdezte, és az arca minden egyes szónál egyre vörösebb lett.

- Ti most miről beszéltek? – szólt közbe Jess. – Mert azt már rég tudom, hogy ti jártok Barbival, sőt azt is tudom, hogy te is jársz Ádámmal. – nézett felém Jess.

- Hogy mit tudsz? Én Ádámmal? – kérdeztem fennhangon, de ők ketten nagyon lenézően néztek rám, így inkább ennyit mondtam. – Soha nem tetszett, most sem tetszik és nem is fog nekem tetszeni az a...aa.a… szóval soha nem fog nekem tetszeni Ádám. – jelentettem ki.

- Persze, én meg Vilmos herceg vagyok. – mondta Jess, és visszadőlt az ülésre, mert Dal beindította a motort.

 Mikor vissza értünk a nyaralóhoz, már hajnali 3 volt.

- Na, nyomás aludni, mert holnap azt akarom, hogy a mi csapatunk nyerjen. – kiáltotta Jess, de ránézett a lábamra, amin volt a seb, amit az esésem okozott. – Mármint minimum, elérjük a célt.

- Kac, kac… - mondtam, és kinyitottam a bejárati ajtót. Bent a házban csend volt, csak a nappaliból lehetett halk hangokat hallani. Bementem a hálószobánkba és felkaptam a kezembe egy pólót és egy törülközőt. Elindultam a fürdőbe és már ott el is kezdtem levenni a ruháimat, mikor valaki megszólalt a kád irányából.

- Szia, merre voltál?

- Jaj, szia Boldi. – kiáltottam fel, ijedtemben. – Csak megvettük a kajákat holnapra.

- Akkor jó. Már kezdtünk aggódni értetek. – mondta, csalfa vigyorral. – Tudod, holnap hosszú nap lesz.

- Igen, tudom. – leültem mellé a kád szélére és a szemébe néztem. – Menj aludni. – kértem, és ő meg közelebb hajolt picivel az arcomhoz.

- Csak veled. – suttogta.

- Oké, lezuhanyozok, és utána mehetünk aludni. Jó lesz? – kérdeztem tőle, úgy, mint egy 3 évestől, mert az volt a sanda gyanúm, hogy picit részeg. Beléptem a kabinba és onnan dobáltam ki a ruháimat. Ekkor halk nevetést hallottam és egy ajtó csukódást. Elhúztam a függönyt és láttam, hogy sehol nincsenek a ruháim, a törülközőm és még Boldi se. A kis barmok…De nem érdekel, lezuhanyozok – gondoltam és megeresztettem a vizet- és utána… Na, ez jó, mi lesz utána? A ruháim sehol, de a többiek alszanak vagyis… Jaj, ne! Ezt előre kitervelték, mindenki ott van, gondolom a fürdő előtt és arra vár, hogy kilépjek meztelenül, ők meg gondolom, lefotóznak… Bele se akarok gondolni. Kiléptem a fülkéből és elkezdtem kutatni a fiókokban. Kinyitottam egyesével őket, és találtam egy kis törülközőt meg egy ócska melltartót. Jaj, de jó. A derekam köré tekertem a törülközőt és felvettem a fekete melltartót. Jó, akkor jöjjön az aminek jönnie kell. – gondoltam magamban és lassan lenyomtam a kilincset. Kiléptem az ajtón, és előttem állt Dal, Jess, Máté és természetesen Boldi - a ruháimmal a kezében.

- Hülye barmok vagytok mind. – próbáltam túl kiabálni a röhögésüket.

- Most mért Vik, jól áll! – közülte velem Ádám, akit csak ekkor vettem észre.

- Szemét disznó. – vetettem oda, Boldinak és kitéptem a kezéből a ruháimat. Bementem a hálóba, ahol Rocky, Balázs, Tomi és Kristóf volt – micsoda mázli, hogy a lányok kint alszanak a sátorban. – Ti is azok vagytok. És most… - mondtam, és körbe hadonásztam az ujjammal, hogy forduljanak már meg. Ők nagy nehezen meg is tették ezt, ekkor gyorsan magamra kaptam a pólómat és a rendes fehérneműmet és bebújtam az ágyba.

- Nem lennék a helyedben haver. – csapta meg Ádám, Máté hátát.

- Hát én se az övében. – gondoltam magamba, de ekkor mindenki felém fordult és azt sejtettem, hogy talán hangosan is kimondtam. – Vagyis jó éjt mindenkinek. – suttogtam vörös képpel és magamra húztam egy hálózsákot. Fél perc múlva elnyomott az álom.

 „- Jó reggelt, édesem. – ébresztett fel Ádám, édes hangon. – Kérsz reggelit? – nyújtott felém egy tányért, amin rántotta volt.

 - Igen, köszi. – vettem el tőle és élvezettel elkezdtem habzsolni a tojást. – Milyen napod van?

- Eddig jó, csak Dal nagyon ideges, mert mégis ma kell mennünk.

- Hogy? – visítottam fel éles hangon. – Ne menj el, kérlek Ádám. – könyörögtem neki, és a tányért odébb dobtam és magamhoz rántottam Ádámot a pólójánál fogva. – Szeretlek Ádám, ne hagyj itt. Szeretlek, nagyon szeretlek. – és ezzel megcsókoltam. Amikor elhajoltam tőle, még ennyit súgtam neki: Nagyon szeretlek Ádám.”

- Viki, Viki. – ordította valaki a képembe. Kinyitottam a szememet és Máté arcát pillantottam meg.

- Mi van? – kérdeztem, és ekkor jöttem rá, hogy csak álmodtam. Anyám, csak álmodtam. – Jaj, Máté úgy szeretlek. – mondtam és örömömben megpusziltam az arcát. – Jaj, mért vágsz ilyen fura képet? 

- Fél perce azt állítottad, hogy nagyon szereted, Ádámot. – közölte szemrebbenés nélkül, és nekem meg minden beugrott.

- Hány óra? – tereltem el inkább a témát.

- 10 most indulunk ki a vonathoz. Csipkedd magad, vagy nem ti nyertek. – ugratott mosollyal az arcán, felállt az ágyról és kiment a szobából. Gyorsan magamra kaptam egy gatyát és még kettőt a kezembe vettem meg a fürdőruháimat és 4 pólót. Hú, ez aztán spontán pakolás volt. Kinyitottam az ajtót és ott állt előttem Jess.

- Reggelt, boszi. – köszönt rám, Jess és a kezembe nyomott egy hátizsákot. – Tedd bele a cuccaidat, az alap felszerelés már benne van. Képzeld a szüleid, küldtek pénzt, így könnyebb lesz a túra, de a vonat, úgy is csak fillérekbe kerül. Ééés irány Örvényes. 60 perc vonatút mi megyünk harmadiknak. – üvöltötte, a fülembe. – Tessék, kaja. – nyomott a kezembe egy tegnapi szendvicset. – Nyugi, mindenki ilyet evett reggelire és semmi hatása nincs. Na, gyere. – mondta és a hátára kapott, mert nem mozdultam. – Nem leszünk utolsók, miattad.

- A kulcsot is hozni kéne. – szólaltam meg halovány hangon.

- Már minden csapatnak van egy. – közölte velem mikor bezárta az bejárati ajtót és letett a földre. – Fuss a kocsihoz, Ádám már ott van. – én így tettem, és tényleg ott volt Ádám a vezető ülésen.

- Reggelt. – mondta, és áthajolt az anyósülésen, hogy kinyissa előttem az ajtót. – Hogy vagy?

- Szia, köszi jól. – feleltem, és ekkor vettem észre, hogy egy kocsival kevesebb van, mint tegnap volt. – Többiek?

- Az első csapat már elindult, mert nekik van a legmesszebb a településük. Dal enyhén szólva túlpörgött. Tomiék voltak az első csoport, mert Fösvényesre mennek. Utánuk jönnek Dalék, akik Balatonudvarira mennek, aztán mi jövünk, és mi megyünk Örvényesre az utolsók, - az, az Rockyék - pedig Aszófőre mennek.

- Cool. – mondtam, és ebben a pillanatban elindultak Dalék is, meg Jess beszállt a kocsi hátsó ülésére.

- 10 perc és jöhettek utánunk. – kiáltotta ki Dal az ablakon.

- Oké. – üvöltötte vissza Ádám, és kihajolt a kocsiból, úgy integetett nekik.  – Na, jó 10 percig mit csináljunk?

- Átmegyek a másik kocsiba Rockyhoz. – mondtam, és már ki is csatoltam volna az övemet, de Ádám megragadta a kezemet, ami kb. annak felelt meg mintha belém vezettek volna 200 V-ot.

- Nem beszélünk az ellenféllel. – szólt rám, én meg odapillantottam a telójára, amin épp az volt ki írva, hogy Bejövő hívás: Barbi cica.

- Akkor meg, ezt most elveszem és kinyomom. – vetettem oda neki, és kivettem a kezéből a készüléket, és úgy tettem, mint ahogy mondtam. Ezért megjelent a háttérképe, amin még mindig ugyanaz a kép volt. – Édi. – közöltem vele, visszaadtam neki, és kinéztem az ablakon. Ekkor éreztem, hogy valami rezeg a lábamnál. Kivettem a telefont a zsebemből, amin Máté száma villogott.

- Halihó. – szóltam bele a készülékbe.

- Jöhettek már, mivel gyors vonatra szálltunk. – mondta.

- Oké, indulunk. Puszi. – szóltam bele még gyorsan a készülékbe, mert Ádám kitépte a kezemből.

- Nem beszélünk az ellenféllel. – szólt rám Ádám megint, és beindította a kocsit. Csendben mentünk az állomásig, ahol Ádám beparkolt, kiszállt a kocsiból és kivette a csomagtartóból a hátizsákokat. – 1 perc múlva jön a vonatunk. Tessék, mit tettél bele? Nehezebb, mint te vagy. – kacsintott rám, és odament az információs pulthoz, hogy vegyen nekünk jegyet. Nem sokkal később  követtük őt Jessel, és mikor odaértünk hozzá, közelebb hajoltunk, hogy ismertesse a tervet.

- Ma még csak berendezkedünk a szállodába, név szerint a József házba a Szent Imre úton. Úgy két percet kell gyalogolni az állomástól odáig, viszont az út 1 óra lesz. Másnap elmegyünk és megnézzük a Malommúzeumot, ami csak 7 perc séta. – ismertette velünk Ádám a tervet.

- Oké, ez nagyon jó terv, csak az a gond, hogy dög unalom. Ma még fürödhetünk a Balatonban legalább? – érdeklődtem, de a túravezetőnk csak legyintett.

- Ez alap. – vigyorgott rám, és átkarolta a vállamat, amitől kirázott a hideg.

- Fázol? – kérdezte aggódva és közelebb húzott magához.

- Nem. – mondtam és a kezemmel arrébb toltam. Ekkor hangos duda hangot hallottunk és egy fél perc múlva, már meg is jelent a vonatunk.  Mind hárman a nyitott ajtaja felé sprinteltünk, de mikor odaértünk a fiúk előre engedtek. Viszont én alig bírtam felszállni, mert a táskám visszahúzott. Asszem igaza volt Ádámnak. – gondoltam magamban. Hátulról megtolták a táskámat a fiúk, és így nagy nehezen feljutottam a vonatra. Körbe néztem és elindultam egy nem dohányzó fülke felé, a fiúk pedig követtek. Elhúztam az ajtaját, és láttam, hogy üres az egész.

- Csak magunk leszünk. – közöltem a fiúkkal, akik sóhajtás közepette leültek velem szembe. Megint megszólalt a duda és elindult a vonat. A táskámat ledobtam a földre és neki döntöttem a fejemet a falnak.

- Na, ne hülyéskedj. – mondta Ádám, és átült mellém, hogy neki dönthessem a fejemet.

- Köszi. – suttogtam, és már megint elaludtam.

- Viki, már itt vagyunk. – szólítgatott Ádám, édes hangon. Ekkor felmerült bennem, hogy esetleg megint álmodom, de nem. Ott álltunk az örvényesi vonatállomáson, vagyis én Jess karjaiban aludtam. Hihetetlen, hogy átaludtam a kiszállást.

- Most már letehetsz. – mondtam, Jessnek aki, így is tett.

- 2 perc gyaloglás, és utána még tudsz aludni. – szólt hozzám Ádám, és rám tette a hátizsákomat, ami először hátrahúzott és el is estem volna, ha nem kapnak ők el.

- Kösz. – motyogtam halkan. – Amúgy már nem is vagyok álmos. – jelentettem ki, és elindultunk a József Ház felé. 2 perc gyaloglás után el is értük a célt, ami egy régi fajta paraszt ház volt. A verandáján, a lépcsőjén, sőt még az ablakokban is virágok voltak. Egy szóval: gyönyörű.

- Gyere már Viki. – szólt rám Ádám, aki már a lépcsőn, volt és tökéletesen beolvadt a gyönyörű környezetbe. Én is elindultam utánuk, és benyitottunk a házba. Jaj, de jó hűvös van. – gondoltam magamban és körül néztem. Maga volt az álom házam ez a hely. Máris imádtam ezt az egészet.  – Jó napot, mi jöttünk a 12 órára, tegnap jelentettek be minket.

- Ó, igen. – felelte az a néni, akit csak most vettem észre. – Sziasztok, Juli néni vagyok. Én vagyok ennek a szállónak a tulajdonosa. A szobátok egy emelettel feljebb van. Remélem, jól érzitek majd magatokat. – mondta és egy kulcsot nyújtott felénk. – Itt a kulcsa a szobátoknak, ha felmentek rögtön jobbra nyílik egy ajtó és az lesz az.

 Elindultunk a lépcsőn felfelé, ahogy Juli néni mondta, és amint felértünk benyitottunk a szobánkba. A szoba is tökéletesen passzolt a ház stílusához, de volt benne egy apró bökkenő: csak egy francia ágy volt.

- Én nem alszom veletek egy ágyban. – jelentettem ki, de ők meg csak kiröhögtek.

- Jaj, kényes kisasszony. Ígyis-úgyis te alszol középen. – közölte velem, Jess és kikapta a táskájából a fürdőruháját. – Álmos vagy, vagy jössz velünk a strandra?

- Inkább az utóbbi. – mondtam, és én is kivettem a fürdőruhám részeit a hátizsákomból. – Elfordulnátok? – kérdeztem, mire ők sóhajtva elfordultak. Magamra kaptam az alsórészét, de a felsőt nem tudtam egyedül megkötni, így hozzájuk fordultam.

- Jól van. – szánt meg Jess és bekötötte a nyakamnál a zsinórokat.  – Akkor merre van a strand?

- Majd megtaláljuk! – jelentette ki Ádám és elindultunk kifelé a házból.

 – Viszlát, Juli néni. – köszöntünk kórusban.

- Várjatok, gyerekek. – állított meg minket a néni. – A vacsora este 7-kor van, ne késsetek.

- Köszönjük, Juli néni. Csókolom. – kántáltuk és kifutottunk a kertbe.

- Na, jó akkor merre?

- Mondjuk arra. – mutatott egy kikanyarodó út felé Ádám.

- Oké. – mondtam, és elindultunk a kis utcán. Hamarosan egy strandhoz értünk, ahol rengetegen voltak. 

- Verseny a vízig! – kiáltottuk, és elkezdtünk örülten rohanni a Balaton felé. Ruháinkat útközben ledobtuk és úgy vetettük bele magunkat a hideg vízbe.

- Nyertem! – üvöltöttem, és felemeltem a kezeimet az égbe.

- Aha, álmodban és pizsamában. – mondta Jess, és a hasamnál fogva beledöntött a vízbe.

- Jujj, valaki itt nagyon nem bír veszíteni. – motyogtam Jess fülébe.

- Igen és annak az illetőnek mindjárt kikapcsolódik a fürdőruha pántja, ha nem vigyáz. – vágott vissza Jess, mire én lenéztem a vállamra és láttam, hogy igaza van. Gondolom, direkt nem kötötte be rendesen.

- Ezt most nagyon megbánod. – kiáltottam felé, mire ő beljebb rohant és ott hagyott minket Ádámmal.

- Szabad? – kérdezte udvariasan, és elkezdte visszakapcsolni a pántot.

- Köszi. – suttogtam alig hallhatóan.

- Még turbékoltok, vagy mi lesz? – üvöltötte vissza nekünk Jess, erre meg Ádám kezdett el felé rohanni és közbe azt kiabálta, hogy kinyírja. Hát kb. így telt a délutánunk nagy része.

- Nem vagy már fáradt? – kérdezte Ádám, 2 óra múlva, miközben haza felé sétáltunk a strandról.

- Kicsit, lehet. – feleltem, bágyadt hangon. – A víz kiszívja az erőmet.

- Ezzel nem vagy egyedül. – mondta és Jess felé, néztünk, aki álmosan baktatott utánunk.

- Ne aggódj Jess baba. Hazaérünk, kapsz enni, és ágyba teszünk, jó lesz? – kérdeztem tőle gúnyosan és ő is így vigyorgott rám.  Beértünk Juli néni házához és amint beléptünk megcsapta az orromat a pizza illata.

- Jaj, de jó, hogy itt vagytok drágaságaim. Gyertek gyorsan, vacsora. – köszöntött minket Juli néni, és egy 3 személyes asztalhoz vezetett minket, amin pizza volt. – Jó étvágyat, gyermekeim.

- Köszönjük. – mondtam, és leültem a középső helyre. A vacsora csendben eltelt, aztán felmentünk a szobába, és most jobban körülnéztünk. Beléptem a fürdőbe, amiben egy régi fajta kád volt, mosdó és WC, de ezek is mind passzoltak a ház stílusához. Juli néni tudhat valamit. Magamra zártam a fürdő ajtaját és gyorsan lezuhanyoztam, hogy el tudjak aludni. A holnapi nap is hosszú lesz. Kiléptem a fürdőből, ahol már két fiú sorakozott. Berohantak a fürdőbe, addig én bebújtam az ágyunkba. Pár perc múlva a fiúk és megjöttek és szabályosan kitúrtak a helyemről.

- Hé! – háborodtam fel, de ők csak kiröhögtek.

- Megbeszéltük, hogy te középen leszel. – közölték velem hűvösen és betoltak középre. Két fiú nyomott össze, én meg ott középen nyomorogtam. De milyen jó két fiú nyom engem össze… - gondoltam magamban, és elaludtam. 

Kellemes ünnepeket :)

Part 9

2010. 06. 25

- Ha már túl vagy a traumán, akkor elmondod, miért rohantál be kétségbeesett arccal, amikor Barbi kijelentette, hogy szereti Ádámot? – kérdezte Boldi, másnap a konyhában. Tegnap miután már kialudtuk magunkat Boldival, ő lezuhanyozott, én meg úgy gondoltam, hogy mivel Liz Tomival enyeleg a sátorban ma én, készítek reggelit. És mivel csak leveles tészta és virsli volt a hűtőben meg egy kis sajt, ezért a leveles tésztába betekertem a virslit és néhányba sajtot is tettem. Boldi is segített, bár a nem épp egy konyhatündér volt, ezért neki csak annyit mondtam, hogy készítsen croasonokat.  

- Nem azért rohantam be, mert Barbi azt mondta, hogy szereti Ádámot, hanem azért, mert meguntam a játékot, és úgy gondoltam, hogy Liznek is ki kéne próbálnia a tollast. – hazudtam egyszerűen. Ránéztem Boldira, aki nagy gonddal vágott ki háromszögeket a tésztából. Egész helyes volt, ahogy a szőkés haján csillogtak a zuhanyzás utáni cseppek és a zöld szeme is szinte ragyogott ma reggel.

- Persze elhiszem. – mondta, mire én megrúgtam az asztal alatt, erre meg ő felnyögött.

- Reggelt. – jött be Jess a konyhába, és körül nézett majd belemarkolt a kosárba, amiben a már kész ételek voltak.

- Héé. – csaptam rá a kezére, Jessnek. Ő meg reflexszerűen visszacsapott, mire Boldi csapott rá Jess kezére, erre Jess csapott Boldiéra, amiért rácsapott az övére, én meg rácsaptam még egyszer Jessére, mert ő is rácsapott Boldira. Mikor mindenki abbahagyta a csapkodást egy pillanatra, mind megálltunk és szinte egyszerre nevettünk fel, hogy milyen gyerekesek vagyunk.

- Kajaaaa. – jött be a konyhába Máté, köszönés nélkül és ő is belenyúlt a kosárba, de én rácsaptam a kezére. Sóhajtva felálltam és megengedtem Máténak, hogy leüljön helyemre, aztán fél perc múlva már egy szabad hely sem volt az asztalnál.

- Hú, Viki ez valami isteni. – kiáltott nekem Tomi, én meg szerényen elmosolyodtam, mert láttam, hogy milyen képet vág Liz.

- De én nyomába, se érek Liznek. – mondtam, mire mindenki felnevetett, csak Liz pirult el Tomi mellett.

- Ma megyünk mind, vagy csak mi megyünk valahova? – kérdezte valaki mögülem, mire én megfordultam és láttam, hogy Ádám és Barbi állnak ott, egymás kezét fogva.

- Ha ti igen, akkor én biztos, hogy nem. – vágtam rá, és ledobtam a konyhapultra a kötényemet, amit csak azért hordtam, hogy ne legyen koszos, a ruhám, ha sütök. Bementem a fürdőszobába és bemásztam a fürdőkádba, elhúztam a függönyt, és így úgy éreztem, mintha csak lennék ebben a házban. Pár perc múlva hallottam, hogy nyílik az ajtó és két fiú lép be a fürdőbe és mily meglepő- rólam, beszélgetnek.

-… nem, szerintem a padlásra ment, de hagyjuk. Kell neki pár perc vagy óra még ezt a hírt, feldolgozza. – mondta Rocky, és felröhögött.

- De ezen, neki mit kell feldolgozni? – kérdezte Ádám és neki dőlt a szekrénynek, amibe a gyógyszereket tároljuk, és onnan kis híján rám látott.

- Ja, hogy neked még nem is mondtam, hogy ő megkérdezte, hogy te… - kezdett bele Rocky, de nem akartam, hogy végig mondja, mert úgy éreztem, hogy a vége nekem nem tetszene. Elhúztam a függönyt és felpattantam a kádból.

- Hello, Rocky. Ádám. – biccentettem feléje a fejemmel. – Beszélhetnénk?

- Igen. – vágta rá Ádám, pont akkor, amikor Rocky azt, hogy nem. – Oké akkor beszéljetek, csak. – mondta Rocky és elindult kifelé a fürdőből, de a keze után kaptam.

- De én veled akartam beszélni. – mondtam, mire ő csak elmosolyodott.

- És ez hol érdekel engem? – kérdezett vissza, és kiment a fürdőszobából, így csak ketten maradtunk Ádámmal.

- Én nem tudok mit mondani, hiszen nem veled akartam beszélni. – jelentettem ki 1 perc kínos csönd után és elindultam az ajtó felé, de ő utánam szólt.

- Nem lehetne elfelejteni az egészet? – kérdezte, mire én visszafordultam és kérdően néztem rá.

- Mármint azt, hogy... – kezdtem bele, de ő félbe szakított.

- Mindent. – vágott közbe, én meg egy pillanatra lefagytam és csak utána értettem meg, hogy mire céloz.

- Oké, felejtsük el. – suttogtam és kiléptem a fürdőből, hogy átmenjek a nappaliba, de valaki beugrott elém. – Háh, de kis szellemes itt valaki. – mondtam, és röhögve kikerültem Rockyt.

- Na mit beszéltetek? – érdeklődött, de én csak megvontam a vállamat. – Jó igazából csak udvariságból kérdeztem, kintről is mindent tökéletesen hallottam. Olyan romantikus volt, hogy ti ketten most „mindent elfelejtetek”.  – mondta és közben a levegő idézőjelet rajzolt a kezével.

- Kopj le. – vágtam vissza és bementem a szobánkba, és elindultam az ágyunk felé, de megbotlottam egy emberben, aki a földön aludt épp egy hálózsákban és hasra vágódtam. – Bocs. – mondtam, de az a valaki megragadta a lábamat és nem akarta elengedni. – Hé. – kiáltottam és rúgtam egyet, de még mindig nem engedte el a lábamat az illető.

- Tudtam, hogy te kis agresszív malac vagy, de hogy ennyire. – hallottam meg Dal álmos hangját a takaró alól.

- Bagoly mondja verébnek. – vágtam vissza, mire nevetve elengedte a lábamat.

- Jaj, azért nem kell annyira üvölteni. – mondta Dal picit rekedtesebb hangon, amikor felült. – Akkor ma bobozni megyünk? – kérdezte és közben lassan felállt.

- Nem tudom, kimegyek megkérdezni valakit. – suttogtam neki, ő meg rám vigyorgott és együtt mentünk ki az ajtón. Bementem a nappaliba, ahol mindenki ott ült, és éppen azon vitatkoztak, hogy hova menjünk ma.

- Bobozás az ezerszer jobb, mint hülye hegyeket mászni. – sipítozott Barbi Ádám öléből. – Amúgy is, körömcipőben kirándulni? – kérdezte vinnyogva.

- Jó, akkor szavazzunk. – jelentette ki Máté. – Viki hoznál a konyhából papírokat és tollakat? – kérdezte, és közben próbált csábosan rám vigyorogni- hát nem sok sikerrel.

- Neked bármit. – mondtam, és elindultam a konyhába, ahol kihúztam a szekrény legfelső fiókját és kivettem belőle a dolgokat. Bevittem a nappaliba és mindenkinek a kezébe nyomtam egy papírt meg egy tollat, ekkor már Dal is ott volt a nappaliba és nagyban osztotta arról az észt, hogy mennyivel jobb a túrázás, mint a bobozás, mert a bobozás közben ülsz egy helyben, és sétáláskor meg erősödik minden izmod.

- Oké, akkor mindenki leír egy szót. Vagy azt, hogy túra vagy azt, hogy bob. – mondta Máté, és elkezdett vadul írni a lapra. Mikor már mind kész voltunk az írással bedobtuk középre, és felolvastam őket.

- Oké, 14-en vagyunk, és ebből 6-an szavaztak a bobozásra és 7-en a túrázásra, így akkor túrázni fogunk. – mondtam, és angyali vigyort küldtem Barbi felé.

- Hát akkor asszem egyértelmű, hogy én vagyok a főszervező. – kiáltott Dal, és felállt a kanapéra cipővel.

- Legyél csak főszervező a földön. – jelentettem ki és meglöktem a lábainál fogva. Hú, hogy annak a gyereknek milyen reflexei vannak, úgy kitette a kezét maga elé, hogy még egyet se pislogtam.

- Akkor mindenki fog egy táskát tesz bele vizet, egy szendvicset és napellenző sapkát meg Viki hoz naptejet. – vezényelt Dal, és csodák csodája 5 perc múlva már mindenki készen állt a felszerelésével a kocsiknál.

- Merre menjünk kapitány? – kérdezte Tomi feszülten Daltól.

- Ti még csak a strandra. Mi ketten Jessel előre megyünk felmérni a terepet és kigondoljuk a csoportokat. – irányított minket Dal mire hozzászegeztem a nyilvánvaló kérdést.

- A miket gondoltok ki?

- Csoportokban fogunk túrázni. Tizennégyen vagyunk, vagyis vagy két 7 fős csoport lesz vagy lesz 2 három fős csoport és két 4-es. – mondta Dal és beszállt a kocsiba. – Jess! – ordított rá Jessre aki épp valamelyik lánnyal beszélgetett.

- Mi, van? – ordított vissza Jess.

- Te jössz velem terepszemlére. – kiabálta Dal, mire Jess unott képpel bemászott vele a kocsiba. – 1 óra múlva próbálunk itt lenni.

- Oké, hát akkor menjünk a strandra. – mondta Ádám, mire Barbi felnyögött.

- Végre, egy jó ötlet. – mondta, Barbi sóhajtva és elindultak a strand irányába.

- „Végre egy jó ötlet” – utánozta Rocky és megfogta a kezemet pont úgy, mint Barbi Ádámét és mi is elkezdtünk a strand felé menni. Mikor odaértünk Máté felüvöltött.

- Verseny a mólóig. – mire mindenki eszeveszetten rohant a víz felé – beleértve engem is. Mikor már a derekamig ért a víz bele tettem a fejemet a vízbe és beúsztam a mólóig.

          - Lúzerek vagytok mind! – kiáltottam nekik vissza, és felmásztam a létrán a mólóra. Amikor felértem, láttam, hogy mégse én nyertem, mert Ádám állt a mólón önelégült képpel.

- Na, ki is a lúzer? – kérdezte, és felém, nyújtotta a kezét, én meg hálásan érte nyúltam, de ő ahelyett, hogy felhúzott volna, csak meglökte a vállamat, aminek következtében, hátra estem és végig horzsoltam a lábamat a létrán. Kijöttem a vízből és láttam, hogy már mindenki beért és a mólóról ugrálnak a vízbe. Felmásztam én is hozzájuk és már ugrottam is volna, amikor valaki megfogta a kezemet.

- Mi történt a lábaddal? – kérdezte, Máté és arra a helyre mutatott a lábamon, ahol a létrának a nyomai látszottak.

- Semmi, csak bénán léptem, és lehorzsoltam. – válaszoltam, és magammal rántottam a vízbe. Belecsobbantunk a vízbe és elkezdtem úszni valamerre, de valaki megragadta a vállamat és annál fogva felhúzott. – Engedj el. – vetettem oda Ádámnak.

- Én csak… - kezdett bele, de pont ezt a pillanatot választotta Barbi arra, hogy Ádám nyakába csimpaszkodjon.

- Jujj, játszunk megint lökdösőset. – kérlelte Ádámot, aki egy pillanatra még szerintem felém nézett, de én ekkor már Rocky nyakába ültem, felkészülve a harcra.

- 3, 2, 1… - üvöltötte alattam Rocky én meg befogtam a fülemet, hogy ne süketüljek meg. Odamentünk Barbiék mögé, - akik épp Máté nyakából próbálták meg lelökni az egyik csajt,- és jól meglöktük a vállainál fogva, így ennek következtében Barbi előre bukott és szinte megfojtotta Ádámot.

- Hé, ti kis semmirekellők ott a mólónál. – üvöltötte nekünk Dal a partról. – Elkészült a pálya, indulhatunk.

- Verseny a partig. – kiáltotta Máté, ugyanúgy, mint amikor befelé rohantunk a vízbe. Mikor kiértünk Dal odalépett hozzánk és beosztotta a csoportokat.

- 1. csapat a nevük: Ugató kutyák.  – jelentette ki Dal, mire mindenki felröhögött. – Hé, ezek fantázia dús nevek, úgyhogy nem  röhögtök. Szóval az Ugató Kutyák tagja: Kristóf, Rocky és Liz. Kaptok egy térképet, egy naptejet, egy iránytűt, három esőkabátot, három 1 literes vizet, hat szendvicset és még 3 táskát. – mondta, Dal és Jess kiosztotta a cuccaikat. – Ahogy nagyobb lesz a csapatoknak a sorszáma annál kevesebb dolgot, kapnak ők. Akkor 2. csoport a Csipogó Csibék tagjai: Tomi, Hajni, Boldi és Dorka. Ők már nem kapnak iránytűt. 3. csoport a Nyávogó Macskák tagjai: Barbi, Máté, Balázs és jómagam, hogy emiatt ne érezze a többi csapat hátrányba magát, nekünk ne lesz térképünk sem, és iránytűnk sem. – mikor ezeket a neveket és szavakat kimondta Dal, rájöttem, hogy én Ádámmal és Jessel leszek, iránytű, térkép és még valami nélkül. Oda akartam rohanni Dalhoz, de Jess megfogta a kezemet.

- Várd, meg amíg végig mondja. – mondta, nekem.

- És a 4. csoport az Üvöltő Aligátorok tagjai: Viki, Ádám és Jess. Ők iránytű, térkép és esőkabátok nélkül lesznek. – mondta, Dal és Jess nekünk is kiosztotta a cuccainkat. – Jah, és a versenynek az útvonalán mi kocsival mentünk végig és az, tartott 1 óráig, igaz megállásokkal, de akkor is. Szorozzátok meg az 1 órát úgy 9-el, és akkor megkaptátok a negyedét annak amennyit gyalogolni fogtok. – közölte velünk Dal furcsa vigyorral az arcán.

- Köszi, Dal. De lenne egy kérdésem. – mentem oda hozzá. – Muszáj Ádámmal lennem egy csoportba? – kérdeztem, mire nagyon csúnyán nézett rám.

- Igen. – vetette oda nekem szárazon és odafutott a saját csapatához.

- Oké, menni fog ez nekem. – gondoltam magamban. – Nem hagyom magamat. - Visszamentünk a nyaralóhoz és beszálltunk a kocsikba. A nagy kocsinkkal ment a két négy fős csoport és Ádámék kocsijával ment a két 3 fős csoport, az, az mi és Kristóf, Rocky és Liz.

- Elmondom, hogy ülünk. – jelentette ki Rocky. - Hátulra beszáll Kristóf, neki az ölébe ül Liz, melléjük ül Viki, mellé ül Ádám mi, meg előre ülünk Jessel.

- Nem lehetne, hogy én ülök Kristóf ölébe, mellénk Liz és mellé Ádám? – kérdeztem, mire Kristóf vigyorogva rám nézett.

- Ennyire szeretnél az ölembe ülni? – érdeklődött, én meg csak a könyökömmel oldalba vágtam.

- Felőlem, lehet. – mondta, Rocky és beült a vezető ülésre.

- Szállj, be. – utasítottam Krist, és ráültem, mellénk Liz és mellé, Ádám. Háháhh – gondoltam magamban -1: 1. Nem volt sok idő az út, és amikor megérkeztünk mindenki kiugrott a kocsiból.

- Oké, létszám ellenőrzés. – üvöltötte Dal, mire rögtön reagáltam.

- Dal, ki veszhetett el egy kocsiút közben?

- Ugató kutyáknál teljes a létszám, akkor ugassanak. – mondta Dal, mire Rocky csapata felől -valamilyen ugatásnak nem igazán hangzó – hangok jöttek. – Oké, akkor, ha a Csipogó Csibéknél is teljes a létszám, akkor csipogjanak. – kiáltozott Dal, mire Tomi csapata kezdett el csipogni. – Jó, ha az én csapatomnál – az, az a Nyávogó Macskáknál minden ember meg van, akkor nyávogjanak. Gondolom Barbi neked, megy ez a legkönnyebben. – közölte Dal, erre Barbi nagyon durcás képet vágott. – Jó, akkor az Üvöltő Aligátoroktól Viki üvöltsön egyet, ha náluk is minden ember épségben meg érkezett.

- Mért pont én? – kérdeztem, de Jess rálépett a lábamra, aminek következtében felsikoltottam, és mindenki rajtam röhögött.

- Jó, hát Viki ez nagyon nőies üvöltés volt. – cikizett ki Dal, és elkezdett megint üvöltözni. – Akkor csapatok, felkészülni… vigyázz… kész éééés rajt. – ennek a néhány szónak következtében, mindannyian elkezdtek rohanni, mint az őrültek az ösvényen, csak az én csapatom állt még mindig nyugodtan.

- Öööö… - kezdtem, bele a még számomra is ismeretlen mondatba. – Talán elindulhatnánk?

- Hát nem ártana. – mondta, Ádám és mi is elindultunk az ösvényen… felfelé.

- Áhh, az oldalam. – mondtam, 2 óra múlva mikor elértük a domb felét, és épp ellenőriztük a holmijainkat.

- Megvannak a vizek, a szendvicsek a naptej és a táskák. – közölte velem Jess.

- Oké, akkor ide a vizet és a kaját.

- Tessék. – nyújtotta felém, amiket kértem, Jess.

- Köszi. – mondtam, és gyorsan beleittam a vízbe. - Áááh, mindjárt jobb.

- Jó, akkor most? – kérdezte, Jess, mikor befejeztük a kajálást és indulásra készen álltunk.

- Eddig 8 jel mellett haladtunk el a 34-ből. – mondtam, és neki dőltem egy fának.

- Akkor talán tovább mehetnénk. – találta ki Ádám, a logikus megoldást.

- Nem rossz, ötlet. – mondta, Jess és elindult tovább felfelé a dombon. Én rögtön utána mentem, hogy egy pillanatra se maradjak kettesben Ádámmal, mert nem akartam, hogy bocsánatot kérjen, amiért lelökött. Talán pont azért, hogy tudjam, hogy még később is lesz beszédtémánk, ha most nem mond nekem semmit. De az, az ötletem, hogy pontosan Jess mellett megyek, sajnos nem jött össze, mert Jess – erőre kapva a kajától – olyan tempóban ment föl a dombra, hogy én nem tudtam követni, így kettesben maradtam Ádámmal, aki rögtön meg is ragadta volna az alkalmat és bocsánatot kért volna, ha véletlenül – de tényleg, véletlenül- meg nem rúgom a lábammal a bokáját.

- Bocs, nem direkt volt. – mentegetőztem, de ő rá se hederített, hanem megragadta a két vállamat és azoknál fogva fellökött.

- Ezt most mért kaptam? – kérdetem, miközben felálltam és megint belerúgtam, de most direkt. – Arról még sohasem hallottál, hogy nem szabad lányokat megütni?

- És te azt nem hallottad, hogy úrinő nem emel kezet senkire? – kérdezett vissza, és közben lökött rajtam egyet és ennek következtében elvesztettem az egyensúlyomat és elkezdtem hátra felé dőlni, és csak ekkor vettem észre, hogy egy lejtőn vagyunk-, mondjuk én is nagyon okos, vagyok, hisz egy dombot próbálunk körbe túrázni- és elkezdtem visszafelé gurulni a lejtőn, de eközben végig horzsoltam a kezemet, a lábamat és minden egyes testrészemet. Mikor vagy már 20 métert gurultam lefelé, akkor fogtam meg egy fának a törzsét, és szerintem ennek következtében kiment a vállam is.

- Viki, jól vagy? – szaladt oda hozzám Jess, aki gondolom, hallotta a sikításomat és arra rohant le.

- Nem. – nyögtem ki, és erre már Ádám is odaért.

- Mi történt? Miért gurultál visszafelé, mikor már csak 30 jel volt hátra? – érdeklődött, Jess mire én nagyon csúnyán néztem rá.

- Biztos csak megbotlott. – vágta rá gyorsan Ádám, és a karjába kapott. – Forduljunk vissza, aztán majd holnap befejezzük a túrát. – ajánlotta fel Ádám, és ezt az ötletet mind a ketten nagyra értékeltük.

- De nem kell vinned. – mondtam Ádámnak, mire lerakott és megpróbálta megfogni a kezemet, de én elkaptam előle.

- Nehogy, azt hidd, hogy ezzel minden rendben van. – vetettem oda neki, és előre akartam futni Jesshez, de belenyilalt a fájdalom a lábamba. – Ávuu. – kiáltottam, mire Ádám rögtön oda kapta a fejét és megint felemelt volna, de nem engedtem neki. – Túlélem. – mondtam, neki, ő meg elengedett, de léptem egyet és megint elhúztam a számat, mert hát tényleg nagyon fájt a lábam.

- Na, jó viszlek. – mondta, és megint felemelt és most már nem se erőm, se kedvem tiltakozni ellene. Vitt vagy fél óráig a karjaiban, de utána átadott Jessnek. Útvégéig felváltva vittek a kocsiban meg már tudtam ülni.

- Szóval, vagy irtó béna vagy, vagy igaza van Rockynak. – mondta, Jess mikor a kocsiban épp a maradék szendvicseinket ettük.

- Nem vagyok béna, és Rockynak sosincs igaza. – feleltem, de ekkor hallottam meg, hogy az ösvény felől hangok jönnek és kipattantam, volna, a kocsiból, hogy üdvözöljem őket, de a lábam még mindig rohadtul fájt, de mivel a kezemben volt egy nyitott üveg, abból a víznek a fele kiment az ülésre.

- Hát ti, hogy, hogy már itt vagytok? – érdeklődött Dal, és megnézte az óráját, aztán futólag rám pillantott és rögtön megértette.

- Nem baj, holnap is túrázni fogunk akkor talán ti nyertek, de most egyelőre ti vagytok az utolsók. – közölte velünk Dal, széles vigyorral az arcán. Egy fél óra múlva megérkezett a másik két csapat is, így elindulhattunk a nyaraló felé.

- Most én vezetek, de Vikinek is elől kell ülnie, mert hátul biztos fájna a lába. – jelentette ki Ádám, én meg nagyon csúnyán próbáltam rá nézni.

- Nem, nekem tökéletes hátul. – mondtam, és beültem Kristóf ölébe.

- Oké, nekem 8. – felelte Ádám, és bevágódott a vezető ülésbe. Az úton most nem kínos csend volt, hanem üvöltött Rocky kedvenc együttese a rádióból, így kis híján megsüketültünk az út végére. Mikor megérkeztünk, megpróbáltam viszonylag gyorsan kiszállni a kocsiból – hát nem sok sikerrel – és gyorsan berohantam a házba, azon belül meg a fürdőbe, ahol a nyaram 90%-át töltöm. Fél percig ülhettem egyedül a sötétben, mikor valaki vagy valakik bejött/bejöttek az ajtón.

- Én ezt nem értem, mért kell Hajninak olyan undok békának lennie? – kérdezte, Barbi és gondolom a villanykapcsolóért nyúlt.

- Ne kapcsold fel. – szólt rá Dal, és ekkor valami undorító cuppanást hallottam. – Őszintén örülök, hogy egy csapatba raktam magunkat, mert egyébként soha nem jöttünk volna össze.

- Hát még én. Azt a hülye Ádámot könnyebb átverni, mint bárkit. – nevetett fel Barbi, én meg úgy gondoltam ideje feltűnés nélkül távoznom, ezért elkezdtem az ajtó felé menni, és meg is fogtam a kilincset, és lenyomtam, de ekkor beszűrődött a fény és, így minden látszott. Az is, hogy Dal és Barbi csókolóznak és az is, hogy én bent vagyok a fürdőben, és ezt látom.

- Öööö… bocsi, én nem láttam semmit. – mondtam, halovány hangon és kirohantam a nappaliba, ahol mindenki volt.

- Viki, Viki, Vikiiiiii. – kiabált utánam Dal, és utánam futott.

- Nem vagyok itt. – kiáltottam vissza, és fel akartam ugrani a kanapéra, de megint elkezdett fájni a lábam ezért csak ledőltem rá.

- Figyelj, nem tudom, mit láttál, de ha valamit láttál, az nem azt jelenti, hogy az, az, amire gondolsz. – mondta, mire mindenki elég furcsán nézett rá.

- Oké, értem. – feleltem és közben próbáltam nem Ádámra nézni, akinek a pillantása lyukat fúrt a hátamba. – Akkor ne mondjam el senkinek, hogy mit láttam az előbb a fürdőben?

- Igen. – válaszolta, Dal és könyörgően nézett rám.

- És mit adsz cserébe? – kérdeztem.

- Puszit? – kérdezett vissza, mire én csak Ádám felé pillantottam és ő rögtön levette a reakciómat. – Mármint, nem is tudom. Mit kérsz cserébe?

- Jaj, van egy szuper ötletem. – mondtam, felálltam és odamentem mellé, hogy a fülébe súghassam. – Kérd meg Jesstől, hogy forduljon meg mindenki előtt. – súgtam, és közben elégedetten leültem a kanapé karfájára. Ennek az ötletnek csak azért volt értelem, mert Jess gatyája csupa víz, attól a víztől, amit a kocsiban az ülésre borítottam.

- Oké. – felelte Dal, bár egy kicsit fura képet vágott. Odament Jesshez és ő neki is a fülébe, súgta. Jess erre elvigyorodott és valamiért felém közeledett.

- Érdekes kívánság, de Dal miatt megteszem. – mondta, és gyorsan az arcomhoz hajolt és szájon csókolt mindenki előtt.

- Ezt… most… miért kaptam? – kérdeztem, kábultan.

- Jah, hogy forduljon, és nem csókoljon. – csapott a fejére Dal. – Ezer bocs. – mondta, mert látta a fejemet. – Én azt hittem, hogy azt mondod, hogy csókoljon és nem azt, hogy forduljon meg mindenki előtt. – ezt a pillanatot választotta arra Ádám, hogy kivonuljon a szobából, de még hátra fordult.

- Viki, csak egy pillanatra beszélhetünk? – kérdezte. Én meg csak csendben utána mentem. – Te lány vagy, és biztos tudod, hogy tetszene ez egy, olyan lánynak, mint amilyen te vagy. – mondta, ezt már a fürdőben, és egy nyakláncot nyújtott felém. Ekkor esett le, hogy ezt Barbinak vette, aki épp Dallal csalja meg őt.  De a nyaklánc ettől függetlenül, gyönyörű volt.

- Igen. – nyögtem, ki nagy nehezen. – Biztos tetszene.

- Akkor jó. – mondta, és futólag megölelt. – Én tényleg sajnálom, ezt az egészet, a mólós dolgot meg a dombos dolgot is. Tudod Viki, én tényleg hülye vagyok. – jelentette ki, és kiment a fürdőből. Csak fél perc után esett le az a béna duma, amit mondott.

HOGY ÉRTI AZT, HOGY NAGYON HÜLYE?????

Part 8

2010. 06. 24

- Viki, nem akarsz bejönni? – kérdezte egy hang, úgy negyed óra múlva.

- De. –mondtam, és megragadtam Jess felém nyújtott kezét.

- Te átfagytál, tuti, hogy fel fogsz fázni. – mondta, és magához ölelt.

- Aha, biztos. – motyogtam a pulcsijába.

- Esni fog, gyere. – mondta és behúzott a házba. Bent mindenki a nappaliba, volt kivéve Ádámot és Barbit, hát persze… Elengedtem Jess kezét és elindultam a fürdőszoba felé. Útközben összefutottam Mátéval.

- Hali. –mondta, és én vissza is köszöntem neki, de hirtelen leesett, hogy még nem is beszéltük meg, hogy ki a hülye.

- Héé. – szóltam Máté után, aki kérdően visszafordult. – Na, ki a is a hülye? – kérdeztem és felé léptem egyet.

- Mi? – kérdezett vissza Máté, nem túl értelmesen.

- Azt mondtad, hogy hülye vagyok, és azért mert szerelmes vagyok beléd, de egyik nap az ágyban azt mondtad, hogy te is hülye vagy. – mondtam, de ő félbe szakított.

- Mi, én nem is… - kezdett bele, de most én szakítottam félbe.

- Vagyis te szeretsz engem, és azt hiszed, hogy én téged. – mondtam, és láttam, hogy Máté egy pillanat alatt meg tud változni. Az arcán eddig a döbbenet ült, a szeme üresen tekintet rám, és miután kimondtam égszínkék szeme felragyogott, a szája mosolyra húzódott, közelebb lépett hozzám és átkarolta fél kezével a derekam.

- Aha persze, szóval én csak azt hiszem, hogy te szeretsz. – mondta és közelebb hajolt az arcomhoz.

- Igen. – suttogtam halovány hangon.

- Akkor asszem óriásit tévedsz. – mondta és már csak pár centi, választotta el az ajkainkat, mikor valaki felköhögött mögöttünk.

- Ezer bocs, nem akartam semmit se megzavarni. – mondta Rocky és minket kikerülve bement a fürdőbe. Máté elengedett, rám mosolygott és visszament a nappaliba. Én meg bementem Rocky után a fürdőbe, aki épp a WC előtt állt, így gyorsan megfordultam, de eszem ágába se volt kimenni a fürdőből.

- Mi értelme volt annak, hogy megzavartál minket? – kérdeztem, és hallottam, hogy lehúzza a WC-t, ezért visszafordultam.

 - Semmi, csak jólesett. – mondta és ki akart menni az ajtón, de én elkaptam a kezét.

- Ha nem szeret engem Ádám és ezt te is, tudod, akkor miért nem hagyod, hogy legalább Mátéval összejöjjön. Amúgy meg mikor mentek? – kérdeztem, de közben elengedtem a karját, mert biztos voltam benne, hogy ő nálam erősebb és, hogyha el akar futni, akkor ne rántsa meg a karomat.

- Mert az is jólesik. – mondta és kiment az ajtón. Hallottam, hogy elkezd kint dörögni az ég, és az eső veri a ház tetejét. Pont ment az időjárás a hangulatomhoz. Kimentem a nappaliba és hallottam, hogy valaki jó hangosan tervezi, hogy ki hol aludjon, ha már kint esik az eső és a lányok, ne aludjanak kint, ha esik.

-… és akkor Vik, majd alszik a földön, mi Barbival az ágyon Máté meg aludhat Viki alatt. – mondta Ádám, mire már kiértem és láttam, hogy Máté hozzávág egy párnát Ádámhoz. Amikor beléptem a nappaliba mindenki abbahagyta a röhögést, elhallgattak és felém fordultak. Vagyis nem mind, Ádám még röhögött az előző poénján, és amikor már ő is észrevette, hogy beléptem, na akkor lett néma csend. Hirtelen felindulásból csak ennyit tudtam kinyögni:

- Mi van? – kérdeztem és visszaindultam a fürdő felé, mert azt magamra tudom zárni. Hallottam, hogy valaki utánam, jön, ezért gyorsan befutottam a fürdőbe, becsaptam az ajtót, neki dőltem az ajtónak és előtörtek a könnyeim. Ez nem igaz, nem vagyok egy bolond egyszerű lány, aki mindenen elbőgi magát, ó a franc egye meg. – gondoltam, felálltam és odamentem a mosdóhoz ahol belenéztem a tükörbe, de ekkor ugrott be, hogy nem zártam be az ajtót és mily meglepő, az emlegetett ajtó ebben a pillanatban ki is nyílt.

- Aller… - kezdtem bele a magyarázkodásba, de Rocky félbe szakított.

- Allergia, tudom. – mondta és rám vigyorgott. – Jössz aludni?

- Hol alszol? – kérdeztem, és gyorsan megmostam az arcomat.

- Kocsinkban. – mondta és közelebb lépett felém. – És te?

- Akkor én is. – mondtam és megfogtam a felém nyújtott kezét. Kimentünk a nappaliba ahol, Rocky a kezembe nyomott egy hálózsákot.

- Gyere, futunk. – mondta és kinyitotta az ajtót. Ahogy kiléptünk a kertbe máris bőrig, áztunk, így végül is fölöslegesen futottunk a kocsiig, amikor odaértünk Rocky betuszkolt a hátsó ülésre és mellém csúszott. Becsapta az ajtót és rám vigyorgott.

- Hány óra? – kérdeztem, és mire ő csak megvonta a vállát és hátra mászott a csomagtartóba. – Te meg mit csinálsz?  - kérdeztem, és odébb csúszott, hogy én is oda másszak.

- Mért szerinted, méh hol tudnánk aludni? – kérdezett vissza, én meg ahelyett, hogy válaszoltam volna, hátra másztam Rocky mellé. Kibontottam a hálózsákomat és kiterítettem Rockyé mellé. – Jó éjt. – mondta, és egy pillanatra megszorította a kezem.

- Neked is. – mondtam és elnyomott megint az álom.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki bökdösi az oldalam.

- Hé, hagyjál. – mondtam Jessnek, aki a hátsó üléseken ült és bökdösött.

- Tudod, már hány óra? – kérdezte, mire én jobban kinyitottam a szemem és észre vettem, hogy Rocky mellkasán aludtam, csak úgy, mint pár napja.

- Nem, nem tudom. – mondtam, és feltápászkodtam.

- Vagy 10. – mondta és segített előrébb mászni, de beakadt a lábam valamibe, így ráestem Jess hasára.

- Bocs. – mondtam, és lemásztam róla.

- Rocky mondta, hogy te nem sokat válogatsz. – mondta, és rám kacsintott. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy még esik az eső. Gyorsan kinyitottam a kocsi ajtaját és befutottam a házba.

- Fúú. – mondtam, mikor beértem a házba és csak ekkor láttam, hogy a házban már mindenki ébren, volt. Bementem a fürdőbe, ahol épp Boldi fésülködött.

- Jé, nem is tudtam, hogy ilyet szoktak tenni a fiúk. – mondtam, és kikerülve őt odamentem a zuhanyzóhoz. Megnyitottam a csapot és csak akkor vettem észre, hogy Boldi még mindig ott van amikor, már levettem a ruháim nagy részét és csak fehérneműben voltam. – Nem mész ki? – kérdeztem, mire csak megvonta a vállát és elfordult. – Oké. – mondtam, és ledobtam a maradék ruhám és beléptem a zuhanyfülkébe. Próbáltam nem összevizezni a sebes kezemet, de már úgy is szinte összeforrt, így mindegy volt. Mikor kiléptem a zuhanyzóból, láttam, hogy Boldi még mindig ott van, de háttal. Mégis gyorsan magam elé kaptam egy törülközőt és megtöröltem magamat, majd felkaptam az előző ruhámat és odaálltam Boldi elé.

- Most boldogabb vagy? – kérdeztem, mire ő csak megvonta a vállát.

- Lehet, bár nem lesz attól jobb az emberek kedve, ha látják, hogy, hogyan zuhanyozol. – mondta, és ki akart kerülni, de elálltam az útját.

- Akkor miért kellett bent maradnod? – kérdeztem, és megint oldalra lépett, de én vele együtt léptem.

- Csak úgy. – mondta és megint oldalra lépett, és én újra utána.

- Oké. – mondtam és utána léptem.

- Hagyd már abba. – mondta és megfogta két oldalról a vállaimat. Juj, azt az érzést amikor ez a srác hozzám ért, az valami leírhatatlan volt. Egyszerre bizsergett bennem valami és közbe a hátamon is futkosott a hideg. Igaz nem volt görögdinnye, se semmi hasba vágás érzés, csak egy olyan érzés, amitől szinte elájultam. Ezzel az érzéssel én tehetetlen voltam, így Boldi egy pillanat alatt ki tudott mellettem szökni. Huh, ez kemény volt. – gondoltam magamban és kiléptem a fürdőből. Bementem a nappaliba, ahol elég lehangoló hangulat, volt ezért inkább kimentem a konyhába ahol Liz pakolt el a reggeli után. Az asztalnál Rocky, Jess, Ádám meg Boldi ettek valami rántottaszerű valamit.

- Hmm, Liz ez valami isteni. – mondta Boldi tettetett lelkesedéssel és bekapott egy falatot, amit azonnal ki is köpött volna, de mivel Tomi szúrósan nézett rá, inkább erőltetett mosollyal lenyelte.

- Jaj, de jó. – mondta Liz és odalépett a kávéfőző mellé. – Ki kér? – kérdezte, mire mind a négy fiú egymásra nézett, és nem sok hiányzott nekik, hogy elröhögjék magukat.

- Köszi, nem. Már jól laktunk a rántottával, és semmi más nem fér a hasunkba. – mondta, Jess, de mikor Tomi megint ránézett, hozzátette. – De Tomira ráférne egy kis koffein.

- Nem, rossz ötlet. – mondta Liz és bekapcsolta a kávéfőzőt.

- Annyira nem kell. – mondta Tomi és átölelte Liz derekát.

- De, tényleg rád férne egy kis koffein. – mondtam, mire mindenki felém fordult. Tomi gyorsan kapcsolt:

- Rád, meg rád férne egy kis rántotta. Szívem maradt még? – kérdezte Tomi, Liztől aki épp kávét töltött neki.

- Igen, és kávé is van. – mondta, és felemelte az egyik bögrét, és tett bele egy kis sót. – Hupsz, akkor is van benne koffein. – mondta, és Tomi kezébe nyomta, aki szó nélkül beleivott, és rögtön vissza is köpte.

- Bocs, csak, csak… úgy értem… tudod, hát, hogy még forró. – mondta és nekem is odaadott egy bögrét meg egy tányért amin, ott volt az a rántottaszerű valami.

- Köszi. – mondtam, és leültem Jess mellé. Mikor beleettem a rántottába, olyan érzésem volt, mintha szivacsot ennék. – Hmm, finom. – mondtam és, hogy ne legyen szivacs ízű a szám, beleittam a kávéba, aminek meg olyan ízé volt, mint a romlott tejnek. – Hú, Liz neked komolyan meg kéne fontolnod, hogy szakács legyél-e? – mondtam, mire Liz finoman elpirult és Jess közelebb húzta hozzám a székét.

- Te ugyanazt etted, amit én? – kérdezte Jess, miután Lizék kimentek a konyhából, és beleevett a reggelimbe.

- Nem, de úgy gondoltam, hogy ha megdicsérem önmagamtól az ételt, akkor nem fog rám Tomi csúnyám nézni. – mondtam, és kiöntöttem a bögrém tartalmát az asztalon levő virág cserepébe, a rántottát meg kidobtam a szemetesbe.

- Sejtettem. – mondta Jess és visszaköpte a kezébe azt, amit az én tányéromból evett. – Fú, de utálom ezt az időt. – jelentette ki, mikor kinézett a konyhaablakon.

- Én szeretem. – jelentettem ki, és én is kinéztem az ablakon.

- Bolond vagy. – mondta Boldi, mire én rögtön reagáltam.

- Te vagy az. – mondtam, és megrúgtam az asztal alatt, vagyis remélem az ő lába volt.

- Ó, nem tudtam, hogy a szelíd kis Vikikéből ilyen harapós vadállat Viki lett. – mondta Boldi, és vigyorogva rám nézett.

- Úgy érted tavalyhoz képest vadabb vagyok? – kérdeztem, leszedtem az asztalt és kivittem a tányérokat a mosogatóba.

- Nem, úgy értem mindig is kis szelíd, semmilyen láthatatlan voltál. Most meg, mint valami vadállat, rugdosódsz, bökdösődsz. – mondta Boldi és felállt az asztaltól, és bement a nappaliba. Úgy éreztem, ezt nem hagyhatom szó nélkül, ezért utána mentem.

- Mert te mindig olyan a rendes vagy, és egyáltalán nem vagy „vad”. – kiáltottam utána, mire mindenki felém fordult.

- Igen, én már csak ilyen vagyok. – mondta Boldi és megfordult. Én meg erre utána mentem és már ütöttem is volna bele a hátába, de valaki kitette a lábát, így abban estem egy óriásit.

- Kösz. – mondtam Rockynak, és inkább az ő lábába ütöttem bele. – Te is vad vagy. – mondtam és levágtam magamat Rocky mellé a kanapéra. – Akkor meddig is maradtok? – kérdeztem tőle sokadszorra.

- Két vagy egy nap múlva megyünk. – mondta Rocky és a derekam mögé tette a kezét, és közelebb húzott magához. – De az egy nap esélyesebb. – mondta, mire felkaptam a fejemet.

- Mert? - kérdeztem, és megint úgy éreztem, mintha hasba vágtak volna, pedig nem is értek hozzám.

- Mert, mért ne. – vágta rá, Rocky, én meg nagyon csúnyán próbáltam ránézni. – Egyébként is már mondtam, hogy nem szeret. – mondta Rocky, én meg felálltam mellőle.

- Tudom. – suttogtam, és megint bementem a fürdőbe. Ha valaki figyelné, hogy hányszor vagyok a fürdőben, akkor azt hihetné, hogy valami problémáim vannak. Bementem és megint átmostam az arcomat. Ekkor meghallottam egy Pittbul szám elejét, és gyorsan felkaptam a mobilomat.

- Hallo. – szóltam bele, és közbe a lábammal rugdostam a falat.

- Szia, Vik. – szólt bele az, az ember, akire a legkevésbé számítottam.

- Máté? Honnan tudod a telefonszámomat? – kérdeztem, és abbahagytam a fal rugdosását.

- Az most mindegy. Az a lényeg, hogy kizártuk magunkat a lakásból és beengednél minket? – kérdezte, mire hátulról röhögést hallottam. – Kus legyen. – mondta Máté, gondolom egy picit eltartva a telefont a fülétől.

- Oké, megyek. – mondtam sóhajtva, és kimentem a hátsó ajtóhoz. Mikor kinyitottam valaki megrántott a kezemnél fogva és ott álltam a zuhogó esőben. – Hé. – kiáltottam, de ekkor már az összes fiú bement, engem meg kint hagytak az esőben. – Barmok. – üvöltöttem és két kézzel vertem az ajtót.

- Kérem a jelszót. – mondta valaki belülről.

- Szemetek. – kiáltottam, és hátrébb léptem az ajtótól és neki futotta tiszta erőmből.

- Helytelen. Csak 3 perc múlva próbálkozhat újra. – mondta megint valaki bentről. Ekkor beugrott, hogy elölről is be tudok menni. Gyorsan előre futottam a teraszhoz ahol Boldi ült kint az esőben, egy széken és valamit evett.

- Kérsz? – kérdezte és a kaja felé bökött.

- Nem, kösz. – mondtam, és beálltam a ház mellé hátha úgy nem esik rám annyira az eső.

- Na, akkor én léptem. – mondta és bekopogott a ház ajtaján és Máté kinyitotta neki, én meg gyorsan beakartam mellette bújni, de Máté elém tette a karját.

- Te még nem. – mondta és megfordult, de nem csukta be az ajtót hanem a lábával tartotta és a háta mögé kiáltott. – Küldheted! – utasított valakit és egy perc múlva már Ádámmal álltam kint az esőben.

- Ne kérdezz semmit. – mondta mikor ránk, csapták az ajtót.

- Nem kérdezek, mondom. – mondtam megint beálltam a ház mellé.

- Jó, majd mondhatod, csak ne most. – mondta és elindult a háznak a másik oldala felé. - Gyere már. – kiáltott vissza nekem én meg elindultam utána. – Felmászunk és a padláson, keresztül bejutunk. – mondta és kitartotta a karját, hogy én menjek előre a létrán, ami a ház falának volt támasztva, hogy kintről is fel lehessen menni. Elkezdtem a létrán felmászni és mikor már a tetején voltam, benyomtam a padlás ajtaját. Bentről meleg és dohos levegő jött ki ezért gyorsan bemásztam, fél perc múlva már Ádám is ott volt.

- Félsz a sötétben? – kérdezte, és meg se várta még válaszolok már be is csukta az ajtót. Hirtelen kiült a sötét az egész padláson és – ahogy mondai szokták – még az orromig se láttam. Ekkor egy kéz fogta meg az én kezemet és ijedtembe felsikítottam és a kéz, ami eddig a kezemet fogta most a számon volt. – Ne sikíts. – mondta Ádám, és levette a kezét a számról és megint a kezemet, fogta.

- Te meg ne fogd a kezemet, mert nem félek. – mondtam és kihúztam a kezemet az övé alól és elkezdtem előre felé mászni négykézláb, mert féltem, hogy ha felállok, akkor beverem a fejemet, vagy egy zombi tépi le.

- Vik, oda ne… - kezdett bele Ádám valamibe, mire én hátra fordultam, de közbe még mindig másztam és hirtelen már nem is, éreztem magam alatt a talajt, és elkezdtem zuhanni. Igaz max. 4 másodpercet eshettem, de amikor átéltem akkor egy örökké valóságnak tűnt. Miközben zuhantam csukva volt a szemem és csak akkor nyitottam ki mikor már valami puhát éreztem magam alatt. Körül néztem és láttam, hogy óriási mázlim volt, mert a nappali fölött voltam épp, ezért a kanapéra estem. Mikor felnéztem, csak akkor láttam meg, hogy a padlás szó szerint leszakadt alattam, mert amikor Apu építette a nyaralót akkor úgy gondolta, hogy ide úgy is csak egy évben egyszer jövünk, ezért nem kell a padlásra olyan nagy figyelmet, fordítana, és csak néhány helyre kellenek a deszkák, mert ez olyan takarékos. Magam mellé pillantottam és csak ekkor láttam meg, hogy Rocky lefagyott 2 percre. Csak akkor tudott megszólalni mikor felálltam és lesöpörtem magamról a törmeléket, de még akkor sem tudott egy értelmes mondatot se kinyögni.

- Te… hogy… és mit…- kezdte el dadogva és segített felállni. Ekkor jött be Ádám a nappaliba és odalépett hozzám.

- Jól vagy? – kérdezte és ekkor villant be nekem, hogy milyen képet festhetek. Ott állok a nappali közepén, vizesen meg koszosan és a hajamba hullik a maradék törmelék a plafonról.

- Te hogy kerülsz ide? – nyögtem ki egy olyan kérdést, amire egyértelműen tudtam a választ, de azért meg kellett kérdeznem, mert jobb hirtelen nem jutott eszembe.

- A hosszabb úton jöttem. – mondta mosolyogva. A kezemet óvatosan, megfogta és elkezdett a fürdő felé húzni.

- Ne, nem akarom. – tiltakoztam, mikor megnyitotta a vizet a zuhanyba.

- De. – vágta rá, és elkezdte lehúzni rólam a pólót, én meg a kezeimet magamhoz szorítottam, hogy ne lásson meztelenül. 

- Majd akkor én levetkőzök, hogy ne kelljen megint ribancnak nevezned. – mondtam, és vártam egy kicsit, hogy kimenjen a fürdőből, de nem ment. – Mire vársz? – kérdeztem, mire csak értetlenül felém fordult.

- Arra gondolsz, hogy menjek ki? – kérdezte mikor észbe kapott. – Mert?

- Mert bámuld csak a Barbikádat. – vágtam rá és beléptem a fülkébe. Ruhástól kezdtem elzuhanyozni, de egy idő után levettem a ruháimat és kidobáltam a zuhanyzóból. Amikor végeztem a zuhanyzással, láttam, hogy Ádám nem ment ki hanem ott áll – háttal nekem – a mosdó mellett. Magamra tekertem egy törülközőt és, hogy elkerüljem ezt a kínos beszélgetést megindultam az ajtó felé.

- Ne siess annyira. – mondta és utánam kapott, de ekkor már az ajtó kilincsén volt a kezem és gyorsan kiléptem az ajtón és Boldiba ütköztem.

-. Hova, hova? – kérdezte és végig nézett rajtam, ahogy ott álltam egy törülközőbe, a cuccaimmal a kezembe és a hajam göndör tincsekbe hullott a vállamra, mert ha pára éri akkor ilyen lesz.

- Csak átöltözni, mert ez a szerelés nem épp a legjobb ebbe az időbe. – mondtam és láttam, hogy az arcára, enyhe pír ült ki. Mögöttem Ádám állt és épp hozzám akart szólni, mikor Barbi lépett ki a folyosóra és rögtön Ádámhoz lépett.

- Hol jártál? – kérdezte, és a nyakába csimpaszkodott.

- Sehol. – mondta Ádám és Barbi kezét fogva kimentek a konyhába.

- Akkor én… - mondtam Boldinak és a szoba felé indultam.

- Persze. – motyogta és arrébb lépett, hogy elférjek mellette. Bementem a szobánkba ahol Máté az ágyunkon feküdt és valamit olvasott.

- Wow. Nem is tudtam, hogy tudsz olvasni. – mondtam, és odaléptem a táskámhoz, hogy kivegyem a ruháimat.

- Ha nem tudnék olvasni, akkor hogy lehetnék már gimis? – kérdezte, és közben rám villantotta az eszelős vigyorát.

- Most megfogtál. – feleltem és elfordultam, hogy ne lásson, miközben öltözködöm. Felvettem a pulcsim és egy szakadt farmert, utána meg kimentem a konyhába ahol Liz már a vacsit készítette. Közelebb léptem a tűzhelyhez és láttam, hogy az egyik lapon tészta a másikon meg valami hús fő. – Jól néznek ki. – mondtam, és leültem a konyha asztalhoz, ahol épp Tomi nyomkodta a telefonját. Kb. két percig ültünk néma csendben, amikor Liz felsikított.

- Azt hittem, hogy a húst kell 7 percig sütni, és tésztát 1 óráig. – mondta és leszűrte a tészta, aminek elég folyós állaga volt.

- Már vagy 3 napja nem ettem rendes kaját. – szólalt meg hirtelen mellettem Tomi, és lerakta a telefonját az asztalra. – Ő meg nem bír leállni, mert azt hiszi, hogy nem lesz jó háziasszony, ha összeházasodunk és akkor majd, ha gyerekeink lesznek nem lesz jó anya. Brr – rázkódott össze Tomi. – soha ne akarj megházasodni, és gyerekeket is csak akkor vállalja, ha már túl vagy a „harmadik x-en”.

- 5 évesen mindig azt mondtam, hogy lesz egy férjem, aki szeret és gondoskodik rólam, és mi ketten egy olyan házban élünk majd, ahol mindennek meg lesz a helye és, ha majd megszületik mind a 10 gyerekünk, akkor is olyan lesz a házunk, mint amilyen a gyerekeink születése előtt volt. De, úgy 10 évesen rájöttem, hogy ez a ház színtelen és élettelen. Így megalkottam magamnak egy másik álom életet amiben csak én voltam egyedül és senki más, de egy évre rá szerelmes lettem az egyik osztálytársamba, és akkor annyiban változott az álmom, hogy egy hajón fogok megházasodni, és azon a hajón fogom leélni vele az életemet. – meséltem Tominak azt a történetet, amit egyszer leírta általános nyolcadik osztályában és a tanár ötöst adott rá, akkor döbbentem rá, hogy nem vagyok én annyira hülye. – De az a bunkó osztálytársam, azt mondta – amikor összeültettek vele – hogy büdös vagyok. Ebben az időben tízszer annyira figyeltem oda arra, hogy milyen dezodort használok, vagy, hogy milyen illata van a pólómnak. Aztán mikor egyik nap tesi óra után elfelejtettem bedezodorálni magam ő rögtön megjegyezte, hogy megint, olyan szagom van. Erre én már csak lazán visszavágtam, hogy mért te figyeled, hogy nekem milyen szagom van? De ezt jó hangosan mondtam, hogy mindenki meghallja. És ekkor jöttem rá, hogy az, az én álom életem, ha magányos farkasként élem le az egész életemet. Szóval neked óriási mázlid van Lizzel és csak, örülj neki. – fejeztem be a történetet, és ebben a pillanatban Ádám jött be a konyhába.

- Elállt az eső, jöttök ki tollasozni? – kérdezte, mire én felálltam és szó nélkül utána mentem. Mikor kiértem láttam, hogy Rocky már ott áll, és miközben felé közeledtem, már nyújtotta is oda nekem a tollas ütőt. 

 - Velem leszel, de átírtuk a szabályokat. – mondta, én meg lelépem a teraszról és máris csupa sár lettem. Undorodva levettem a cipőmet, pulcsimat és a gatyámat is vettem volna, csak hát nem még sem lehetek bugyiban. – Aki hibázik, az elmondja az egyik titkát.

- Nektek mióta van ez a titok mániátok? – kérdeztem, és beálltam Rocky mellé. Csak ekkor vettem észre, hogy kik ellem fogunk játszani. Barbin egy rózsaszín sort volt ugyanilyen pulcsi és napszemüveg, pedig nem is sütött a nap, mellette Ádám állt.

- Csak annak lehetnek ellenvetései a szabályokkal, akinek vannak titkai. – jelentette ki Ádám és lepacsizott Barbival.

- Szétverjük őket. – kiáltottam oda Rockynak aki, ijedtében összerezzent és zavartan rám mosolygott.

- Mi kezdünk. – mondta Ádám, szervált és igaz, hogy a labda Rocky térfelére esett volna, én ütöttem vissza Ádámnak, aki mint ne mondjak irtó béna volt, mert nem tudta visszaütni, így a szabályok szerint neki kell elmondania egy titkát.

- Jó, de csak, hogy boldogok legyetek, de ti ketten nem biztos, hogy érteni fogjátok- mondta, és Barbira meg rám mutatott. – 7.-ben én ragasztóztam be a székedet, és miattam égtél be mindenki előtt, és nem Jess miatt. – mondta Ádám és a mondat hallatán Rocky arca elborult és fehérből vörösre változott.

- Te. – hörgött Rocky Ádám felé, és közben vészesen közelített felé.

- Na, nyugi. – mondtam, és visszahúztam Rockyt a térfelünkre. – Így is, úgy is kicsináljuk őket. – biztattam és egy gyönyörű szervával megint hozzánk jött a pont.

- Na most Barbi jön. – mondta Rocky elégedetten, és nekem dőlt, mire én csak visszalöktem.

- Nem, most Viki jön, mert kint volt. – vágott vissza Ádám, és megint összepacsizott VELE. Nem, nem vagyok féltékeny egy picit sem.

- Oké. – mondtam, és gyorsan kitaláltam valami óriási hazugságot. – Két éve nem a barátnőm, hanem én húztam ki a leghelyesebb fiú alól a széket a suliban. Most elégedettek vagytok? – kérdeztem és egy pillanatra találkozott a tekintetünk Rockyéval aki, magában nevetett. Ádám szervált, és amikor Rockyhoz ért a labda ő csak simán lecsapta.

- Háh. Na most jön Barbi. – mondta, és megint nekem dőlt, én meg ugyanazt tettem, mint amikor előzőleg is ezt tette. Barbi félénken Ádám felé fordult és megszólalt.

- Szeretlek. – mondta, mire 4 méteres körzetben felénk fordult. Gyorsan kellett reagálnom, ezért megragadtam Lizt aki, mellettem állt, mert nézte a „meccset” és a kezébe nyomtam az ütőmet. Berohantam a házba, azon belül a szobánkba és magamra csaptam az ajtót. Bebújtam egy hálózsákba és addig duzzogtam, míg végül elaludtam.

- Csipkerózsika. – mondta valaki és fölém hajolt.

- Hagyjál. – mondtam, Boldinak és finoman arrébb löktem a kezemmel, de ő nem hagyta magát és rám feküdt. – Héé. – kiáltottam, de ő befogta a számat és rám mosolygott. Majd csendben befeküdt mellém és megfogta a kezemet. – Jó, hogy itt vagy. – mondtam, és magam is meglepődtem rajta.

- Tudom. – mondta, és a fél kezével átkarolta a derekamat, és így húzott magához. – Tudom. – suttogta.

Part 7

2010. 06. 22

- Hello. – nyögtem ki, nagy nehezen és felültem az ágyba. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy mennyi mindent mondhatnék, vagy magyarázkodhatnék, amiatt, ami a kertbe, meg a konyhába van, jah és a fürdőről nem is beszélve.

- Ne, aggódj kicsim, csak jöttem és megyek is, mert látom milyen szép rendbe, tartjátok a házat. – mondta, anya mire, muszáj volt felülnöm. A szobába, mindenhol rend volt, a hálózsákok sehol, ruhák dettó. Felálltam és követtem anyát a konyhába, ahol olyan rend volt, mint soha. Kinéztem a kertbe ahol sehol egy sörös doboz nem volt. Bementem a nappaliba, ahol szintén nem volt semmilyen hálózsák. Kimentem a kertbe, ahol láttam, hogy a lányok sátra be van húzva a fa alá, aminek a lombjából kiálló ágak, letakarták a sátrat. Ami csak ekkor tűnt fel, hogy nincs itt senki. Visszamentem anyához, aki kávét készített, és az egyik csészét a kezembe nyomta.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem és nagyon reméltem, hogy anya nem tudja az igazi választ erre a kérdésre.

- D. K- ék a kocsimba ülnek rám várnak, Mátéék meg elmentek reggeliért. – mondta anya és betette a bögréjét a mosogatóba. – Gyere, köszönj el tőlük. – mondta, anya mire én kirohantam a kocsihoz és feltéptem az ajtaját.

- Mi történt a kertbe? – kérdeztem, és láttam, ahogy Viktor nyitott szemmel alszik.

- Semmi. – mondta, D. K és mielőtt bezárta volna az ajtót, hozzátette. – Jó nyaralást.

- Neked is. – mondtam, és nyomtam anya arcára egy gyors puszit. – Hello. – mondtam, és integettem a kocsi után. Húúúú, ez könnyen ment. Bementem a házba, azon belül a fürdőbe és láttam, hogy ott hagyta valaki a telefonját. Érintőképernyős mobil volt, ezért elkezdtem az ujjammal nyomogatni a képernyőt. Eltelt egy fél perc mire megjelent egy fénykép egy lányról, aki a mutató és középső ujjával egy peace jelet mutatott és nagyban pózolt a képen. Tovább ugrottam a névjegyzékbe ahol szerepelt Rocky, Jess és még Dal neve is. Gondolkodás nélkül rámentem az üzenetekre, ahol szinte azonnal rájöttem kié a mobil. A megszólítások is elég egyértelműek, voltak meg a szöveg nyelvezet is. Hirtelen hallottam, hogy becsapódik a bejárati ajtó és Máté kiállt fel.

- Vikii. – kiáltotta, én meg zsebre vágtam a telót.

- Igeeen? – kérdeztem, ugyanolyan hosszan elhúzva a szó végét, mint ő.

- Hoztunk reggelit és itt volt az anyád. – mondta, és a kezembe nyomott egy kiflit.

- Tudom. – mondtam, és kinéztem a kertbe ahol Ádám ült egy széken. Kimentem a konyhaajtón, és levágtam magamat mellé. – Hello. Hogy vagy? Mi a helyzet? Még mindig azt mondod, hogy én vagyok a ribanc? – kérdeztem, és beleharaptam a kiflibe.

- Szia. – mondta, és letörte a kiflim végét, ami a legfinomabb az egészben. – Igen, még mindig.

- Ja, akkor jó. – mondtam, és belenyúltam a zsebembe és megmarkoltam a telefont. – Am, nem ’tod, hogy ma megyünk-e valahova.

- Asszem nem. – mondta, és felállt a székből, hogy segítsen Barbinak sátrat felállítani. Gyorsan előkaptam a mobilt és megnéztem a peace jelet mutató lány képét. Pont ugyanúgy nézett ki, mint Barbi, azzal a kis különbséggel, hogy kicsit fiatalabb a képen. Ah, már mindent értek. Visszamentem a házba, azon belül meg a konyhába ahol Rocky összefont karokkal nézett engem.

- Hogy kerül hozzád Ádám mobilja? – kérdezte, és úgy nézett rám, mint aki most nagyon megfogott.

- Nincs is nálam semmilyen mobil. – hazudtam, és hogy ne lássa az arcomat, beleittam egy pohárba.

- Tényleg? – kérdezte, és kikapta a kezemből a poharat, és a tartalmát beleöntötte a mosogatóba.

- Héé. – mondtam, mire csak felröhögött.

- Az, mosogatólé volt. – mondta és visszatért az eredeti témához. – Akkor ki mobilja van a zsebedbe? – kérdezte, én meg belenyúltam a zsebembe és kiszedtem az én telefonomat.

- Az enyém. – mondtam, és röhögve kimentem a kertbe, de közbe összefutottam Ádámmal.

- Nem láttad a telómat? Fekete és érintős. – mondta, és mikor zavart mosollyal közöltem, hogy nem akkor- a kezével végig szántott a haján- és bement.

- Te boszorka. – mondta Rocky a hátam mögül, én meg ijedtem hátra fordultam.

- Mert? – kérdeztem, és levágtam magamat egy székbe, Rocky is így tett.

- Vajon mért? – kérdezte, és elégedetten feltette a lábát a székre. – Csak nem akarod, hogy ne holnap menjünk haza? Ahhoz elég, ha szépen megkérsz rá minket, nem kell telefonokat lopkodnod.

- Én… nem… is... – kezdtem el habogva, mert csak lassanként tudtam felfogni azt, amit Rocky mondott. – Mi holnap mentek haza, de mért? – kérdeztem, picit hangosabban, mint amire számítottam, mert többen is felénk fordultak.

- Azért mert már nincs kedvünk maradni. – mondta, Rocky, én meg úgy éreztem, mintha belevágtak volna a gyomorszámba, és ez az érzés nagyon-nagyon szar volt.

- Ó. – mondtam, mert ennél értelmesebbet nem tudtam mondani. – Oké. – mondtam, és zavartan bementem a házba, és a fürdőbe. Ott megálltam a tükör előtt és vagy egy fél percig néztem az arcomat, míg végül elsírtam magamat. Neki dőltem a falnak és csak bőgtem, meg bőgtem, mint valami kis bébi. Vagy fél óráig ültem sírva a falnak dőlve, míg valaki kopogtatott.

- Viki, itt vagy? – kérdezte Máté és benyitott, én meg gyorsan felpattantam és elfordultam a másik irányba, hogy ne láthassa az arcomat. – Páran elmegyünk a strandra, nem akarsz jönni? – kérdezte és odajött mellém, de meglátta az arcom, és természetesen rákérdezett. – Mi történt veled?

- Allergia. – vágtam rá, és leöblítettem egy adag vízzel. – Amúgy kösz, nem akarok menni. – mondtam, és megpróbáltam vidáman rámosolyogni Mátéra.

- Persze, allergia. Túl régóta ismerlek, Vik ahhoz, hogy ne tudjam valami baj, van. De, ha nem akarsz róla mesélni, akkor mi mentünk. – mondta Máté, és kiment a fürdőből. Belenéztem a tükörbe, és megint megmostam az arcomat. Bementem a szobákba és végig dőltem az ágyunkon. Mi a franc bajom van?? Nem lehetek akkora liba, hogy sírjak egy vagy két fiú után. Vagy mégis? – gondoltam és végig gurultam az ágyon. – De hülye vagyok. – gondoltam magamban és belesírtam a párnámba. Mikor megnyugodtam kimentem a konyhába ahonnan tökéletesen hallottam - sőt Rockyt láttam is - ahogy Ádám, Jess, Rocky és Dal söröztek és közbe jó hangosan, pontozták az itteni csajokat 1-10-ig.

- Liz? – kérdezte, Rocky mire Ádám két kézzel mutatott egy 8-ast.

- Neeem, erős 7-es. – mondta Jess.

- Oké, Barbi? – kérdezte, Rocky és rám kacsintott. Hát persze, hogy tudta, hogy ott vagyok, és azt is, hogy láttam, a képet a telefonjában.

- 10-ez. Erős tízes. – jelentette ki Ádám, és jó hangosan felröhögött, mire én megint úgy éreztem, mint akit hasba vágtak.

- Jó, akkor Viki? – kérdezte Dal, mire Rocky jó hangosan elkezdte:

- Viki a legszebb, Viki a legjobb, de gyenge kettes. – mondta, és megint rám nézett. Szemét, asszem túl jól kiismert pár nap alatt.

- Nem szerintem erős kilences, gyenge tízes. – mondta, Jess mire Ádám felnyögött.

- Ugyan már, erős hatos gyenge hetes. – mondta, mire én dühödten megfordultam és a nagy lendületemben nem vettem észre a mögöttem lévő tálat – fémet – és úgy levertem, hogy szerintem az esés hangját a szomszédos városban is meghallották. Gyorsan befutottam a nappaliba, és bebújtam a kanapé mögé. Nem kellett hozzá pár másodperc, hogy Rocky utánam ne jött volna.

- Viki tudom, hogy itt vagy. – mondta, és visszatette a tálat a helyére. – És azt is tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy végig hallgatóztál és azért verted le a tálat, mert dühösen el kellett robognod, mert Ádám alul pontozott.

- Nem is. – kiáltottam fel, és felálltam a kanapé mögül. – Nem az zavart, hogy engem alul pontozott, hanem az, hogy őt felül pontozta. – mondtam, és sértődötten, neki mentem Rockynak, aki csak röhögve elkapta a karomat.

- Te kis szerelmes.  – mondta, mire dühösen belerúgtam a lábába. Még hogy én vagyok szerelmes Ádámba, és Rocky most nem úgy viselkedik, mint a kedvenc plüssmackóm.

- Az a szerelmes, aki mondja, és én utálom Ádámot. Soha nem is voltam belé szerelmes, és soha nem is leszek. – mondtam, és sértődötten levágtam magamat a kanapéra.

- Persze. – mondta Rocky és leült mellém. – De azért elvetted a telefonját, és ott hordod a zsebedben, és amikor hozzád szól, akkor elpirulsz.

- Jaj, de szemét vagy. – mondtam és hozzá akartam vágni egy párnát, de elkapta a karomat. Felsóhajtottam és ráhajtottam a fejemet a vállára.

- Jaj, de szerelmes vagy. – mondta, mire én nem is válaszoltam csak hasba vágtam egy párnával. – És erőszakos. – mondta, és visszavágta a párnát.

- Hagyjál, nem én táncoltam részegen, ide-oda dülöngélve egy 14 éves lánnyal. – mondtam, mire Rocky sértődötten felállt.

 - Arra célzol, hogy nem tudok táncolni? – kérdezte, és idegesen megragadta a karomat és felhúzott. – Akkor most figyelj. – mondta, és magához szorított, az egyik kezével átkarolta a karomat a másikkal meg, megfogta a kezem. Elkezdett ide-oda lépkedni, de a tánc, amit próbált mutatni erősen hasonlított a banketti táncra.

- Hát Rocky te nagyon tudsz táncolni. – mondtam, mire azt mondta, hogy csak most jön a lényeg, mire megpörgetett és a karjaiba kapott.

- Tádááááám. – mondta, mire valaki a szoba végéből elkezdett tapsolni.

- Hát ti mindketten igazán tudtok táncolni. – mondta Jess, mire Rocky röhögve letett.

- Köszönjük, köszönjük. – mondta, Rocky és lenyomta a hátamat, hogy hajoljak meg. Mikor befejeztük a gyönyörű előadást kimentem az erkélyre és leültem Ádám mellé.

- Biztos, nem láttad a telómat? – kérdezte, mire én óvatosan félre néztem és motyogtam valami, nem félét. – Oké. – mondta, és sóhajtott.

- Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy láttam. Pontosan hogy is nézett ki? – kérdeztem, és próbáltam halál lazának tűnni, de belülről remegtem.

- Fekete, és érintőképernyős. – mondta, de én nem hagytam magam.

- Ha megnyomok rajta, vagyis ha hozzá érintem a kezem, akkor mit csinál? Meg jelenik valamilyen kép esetleg? – kérdeztem, és próbáltam sarokba szorítani.

- Igen, egy kép jelenik meg. Rajta egy lánnyal, aki peace jelet mutat. – mondta Ádám, de ahogy rám nézett hozzá tette. – A netről szedtem.

- Hát persze. – mondtam, mire Ádám kérdően nézett rám. – Úgy értem… mármint… hogy… izé. – mondtam, mire valaki mögöttem felröhögött.

- Úgyérti, hogy gőze sincs, merre lehet, a telód. – mondta Rocky a hátunk mögül. – És biztos, hogy nem az ő zsebébe van. – mondta, mire én csak reflexből hátra kaptam a kezemmel, és rácsaptam Rocky lábára.

- Igen, pontosan így értem. – mondtam, és nehogy még előtte törjön ki belőlem a röhögés befutottam a házba. – Te szemét. – mondtam Ádámnak, mikor utánam jött.

- Most mért? Összekavartuk, hát ez nem édi? - kérdezte és nőiesen az ugrándozott fel s, alá.

- Mért lenne édi? – kérdeztem, és lefogtam a karjánál fogva, hogy hagyja már abba az ugrálást.

- Mért ne lenne édi? – vágott vissza, és kiugrándozott, én meg bambán néztem utána. Ez nem csak szemét, ez hülye is. Egy szemét, hülye plüssmackó. Levágtam magam a kanapéra Dal mellé, aki a tévében valami olasz szappanoperát nézett, Jessel.

- Szerinted, én egy tízes skálán hányas vagyok? – kérdezte, mire én kb., úgy nézhettem rá, mintha spanyolul szólt volna hozzám.

- Tessék? – kérdeztem, mire csak megismételte ugyanazt, amit előzőnek mondott. – Szóval tízesen? Mondjuk kilences, kívülről, de belülről gyenge ötös. – mondtam, mire Jess felröhögött.

- Szóval gyenge ötös. Hmm. És te nem vagy kíváncsi a pontjaidra? – kérdezte Dal, én meg próbáltam a tévére koncentrálni, hogy irtó lazának tűnjön a válaszom.

- Már tudom a pontjaimat. – mondtam, mire Dal felvonta a szemöldökét. – Gyenge hetes, erős hatos. – mondtam, és felálltam, de Dal a karom után kapott.

- Ezt meg honnan veszed? – kérdezte, mire én csak mosolyogva megráztam a fejem.

- Tipp. – mondtam, és kimentem a konyhába, ahol a hűtőből kivettem a mirelit salátát. Leültem a konyhai asztalhoz, és megettem a felét, mert amikor már a felénél tartottam Ádám odajött és kikapta a kezemből. – Héé. – mondtam, és éreztem megint azt a hasba vágást. Király, Máténál görögdinnye itt meg mintha gyomorszájon vágtak volna. Mi lesz, ha tényleg szerelmes leszek valakibe? Minimum, hogy felrobban a gyomrom.

- Tessék, ezt edd. Vagy 4 napja ilyen szarokon élsz. – mondta, és odadobott egy dobozt, amiben leves volt.

- Köszi. – mondtam, és belekanalaztam a levesbe, aminek fokhagyma íze volt. Hmm, de jó lesz utána a leheletem. Ádám leült mellém, és megette a maradék salátámat. Mikor végzett egyszerűen felállt és ott hagyott. Hihetetlen, hogy ezzel a hapsival pár napja még csókolóztam. Ott elmélkedtem az ebédem felett, mikor Máté rontott be a konyhába.

- Kajáááát. – üvöltötte, és feltépte a hűtő ajtaját.

- Neked is, szia. – mondtam, és felálltam a székemről, hogy le tudjanak ülni a most befutott emberkék.

- Hello.  – nyögte ki miután tele, nyomta a száját valamilyen undorítóan kinéző kajával.

- Fúúúj. – mondta Barbi mikor bejött, és leült a helyemre. – Te undorító vagy. – mondta, és felállt, hogy szerezzen magának valamilyen kaját. Ekkor lépett be Ádám a konyhába, én meg, mint valami felbérelt bérgyilkos csak úgy kapkodtam a tekintetem közöttük.

- Ti kijöttek még este a strandra? – kérdezte Barbi és leült Ádám mellé. Vajon ha leejtenék valamit, és feltűnés nélkül lehajolnék, hogy felvegyem, akkor mit látnék az asztal alatt. Gyorsan kellett cselekednem, mert láttam, hogy Rocky jön a konyha felé, és semmi kedvem nincs ahhoz, hogy magyarázkodjak neki. Szóval, körül néztem, és gyorsan felkaptam egy villát, amit azonnal le is ejtettem. Lehajoltam és benéztem az asztal alá, de pont akkor jött meg Rocky és ő is lehajolt mellettem.

- Mit látsz? – kérdezte, és a képembe vigyorgott.

- Semmit. – mondtam, és felegyenesedtem.

- Hát, persze. – mondta és rám vigyorgott.

- Jó, ne hidd el. – mondtam és bementem a nappaliba. – Most azt játszod, hogy semmit sem hiszel el nekem? – kérdeztem, és leültem a kanapéra.

- Nem kell játszanom, te többet hazudsz, mint egy részeg pasas. – mondta Rocky.

- Te már csak tudod milyen az, mi? – kérdeztem, és vállba böktem.

- Én, és te is, mi? – kérdezte, és ugyanúgy, mint én őt, vállba bökött.

- Én nem is ittam. – válaszoltam, és gondoltam most jól meglepem és a hasa felé, kaptam, de ő elkapta a kezem és ő bökött meg hason, utána meg elkezdett csikizni, én meg a szabad kezemmel próbáltam védekezni, de azt is megfogta és rám tehénkedett az egész testével.

- Na, most mit tanultál? – kérdezte, és közelebb hajolt az arcomhoz.

- Azt, hogy te sokat iszol, én meg semennyit. – mondtam, és hallottam, hogy valaki köhögött a szoba másik feléből. Mindketten odanéztünk, és Ádám állt ott és minket bámult. Rocky ahelyett, hogy lepattant volna rólam csak rávigyorgott Ádámra, és picit felnyomta magár rólam, és egy kézzel fogta meg az én mindkét kezem, így neki volt egy szabad keze, nekem viszont egy se. Ezek után olyat tett, amire a legkevésbé számítottam, a kezével belenyúlt a zsebembe és kivette Ádám telefonját.

- Óó, mit látnak szemeim! – mondta, és Ádám felé tartotta a mobilt, aki látta, hogy Rocky a zsebemből vette ki. – Vikikém, ez meg hogy került ide? – kérdezte, és tudta, hogy a legremekebb pillanatot választotta arra, hogy az orrom alá dörgölje, hogy mindig hazudok, mint egy részeg pasas. Nem tudtam elfutni, se lelökni magamról Rockyt, aki fél perc kínos csend után lemászott rólam. Mikor felálltam és az ajtó felé mentem, egyszerűen ránézni Ádámra. Nem bírtam volna állni a tekintetét, viszont Rocky annál is inkább vigyorgott. – Hé, Vik. – mondta én meg visszafordultam. – Egy dolgot jól jegyezz meg. – mondta Rocky, és odadobta a mellettem álló, tátott szájjal bámuló Ádámnak a telót. – Udvarolni virággal kell. – mondta, és legszívesebben hozzávágtam volna valamit, ami mellettem volt. De megpróbáltam hidegvérrel gondolkozni, és csak úgy lazán visszaszólni.

- Ezt inkább neked kéne megjegyezni, bot lábú. – mondtam, és még futólag ránéztem Ádámra aki, amint megkapta a telefonját zsebre vágta és kivonult Barbi mellé a konyhába, én meg gyorsan berohantam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Húú… Soha az életbe nem hittem, hogy ez lesz életem legnehezebb nyaralása. Megmostam az arcom, utána ránéztem a sebes kezemre és rájöttem, hogy nem is kell bekötni, mivel már szinte beforrt. Épp mentem ki volna az ajtón, mikor Ádám nyitott be.

- Bocs. – mondtam, és ki akartam kerülni és úgy kimenni, de megfogta a karomat. Nem akartam rögtön elkapni, mert éreztem a bőre melegét, ami aztán is, hogy elengedte a karomat érezhető volt.

- Én, igazából csak annyit akartam mondani, hogy… - kezdte, de félbe szakítottam.

- Semmit. Hagyjuk az egészet, nem kell róla beszélni. – mondtam, és próbáltam lazán kibújni ebből a beszélgetésből, mintha az ő hibája lenne ez az egész. Miután ezeket kimondtam, megfogtam az ajtókilincsét, de belehasított a kezembe a fájdalom és gyorsan elkaptam, így nem sikerült valami fényesen a drámai kilépőm.

- Mutasd. – mondta Ádám, és a kezem után nyúlt. Így tudta, hogy nem tudok megszökni előle. – Leszedted a kötést? – kérdezte, és odahúzott a fiókhoz, ahol a fásli volt.

- Igen, mert zavart. – mondtam, és magamban azon imádkoztam, hogy felejtse el azt, amit mondani akart. Sajnos az imádkozásom elszállt, mert miután bekötötte a kezemet rögtön rá is kérdezett.

- Amikor kétszer is rákérdeztem arra, hogy nem láttad a telómat akkor, te mindkétszer hazudtál nekem? – kérdezte, én meg azon gondolkoztam, hogy egy ilyen kérdés alól – aminek a válasza elég egyértelmű – hogy lehet ki bújni. Aztán rájöttem, hogy már nem fogja a kezem, így egyszerűen el tudok futni. Gyorsan megfordultam és az ajtóhoz szaladtam, ami be volt zárva. – Azt hitted, hogy nyitva fogom hagyni? Már szinte fáj, hogy ennyire lenézel. – mondta, és vigyorogva odajött mellém és neki támaszkodott az ajtónak. Körül néztem a fürdőbe, hogy hol szökhetnék meg, de hamar rájöttem, hogy az a kis ablak, ami a kád fölött van nem alkalmas arra, hogy kimásszak rajta. Ezért csak simán leültem a kád szélére és arra számítottam, hogy Ádám mellém, ül, de ő makacsul ott állt az ajtónál.

- Ez, nem igaz. – mondtam és sértődötten felálltam, hogy ellökjem őt az ajtó elől. Már meg is ragadtam a karját, de ő csak röhögve állt ott. – Oké, ha te is így akkor én is. – mondtam, és neki dőltem az ajtónak. – Nem beszélek arról, hogy hazudtam-e vagy nem.

- Ó, és ez most nekem a büntetés? – kérdezte, és felém fordult. – Annyira makacs vagy. – mondta és megfogta a kezem és odahúzott magához, és a falnak nyomott.

- Tudod mit? Szórakozz a drágalátos Barbikáddal vagy azokkal a lányokkal, akiket a buliban ismertél meg. – mondtam, és közben ellöktem magamtól. – De ne szórakozz velem. – mondtam, kinyitottam az ajtót és kifutottam a kertbe.

- Viki. – kiáltott, utánam Ádám, de én csak befutottam Máté mögé, aki épp Jessel beszélt.

- Mit csinálsz Vik? – kérdezte Jess és odaállt mellém, aminek következtében Máté megfordult és így láthatott Ádám, de ő csak Barbival beszélgetett. Ez nem lehet igaz. Kifut utánam, és utána még leáll beszélgetni vele.

- Bújócskázok valakivel. – mondtam, és megint beálltam Máté mögé.

- Kivel? – kérdezte Jess, és továbbra is követett.

- Ádámmal. – mondtam, de rögtön a szám elé kaptam a kezem, mert láttam, hogy Máté épp Rockyval beszélt, aki mindent hallott a mi beszélgetésünkből Jessével, és rögtön is oda kiáltott Ádámnak.

- Ádáááám. Itt van Viki. – mondta, és rám kacsintott.

- Te szemét. – vágtam oda Rockynak és már futottam is tovább a ház mögé, mert Ádám tényleg észrevett.

- Viki. – üvöltötte, Ádám. Hátra néztem és láttam, hogy már csak pár lépés választja el tőlem így belehúztam, de megbotlottam a saját lábamba és elestem, így Ádám könnyedén beért. – Tudtam, hogy nyerek. – mondta, és elégedetten leült mellém a fűbe. – Kijössz velünk a strandra? – kérdezte, én meg annyira meglepődtem ezen a kérdésen, hogy egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni.

- Kik mennek? – nyögtem ki, 1 perc, hatásszünet után.

- Jess, Rocky és Dal. Jah meg persze én. - mondta, nekem, meg muszáj volt felnevetnem.

- Oké, jövök. – mondtam, és felálltam a fűről. Előre mentem a teraszhoz, ahonnan láttam, hogy a kapuban ott állt Jess, Rocky, Dal és Barbi. Hirtelen elfogott a méreg és elindultam a ház felé, de Rocky utánam szaladt, és megragadta a kezemet.

- Nehogy miatta ne gyere. Rád fér a víz. – mondta, és a nyakamba fúrta a nyakát.

- Héé. – mondtam, és mosolyogva odébb toltam a fejét. – Oké, megyek. De nem vagyok büdös. – mondtam, és megfogtam a felém nyújtott kezét. Csendben kimentünk a kapuig, ahol Jess természetesen, nem hagyta szó nélkül azt, hogy fogjuk egymás kezét.

- De, édiiii. – mondta, és a két kezével egy szívet formált. Körbe néztem és láttam, hogy Ádám is fogja Barbi kezét, így ugyanúgy, mint előbb nekünk Jess, én is odamutattam közéjük egy szívet.

- Jajj, de édi. – mondtam hasonló képen, mint az előbb Jess.

- Na, tessék. Én megmondtam. – mondta Ádám és odafutott hozzám. – Akkor beszélgessünk. És meg ne próbálj… - kezdett bele, de nem tudta befejezni, mert elkezdtem rohanni a strand felé. – Vikii, ez irtó gyerekes húzás volt. – mondta, és elkezdett utánam rohanni.

- Hagyj békén. – üvöltöttem hátra neki, és láttam, ahogy felkapcsolják az utcai lámpákat. Vajon hány óra lehet?

- De, most komolyan. Nem lehetsz ilyen gyerekes.  – mondta, de én bekanyarodtam a strandra és odarohantam a játszótérre és felmásztam a mászókára.

- Bi bi bi… - mondtam és láttam, hogy utánam, mászik a létrán ezért gyorsan, lecsúsztam a csúszdán, de ő gyorsabban reagált és leugrott a létráról és befutott a csúszda elé.

- Háh. – mondta, és mindkét kezét a csúszda széleire támasztotta.

- Na ki is itt a gyerekes? – kérdeztem, és futólag rápillantottam az órájára. 8: 23, max. 2 órát lehetünk itt.

- Hát nem én, az biztos. – mondta, én meg nem valami jól átgondoltan cselekedtem: kinyomtam magamat mindkét kezemmel, és kiugrottam a csúszdából. Átfutottam a homokózon és a strandröpi pályán végül odajutottam Jessékhez, akik épp ledobták a ruháikat.

- Ments meg. – mondtam, és befutottam Dal háta mögé.

- Oké. – mondta és elkezdte lehúzni rólam a pólómat.

- Mit csinálsz? – kérdeztem, és magamhoz szorítottam a karomat.

- Na, azt kérted segítsek. – mondta és levette rólam a ruháimat, átkarolta a derekamat és a hátára dobott.

- Ez nem ér. – kiáltotta utánunk Ádám, és gyorsan ledobta a pólóját és futott is felénk. Dal befutott velem a vízbe, és vagy 20 méterig bírta, aztán eldobott.

- Nyertünk. – mondta, és odatartotta felém mindkét kezét, én meg belecsaptam.

- Köszi. – mondtam, és láttam, hogy Ádám már utolért minket.

- Na jó, ez nem volt fair. – mondta és megfogta a kezemet, hogy ne tudjak megint elrohanni. – De nekünk tényleg beszélnünk kéne. – mondta és odébb húzott a kezemnél fogva. – Te tényleg féltékeny vagy Barbira? – kérdezte és a hátam mögé pillantott.

- Kinyírom Rockyt. – mondtam, és a hátam mögé akartam nézni, de Ádám az egyik kezével megfogta a fejem, így nem tudtam mozgatni.

- Nyírd csak ki, de a kérdésemre még nem válaszoltál. – mondta és megint a hátam mögé nézett, és én újra meg akartam nézni, hogy mit néz ennyire, de nem engedte.

- Mért lennék rá féltékeny? – kérdeztem, és most megint hátra kaptam a fejem, de Ádám későn reagált, így nem tudta megfogni. És egy pillanat alatt rájöttem, hogy mit nézett. Mögöttem Barbi Jess nyakába ült és ott viháncolt. – Áh, szóval így állunk. Most én kérdezhetném azt, hogy féltékeny vagy Jessre. – mondtam és életembe először megvetéssel, néztem Ádámra. – Na ki is a hülye? – kérdeztem és odafutottam Rockyhoz. – Nem akarsz már hazamenni? – kérdeztem, és közbe azt figyeltem, hogy Ádám odamegy Jesshez és lelöki a hátáról Barbit.

- Héé. – mondja Barbi mikor, feljön a víz alól.

- Ez az. –mondta, Jess és összepacsizott Ádámmal, ezek szerint még sok mindenről nem tudok.

- Oké, mehetünk. – ébresztett fel Rocky a gondolkodásból.

- Ja, jó menjünk. – mondtam és elindultunk a „kifutó” felé. – Te pontosan mióta ismered Ádámot? – kérdeztem, és felléptem a kifutóra.

- Kis korunk óta, mért? – kérdezte, de szerintem már tudta a választ.

- Csak úgy. – mondtam, és odasétáltam a cuccainkhoz és felkaptam egy törülközőt. Nagyjából megtöröltem magamat és csak azután figyeltem Rockyra.

- Lehet, hogy Ádámot kis korunk óta ismerem, de rajta nem olyan egyszerű kiigazodni, mint rajtad. – mondta Rocky, én meg gyorsan felkaptam a pólómat.

- Arra célzol, hogy könnyű eset vagyok? – kérdeztem, és a gatyámat is magamra kaptam.

- Én ilyet nem mondtam. – mondta Rocky és elindult a strand kijárata felé. Csendben sétáltunk ki a kijáraton és néztük, ahogy a hold bevilágítja az utcát.

- Ha kis korotok óta ismeritek egymást, - szólaltam meg 5 perces hallgatás után. -  akkor biztos tudod, mármint úgy értem, biztosan megérzed azt amikor… szóval… hát, érted szóval azt, ha…izé… szóval, ha egy lány mondjuk, tetszik neki. – böktem végre ki ezt a roppant nehéznek tűnő mondatot. – Vagyis nem arra gondolok, hogy rólam lenne szó. Csak úgy kíváncsiságból kérdem.

- Szóval akkor csak azért kérdezed meg, hogy egy új információval gazdagodj? – kérdezte Rocky én meg rájöttem, hogy így kimondva elég rosszul hangzik. De azért nem akartam akkorát égni, így csak helyeseltem.

- Igen. – mondtam, és odamentem a nyaraló kapujához, de nem nyitottam ki hanem csak neki támaszkodtam, hogy megvárjam amíg Rocky válaszol a kérdésemre.

- Oké, akkor csak úgy mondom el neked, mintha ez egy szimpla megállapítás lenne. – mondta, és leült a kerítés tövébe.

- Oké. –mondtam, és mellé ültem.

- Ő nem szeret téged, és te se őt. Ti csak úgy vagytok és jó érzés, hogy tudjátok, hogy mindig ott van nektek egy pótbarát, akihez menekülhettek. Neked is ezt mondom, neki is ezt mondtam. – mondtam Rocky és bementem a kapun.

- Várj! – szóltam utána, mire kérdően visszafordult.

- Ő is rákérdezett? – kérdeztem, és közelebb léptem hozzá. – Ő is megkérdezte, hogy szeretem- e őt?

- Nem, ő téged nem szeret. Így hidegen hagyja, hogy te szereted-e. – mondta Rocky és bement a házba. Én meg nekinyomtam a hátamat a hideg falnak és lecsúsztam az aljáig. Nem szeretem Ádámot, de az hogy többször is megcsókolt, amikor nem is ismertem az biztos jelent valamit. Végül is számomra ő csak egy idegen, aki idejött a nyaralóba, mint Tominak a barátja, és nem lehet belém szerelmes, és én pláne nem vagyok belé szerelmes. Ááááá….bonyolult az élet.